A könyvek számozásának „csalafintasága” az, hogy a 2005-ben a roma zenészekről megjelent első kötetet néhány év múlva kibővítve, CD-melléklettel együtt újra kiadta, de ennek nem volt sorszáma. A második könyv a hazai progresszív rock- és blues-legendákról szólt, a néhány héttel ezelőtt megjelent harmadik könyv Halpernek a hazai pop és rock kiválóságaival készített interjúit tartalmazza. Ennek érdekessége, hogy csaknem negyven éve megjelent egy hasonló interjúkötet Miklós Tibor musical-szerző, szövegíró összeállításában (Keresem a szót, keresem a hangot címmel). Több nyilatkozó mindkét könyvben szerepel (Bergendy István, Bródy János, Laux József, Demjén Ferenc stb.); Miklós Tibor két éve meghalt, ő nyilatkozóként szerepel a kötetben. A két könyvben egyaránt megszólalók nyilatkozatát érdemes összevetni, már csak a zenészek életékben bekövetkezett változások miatt is.
A Zenészlegendák, III. Halper László zenei érdeklődését, életpályáját figyelembe véve némileg meglepetés. Hogyan válogattad ki a szereplőket? – kérdeztem a szerzőtől.
– Hozzám abszolút közel áll a rockzene, hiszen gyerekkoromban ezt hallgattam. Később Jimi Hendrixen és a blueszenén át eljutottam a jazzig. Azokat, akik ebbe a könyvben szerepelnek, gyerekkoromban hallottam élőben játszani. Nagyon logikus volt tehát a Zenészlegendák, III. megjelenése – magyarázta.
Az első kötet olyan roma származású muzsikusokról szólt, gondolok például Bacsik Elekre; voltak közöttük jazzisták, klasszikus zenészek, cigányzenészek, akik a maguk idejében külföldön nagy sikereket arattak. Nevük itthon kissé feledésbe merült, hiszen ők tulajdonképpen disszidensek voltak. Ennek a generációnak akartam emléket állítani. Interjúkötet formájában írtam – családtagokkal, barátokkal beszélgetve, hogy – roma zenészekről lévén szó – ez a mesélő stílus, beszédmodor is megmaradjon, hiszen ez is kiveszőben van.
A „Zenészlegendák, II.” valójában folytatás, a több formációt megért Rákfogó együttes zenészeivel készült beszélgetések sora. Az elsőt Orszácky Jackie alapította Új Rákfogó néven Lakatos Bögöly Bélával. A Rákfogónak számos legendás felállása volt a többi között Szakcsi Lakatos Bélával, Babos Gyulával, Kőszegi Imrével és Ráduly Misivel. Orszáczky később visszalépett abba a bandába, amelyet ő maga alapított. A könyvben helyet kapott a Füsti Balogh Gábor-féle Kis Ráfogó, amely 1977-ben Ki mit tud?-ot nyert.
– El is érkeztünk a rockzenészekhez…
– Nagyon sok interjút készítettem rockzenészekkel. Ezek annak az első időszaknak a történetei, amikor a hatvanas évek közepétől Magyarországon megjelent a beatzenének nevezett műfaj, és amely a világban nagyon nagy forradalmat okozott. Amit a Beatles elindított, végigsöpört az egész Földön. Ebbe már Magyarország is bekapcsolódhatott, mert az akkori politikai-állami vezetők, szerencsére, rájöttek, hogy ezt a zenét nem érdemes-, nem szabad tűzzel-vassal irtani, mint az NDK-ban (Kelet-Németországban), Lengyelországban és Csehszlovákiában tették. Kétségtelenül ellenőrzött módon, de működhetett a „magyaros” beatzene.
– Ezt az időszakot és a körülményeket idézik fel, ugyebár, az interjúalanyaid.
– Amikor ezek a zenészek a hatvanas-hetvenes évekről beszélnek, korképet is rajzolnak: milyen volt az élet az akkori Magyarországon. Szerepel a kötetben Földes László Hobo is, akinek Hobo Blues Bandje csak 1978-ban alakult, s a nyolcvanas évektől lett híres zenekar. Hobo ugyanakkor nagyon aktív volt a hatvanas-hetvenes években, kihagyhatatlan. Dolgozott a Syriussal, a Kex-szel, a P. Mobillal is, karrierje sokkal hamarabb kezdődött, mint a zenekaráé.
