A cég – nem csupán a karácsonyi időszakban, hanem egész esztendőben –a hazai műszakicikk-kiskereskedelmi piac bővülési ütemét meghaladó mértékű növekedést ért el. Az adventi időszakban különösen az arany hétvége forgalma volt kiemelkedő. A november-decemberi adatok összességében ötödével haladták meg az előző év hasonló időszakában mérteket.
A már hagyományosan „slágerterméknek” nevezhető kis háztartási készülékeken, szépségápolási cikkeken, játékkonzolokon és LED-televíziókon felül a múlt szezonban az IT- és telekommunikációs berendezések értékesítése volt meghatározó. Az Euronics áruházaiban a becsültnél jóval több okostelefont és táblagépet adtak el.
Fajcsi Róbert, a Vöröskő Kft. kereskedelmi ügyvezető igazgatója tudósítónknak elmondta: a vásárlók egyre inkább a márkás termékek felé fordulnak. Bár a hazai piac különösen árérzékeny, a névtelen és a márkás termékek között egyre szűkül az árrés, ezért nőtt a kereslet ez utóbbi termékek iránt. Az irányzat jól megfigyelhető a táblagépek esetében.
A tavalyi második félévben az Euronics Jászberényben, Kecskeméten, Szegeden és Nyíregyházán nyitott áruházat, miáltal a saját üzletek száma 67-re nőtt. Valamennyi látványosan nagy forgalmat bonyolított le – mindenekelőtt karácsony táján, amikor a szokásosnál könnyebben nyílnak a pénztárcák. A cégvezetés terve, hogy további tíz áruházat nyit az idén, mindenekelőtt Kelet-Magyarországon.

