Hazánk „zöld csatornája” lelkes támogatója az innovációknak. Az országban elsőként állította fel hipermodern 3D virtuális stúdióit, és szintén először forgatott 4K-s egész estés filmet. Az idei nagy dobása pedig szülőföldünket mutatja be úgy, ahogy talán még sosem láttuk.

A Magyarország madártávlatból az első, szinte kizárólag drónokkal forgatott dokumentumfilm-sorozat hazánk történelmében. A négyrészes (4×50 perces), HD-ben rögzített széria a Balaton-felvidék, Pécs-Baranya, Eger-Bükk tájait, valamint Budapest nevezetességeit mutatja be egyedülálló szemszögből, informatívan, mégis szórakoztatóan.
A premier szerves része az OzoneNetwork TV ünnepi műsorfolyamának, ahol december 22–január 2. között a csatorna legjobb, madártávlatból forgatott, vásárolt tartalmai is műsoron lesznek. A „madártávlatos” dokumentumfilmek (Európa, Dél-Afrika, az Egyesült Államok, A világ madártávlatból) segítségével szinte az egész bolygót bemutatták már, és ezek a műsorok kiemelt sikerrel futnak, általában megduplázva, de olyakor megháromszorozva az átlagnézettséget. A hazai változat a csatorna vezetői szerint annyira látványos lett, hogy még műsorra sem tűzték, máris megkezdték a következő epizódok forgatásának előkészületeit.

A Magyarország madártávlatból-t karácsony első és második napján, este 8 után láthatják az érdeklődők dupla epizódokkal. A sorozat online is elérhető lesz, az Origo.hu hírportálon. A dokumentumfilm bemutatója itt megnézhető.

