A nagyszabású középiskolai vetélkedőt szeptember 30-án hirdette meg a Nemzeti Választási Iroda, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája és a Civitas Egyesület azzal a céllal, hogy a fiatalok megismerjék a hazai és az európai uniós demokratikus intézmények, kiemelten a választások jelentőségét, és így – jövőbeni elsőválasztóként – tudatos magyar és európai polgárrá váljanak.
A versenyre a 14–18 éves korosztályhoz tartozó diákok nevezhettek négyfős csapatokat alkotva. Összesen 215 csapat, vagyis 860 diák küldte el jelentkezési lapját a megadott határidőig.
A legtöbben Pest és Bács-Kiskun megyéből jelentkeztek; a városiak közül a budapestiek és a hajdúszoboszlóiak voltak a legaktívabbak. Az iskolák közül a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumból futott be a legtöbb jelentkezés (tíz csapat).
A vetélkedőn a diákoknak nemcsak lexikális tudásukról kell számot adniuk, hanem ügyességi feladatokat teljesítve, meg kell szólítaniuk saját korosztályukat, hogy meggyőzzék diáktársaikat, miért fontos, hogy elmenjenek szavazni, és miként tudják szavazatukkal befolyásolni szűkebb és tágabb környezetük jövőjét.
- A vetélkedő három fordulóból áll
|
I. Iskolai forduló |
2015. december 7. |
|
II. Regionális fordulók |
2016. március |
|
III. Országos döntő |
2016. április |
- Nyeremények, díjak
1. helyezett díja: minden csapattag értékes tárgynyereményt kap és utazást nyer iskolája részére Strasbourgba 26 fő (24 diák + 2 kísérő) részére az Euroscola játék 2016 őszén tartandó programjára.
2. helyezett díja: minden csapattag értékes tárgynyereményt és utazást nyer Brüsszelbe
3. helyezett díja: minden csapattag értékes tárgynyereményben részesül

