Egy időben sokan kritizálták a kettős fejlesztést, de a MOL kitartott stratégiája mellett, és rugalmasan alkalmazkodott a piaci viszonyok változásaihoz – mondta az elnök-vezérigazgató. – A drasztikus olajáresést senki sem látta előre, de azt biztosan lehetett tudni, hogy erre az iparágra a ciklikusság a jellemző. Ezért is volt helyes minden ágazatot fejleszteni.

Simola József pénzügyi igazgató, Hernádi Zsolt elnök-vezériggazgató, Molnár József vezérigazgató.

A világgazdaságot tavaly az alacsony mértékű növekedés és a politikai kockázatok erősödése jellemezte. De az nem kétséges, hogy a szénhidrogének a jövőben is alapvető energiaforrások lesznek.

A cég a nehéz piaci körülmények ellenére is 511 milliárd forint eredményt produkált, és csupán egy százalékkal maradt el az előző évitől. Megőrizte erős készpénztermelő pozícióit, növelte beruházásait és alacsony szinten tartotta a nettó eladósodottsági mutatókat.

Az INA-ról szólva az elnök-vezérigazgató elmondta: normális környezetben, normális körülmények között szívesen működtetnék továbbra is a horvát olajtársaságot, ahol 14 ezer ember dolgozik, egyre népszerűbb, és egyre szívesebben vállalnak munkát a cégnél a fiatalok is. Ugyanakkor tavaly nyár vége óta semmilyen tárgyalás sem zajlott a cég jövőjéről. Így továbbra is vizsgálják az eladás lehetőségeit, megfelelő áron akár Horvátországnak, akár másnak. Az érdeklődők között vannak oroszok és más országok cégei is.  

A részvényesek jóváhagyták az igazgatóság jelentését a 2014. évi pénzügyi teljesítményről, valamint a konszolidált pénzügyi beszámolókat. Elfogadták az igazgatóság 50 milliárd forintos osztalékjavaslatát, és újraválasztotta Járai Zsigmondot, Parragh Lászlót és Martin Romant, az igazgatóság tagjait, és megválasztotta Szivek Norbertet a felügyelő bizottság tagjának.