Továbbá: támogatni kell a görögöket és az olaszokat, a hullám belépőpontjait. Orbán Viktor ugyanakkor azt hangoztatta, hogy ha Görögország továbbra sem ügyel a külső határokra, akkor az uniónak a következő vonalra, Magyarországra és Szlovéniára kell összpontosítania erőfeszítéseit. Ez azt jelentené, hogy a menekültek a Balkánon rekednének.
Minden erőt Brüsszelre kell összpontosítani, mert ha a tagállamok nem fogják fel, hogy véget kell vetni a menekültekkel zajló tili-tolinak, hogy az egyes országok nem képesek megbirkózni a helyzettel, akkor annak a végén az egész közösség látja a kárát – áll a Süddeutsche Zeitungban. Ennek kimondására csúcsértekezletet kell összehívni. Be kell fejezni a hisztériát, amely szerint így is, úgy is befellegzett a nyugati civilizációnak. A válságot nem lehet egy csapásra megoldani, de lépésről lépésre lehet enyhíteni rajta.
Először is el kell érni, hogy Szíriában és Afganisztánban elhallgassanak a fegyverek. Azután segíteni kell a válságövezetekkel határos államokat. Végül pedig támogatni kell a peremországokat, ideértve a külső határok biztosítását – ami nem azonos a lezárásukkal –, továbbá mindazok ellenőrzését, akik menedéket kérnek. Egyértelmű, hogy a görögök, magyarok, olaszok, bolgárok, románok és horvátok nem tudnak megfelelni a rájuk háruló felelősségnek, ezért úgy döntöttek, hogy vaknak tetetik magukat. A kormány által küldött buszokkal, illetve a hatalom által eltűrt embercsempészekkel szállítják az érkezőket Németország felé. Ezeknek az államoknak most az a feladatuk, hogy uniós eszközökből befogadják, regisztrálják és táborokban helyezzék el a menekülteket, akiket azután el kell osztani az egész földrészen.
A gond azonban az, hogy az EU-ban sokan nem hajlandók belátni, hogy itt közös problémáról van szó. Ha a német kormány úgy viselkednék, mint a budapesti vagy a zágrábi kancellária, akkor teljesen kicsúsznék az ellenőrzés alól a népvándorlás, beleértve a lázadásokat és a brutalitást. Ezt a rohamot Európa csakis együttes erővel tudja kezelni. Aki nem néz szembe ezzel, az rövidtávon esetleg védi a saját országát, hosszú távon azonban magának árt, mert szétveri a kontinenst.
A Kurier írja: az osztrák külügyminiszter nemrégi véleményének ellentmondva, most már úgy látja, hogy van értelme a magyar határkerítésnek. Hiszen az emberek továbbra is átjutnak, csak máshová terelődik át a hullám, ugyanakkor a határokat nem lehet lőparanccsal megvédeni. Kurz arra is hivatkozott, hogy ez a megoldás már bevált Törökország és Bulgária között, valamint a két észak-afrikai spanyol enklávéban. Szerinte el kell torlaszolni az áradat útját, meg kell erősíteni a külső határokat, de a menekültek beilleszkedésénél arra is ügyelni kell, hogy tisztába jöjjenek bizonyos értékekkel. Így a nők egyenjogúságával.
A Le Figaro francia konzervatív lap azon sajnálkozik, hogy Európa tehetetlennek és megosztottnak mutatkozik a menekültválságban. A vezércikk szerint a földrész lakói ezzel együtt vannak annyira egységesek a kihívás láttán, hogy ne engedjék túlságosan nagyra nőni vezetőiket. Amikor Merkel arról lamentál, hogy itt a globalizáció hatásáról van szó, vagy amikor Juncker könnyeket zúdít a „köldöknéző” Európára, akkor mindketten mellélőnek. Igazából sajnálatos, hogy egyedül Orbán Viktor mondta ki: egyetlen nemzet sem adott felhatalmazást a kormányának, hogy azok több százezer menekültet fogadjanak be – ellenőrzés nélkül. A viták ellenére minden ország bekeményít a megélhetési bevándorlók kiutasítása ügyében. Még „Merkel mama” is arra készül, hogy katonai gépekkel küldjön haza 200 ezer embert, akinek elutasították a menedékkérelmét. Az európai kikötő lassan ráomlik azokra, akik építették, és a menekültekre, akik hittek benne.

