A tűzoltók és a mentők számára legtöbbször már ma is elegendő a felvett adatok ötöde ahhoz, hogy elrendeljék a riasztást. A rendőrségnek gyakorta sokkal több körülményt kell mérlegelnie, hogy készenlétbe helyezze a megfelelő egységeket.
A Xerok PBI-szoftverét ennek alapján úgy fejlesztették ki, hogy mindenki annyi információt szűrhessen le belőle, amennyire neki éppen szüksége van. A rendszer egy időben, az összekötött hálózatok kivetítőin képes megjeleníteni a befutott hívás összes részletét, így mindenki ugyanarról értesül egyidejűleg. Nincs időveszteség és információhiány. Ennek a megoldásnak a legnagyobb előnye a gyorsaság mellett az, hogy folyamatosan elemzi, értékeli a beérkező adatokat. Kimutatásokat készít és monitorozza a szervezetek teljesítményét, amelynek köszönhetően egyetlen beérkező részlet sem kerüli el az illetékesek figyelmét.
A PBI megvalósításán széles körű szakértői csapat dolgozott. A fejlesztők bevonták a munkába a rendőrség, a tűzoltóság és más közszolgáltatók aktív, illetve nyugállományba vonult, sok tapasztalatot szerzett dolgozóit. Mellettük statisztikusok, technológiai szakemberek és tudósok segítettek kidolgozni, véglegesíteni a komplex, könnyen használható rendszer beállításait.
A PBI-t a múlt év végén helyezték üzembe az amerikai Miamiban. Arról, sajnos, nincs hírünk, hogy hazánkban is kipróbálják-e, miközben várható, hogy rövid időn belül további szolgálatoknál is megkezdődik az éles próbája

