…területén. A Digitális Magyarország program megvalósítására az Invitel, az UPC, a Tarr Kft. és hetven további szolgáltató több mint 270 ezer háztartás számára teszi elérhetővé szintén önerős beruházással a legalább 30 Mb/mp sávszélességű internethálózatot.
A kormány és a gazdasági szereplők együttműködésének célja, hogy 2018 végéig minden magyar háztartás számára, amelyik kéri, lehetővé váljék a hozzáférés a gyors internethez. Az uniós határidőt két évvel megelőzi a hálózat elkészülte, és ez alapozza meg a Digitális Magyarország program számos egyéb intézkedését.
Az augusztusban megnyílt pályázatokon 68 milliárd forint vissza nem térítendő, és 10 milliárd forint visszatérítendő uniós és hazai támogatási forrás áll rendelkezésre azokban a felzárkózó régiókban megvalósuló fejlesztésekre, ahol a szolgáltatóknak nem éri meg kizárólag piaci alapon beruházni a hálózatok kiépítésébe.
A Magyar Telekom és a többi szolgáltató önerős hálózatfejlesztési vállalása, valamint a nemrég megnyílt, digitális hálózatfejlesztéseket támogató európai uniós források alapvetően fontosak a Digitális Magyarország megvalósításában. A „fehér területek” gyors, szélessávú internettel ellátása hozzájárul az elmaradott térségek felzárkózásához, a digitális szakadék megszüntetéséhez. A Telekom a hálózatfejlesztéseinek helyszínein oktatást is szervez abból a célból, hogy az ott élők elsajátíthassák a számítógép-kezelést és alaposan megismerjék az internethasználat előnyeit.
A Digitális Magyarország magában foglal minden uniós és hazai forrásból 2020-ig megvalósuló infokommunikációs fejlesztést, és nyitott arra, hogy a kormányzati szerveken kívül más partnerek, cégek és intézmények is tevékeny résztvevőként csatlakozzanak a programhoz.


