Szinte csoda, de most összeértek.
Valamit erőszakkal megváltoztattak, és az erőszak értelemmé formálódva visszavágott. Iskolában a hetes már nem csak az osztálylétszámról jelent, a tegnap szürke tanára, ma a jövő lámpása. Hülye gyerekként elkönyveltek lesznek koravén felnőttek, hoznak bölcs döntéseket, látnak, tapasztalnak, véleményt mondanak.
Nemcsak felelnek, hanem osztályoznak is.
A mindennapi forradalom közös barikád mögé sodor nevelőt és neveltet, olykor a fiatalok, a gyerekek bátorsága tölti meg a vödröt, és a tanítónak nem kell menzásnak lenni, hogy meregessen belőle. Egy picit a múlt század 89–90-es éveire emlékeztet a történelem, csak most nem mondja magát ellenzékinek a kerekasztal, de azt igen, hogy ami van, az nem folytatható.
Aki megélte egy évtizedekkel ezelőtti iskola- és ifjúságpolitika vadhajtásait, az még emlékszik, miért növesztette is haját a lázadó nemzedék. Ha valaki nem tudná: azért, amiért a farmert viselte. Ezért is szégyellnivaló a közeli múlt eseményeiben a divat változása. A korabeli forradalmárok mesterfodrászok kuncsaftjai, öltönyben, nyakkendőben hazudnak, lopnak, és aki nem akar közösködni velük (butaság: nem is engednék), akkor az felhúzza a kockás inget, a tanító mellé húzódik, és tudást kér a hatalom ellen.
Nem sok idő, 25–30 év kellett, hogy kiderüljön: olcsó ország a mienk, egykori diákok júdáspénzén megvehették. A kockásingesekben reménykedünk, talán visszavásárolják.
A képen: kockások a budapesti Eötvös József Gimnáziumban.
