Az ifjúság hatékony támogatása mellett a komplex családsegítés, vagyis a szülők felkészítése is fontos szempont. A szakmai vezetéssel zajló gyakorlatok, a témához kapcsolódó filmklubok és a külföldi partnerszervezettel Skype útján történő tapasztalatcsere is segíti a szülőket abban, hogy előmozdítsák gyermekeik önállósodását.
A tábori programok között szerepel mozgásos fejlesztés, vízi torna, úszás, kézműves- és drámafoglalkozás, fotózás, zenés fejlesztés, és nagy súlyt kapnak az önállóságot, önkiszolgálást fejlesztő tevékenységek, valamint lehetőség nyílik a közös szórakozásra is. Így a fiatalok vásárolni mennek, gyakorolják a ház körüli, konyhai tevékenységeket, együtt szerveznek közös esti programot maguknak és szüleiknek. A fiatal felnőtteknek és szüleiknek szóló programok a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával létrejött Fészekhagyó Program része.
A 18 hónapon át megvalósuló Fészekhagyó Program tevékenységével részben az értelmi sérült fiatalok önállósodását kívánja elősegíteni és támogatni, részben pedig rendezvényszervezésre tanítani a résztvevőket elméleti és gyakorlati képzés során, konkrét rendezvények közös megszervezésével, megvalósításával. A szülők bevonását is sikerült megoldani – egy zárt csoportos szülőtréninggel, melynek célja, hogy a szülők könnyebben el tudják engedni gyermekeiket, támogatni tudják önállósodásukat.
A programról további tájékoztatás itt, illetve a Facebook-on.
A Magyar Williams Szindróma Társaságot 1999-ben szülők alapították, az ÉFOÉSZ és támogató szakemberek segítségével. Célja az országban nagyrészt ellátatlan Williams szindrómás gyermekek, fiatalok és családjaik teljes körű megsegítése, érdekeik képviselete, védelme, és szolgálata, társadalomba történő integrációjának elősegítése. A társaság szeretné, hogy e krónikus betegek a számukra potenciálisan legmagasabb elérhető szinten élhessenek, hogy társadalmilag elfogadottá és önálló életvitelre képessé váljanak és így beilleszkedhessenek a társadalomba. E célokat szolgálja a széleskörű segítségnyújtás a halmozottan sérült gyermekek fejlesztésével, a szülők és szakemberek informálásával, a gyógypedagógia, a mozgásfejlesztés, a speciális nyelvoktatás valamint a zeneterápia és zeneoktatás területén, elősegítve a későbbi önállóbb életvitelt, a gyermekek integrációját és a családok lelki egészségét.

