Bár kutatások szerint a magyar lakosság változatlanul ódzkodik az eladósodástól, az egyre kedvezőbb feltételek mellett az idén bizonyára többen vesznek fel hitelt és vágnak bele lakásvásárlásba, építkezésbe – hangzott el egy mai sajtóbeszélgetésen. Valószínűleg nem csupán stadionok épülnek 2016-ban, hanem sok-sok lakás is.
A „szocpol”-ként ismert támogatás 2009-ben megszűnt, és azóta százéves mélypontra süllyedt a hazai lakásépítés. A most rajtoló családi otthonteremtési kedvezmény (csok) a 2–3 gyerekes, vagy még ennél is népesebb családokat kecsegteti új lehetőségekkel, sok-sok milliós, vissza nem térítendő támogatással. Ráadásul egyszeri 5 millió forint összegű áfa, vagy kivitelező esetén 5 százalék áfa igényelhető vissza, ami azt eredményezheti, hogy 2016-ban megduplázódhat a lakásépítés. Számítások szerint ez a támogatás 50–70 milliárd forintba kerül a költségvetésnek, ami csak első hallásra hatalmas összeg. (Ennél jóval többet akar költeni a kormányzat például a városligeti múzeumi negyedre, vagy a sport támogatására!)
Milyen a helyzet az építőanyagok területén? A kereskedők többsége szerint a magyar vásárlók, ha tehetik, inkább hazai gyártót választanak – derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb kutatásából. A mai tájékoztatót szervező Terrán Tetőcserép-gyártó Kft. vezetői elmondták, hogy jelenleg bőséges a választék, és a felújítások megélénkülése miatt folyamatosnak mondható a kereslet. Az öt leányvállalatból álló cégcsoport hamarosan megépíti második külföldi gyárát Erdélyben, a Kolozsvár közeli Aranyosgyéresen. A termelő üzem mellett új logisztikai központot is létesül, a beruházás költségei mintegy hárommillió euróra rúgnak. A bólyi családi kisvállalkozásból nemzetközivé nőtt vállalat piacvezető szerepre tör. A csok-tól a piac ugrásszerű élénkülését várja, de a növekedés záloga a cég számára változatlanul az elsőrangú minőség – fejtegette újságírók előtt Gódi Attila, a csaknem százéves családi vállalkozás ügyvezető igazgatója.
A Terrán 2015-ben a hazai beton tetőcserépgyártók közül elsőként 30-ról 50 évre emelte termékei garanciális idejét, amit életre szóló garanciával egészít ki a vállalat. Ilyen garanciához az juthat, aki teljes Terrán tetőrendszert vásárol, és annak magas színvonalú kivitelezését Terrán tetőspecialistára bízza.
Az országban jelenleg szakemberhiány van ácsokból és tetőfedőkből, amit a csok akár még fokozhat is. A Terrán tetőspecialista programmal segítséget tudnak adni a szakemberkeresésben a vásárlóknak. A Terrán az életre szóló garanciával az építtetőknek azt biztosítja, hogy életük során nem lesz gondjuk a tetőjükkel.