– Huszonhárom interjú olvasható a kötetben. Bergendyé, Bródyé, Demjéné, Lauxé és Hobóé mellett a többi között Somló Tamásé, Lerch Istváné, Tátrai Tiboré és Török Ádámé is… Azok, akik megtiszteltek azzal, hogy beszéltek életükről, pályájukról. Voltak, akiket szerettem volna bevenni ugyan, de ilyen-olyan okokból nem sikerült mikrofonvégre kapnom őket. Ne kérdezd, kikről van szó…
– Ez az interjúkötet nyilván több éves munkád eredménye?
– Így van: a beszélgetéseket éveken át gyűjtögettem, majd később aktualizáltuk őket. Interjúalanyaimmal nem mostanában történtek az események, az 1960-as és 70-es években lettek sztárok, miközben most 2015-öt írunk. Számomra kedves két olyan művész is szerepel a könyvben, aki még szívesen beszélt az életéről, de sajnos, már nem lehet köztünk, ekként a velük folytatott beszélgetéseket sem aktualizálhattam. Egyikük Herpai Sándor, a V’Moto-rock dobosa, a Barbaro együttes vezetője, sok más zenekar tagja. A másik Miklós Tibor, akinek neve elválaszthatatlan a műfajtól.
A többi zenész között nem egy van, akivel nem is egy interjút készítettem, aktualizáltuk a beszélgetéseket.
– Az első interjúkötettől eltérően a legújabb nem szerzői kiadás.
– Nem, ezt a könyvet (akárcsak a Zenészlegendák, II.-t), a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ (FROKK) jelentette meg.
– A korábbiaktól eltérően ebben a könyvben miért nincsenek képek?
– Akkoriban olyan zenészekről is szó volt, akik nem lettek országosan híresek. Különösen igaz ez a „Zenészlegendák” című első kötetre. Ahogy megjelent a könyv a roma zenészekről, szerencsére, előhozta az emlékeket körülöttük. Azóta sok információt töltöttek föl róluk az internetre – ezért is volt hasznos akkoriban a róluk szóló könyv megjelenése. Sokkal nehezebb információt, képet találni róluk a neten, mint a legutóbbi kötet szereplőiről. Ők országosan híres muzsikusok, Tátrai Tiborról, Kóbor Jánosról képek ezreit kínálja a világháló, nem tartottam tehát fontosnak, hogy róluk képeket szerkesszek be a könyvbe.
Ez az eddigi legnagyobb terjedelmű interjúkötet, költségeire is figyelnem kellett, gazdaságosan kellett gondolkodnom. Úgy tartottam helyesnek, hogy a felületet inkább információkra, és nem képekre használjam.
– Témát váltva: továbbra is rádiózol: sokan tudjuk, Jazz Teszt címmel vasárnap esténként műsorod van a Klubrádióban. Ez azonban nemcsak a dzsesszről szól.
– A Jazz Teszt első órája kifejezetten a dzsesszé. A második órájának az alcíme Kincsesláda, ebben a számomra legérdekesebb interjúk kapnak helyet. A Zenészlegendák, III. című kötetnek nagyon nagy része ebben a műsoromban hallható volt. A legérdekesebb interjúkat megismétlem. A műfajok között azonban nem lehet éles határt húzni. Bergendy például pályája elején kifejezetten jazzt játszott, s említhetem Török Ádámot, Tátrai Tibort, aki a rockon, a blueson át sok mindent művelt. Solti János megtisztel azzal, hogy egyik jazzformációmban játszik velem. Demjén Ferencről nem is gondoltam volna, de tény, hogy Pege Aladártól is vett órákat. Azok közé a levesek közé tartozik, akinek évtizedekkel ezelőtt az Országos Szórakoztató-zenei Központ által hitelesített kategóriavizsgája volt. Profi zenészként működött tehát, miközben sokan autodidaktaként játszottak különféle beatzenekarokban. A három könyv közül kétségtelenül ennek van a legkevesebb köze a jazzhez, de ha valaki mind a hármat elolvassa, összetartozó zenei világ tárul eléje. Nagyon sajnáltam volna, ha ez a könyv nem jelenik meg…
– Lesz-e folytatás?
– Vannak beszélgetések a szalagtáramban, amelyeket nem csak zenészekkel készítettem, számomra viszont nagyon kedvesek. Sok információt és érdekességet tartalmaznak. Dédelgetek olyan könyvtervet, amelynek nem Zenészlegendák lenne a címe, de helyet kapnának benne zenészek is – foglalta össze végezetül Halper László.
