Szakcsi Lakatos Béla a hazai dzsesszélet egyik legrégebben aktív, mégis korát meghazudtolóan fiatalos, nyughatatlanul alkotó alakja. A zenei szabadsághoz való makacs ragaszkodása, magánéletében és művészetében egyaránt sziporkázó humora és nem utolsósorban kifinomult játéka a magyar jazz jelképévé emelte nevét a múlt évtizedekben.
Szakcsi már kilencévesen (!) zongorázott, így a múlt évtizedek rendkívül mozgalmasan teltek az életében. Előbb a Rákfogó, majd a Saturnus együttessel elévülhetetlen érdemeket szerzett a fúziós jazz hazai térnyerésében. A ’70-es évek kezdetétől tizenkét éven át tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. Gyűjtött cigány folklórt, melyet színpadi művekké formált. Piros karaván címmel 1975-ben mutatták be első cigány-musicaljét, amelyet az Egyszer egy cigánylány, majd a Cigánykerék követett. A Rock Színház felkérésére írta meg 1989-ben a Bestia című rock-operáját. A Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatták 2008-ban Szentivánéji álom című world-musicaljét, mellyel új műfajt teremtett. Ez azóta is sikerrel szerepel a Budapesti Operettszínház repertoárján. Két évvel később létrehozta Climate Change nevű együttesét, mellyel a 20. századi klasszikus zene – elsősorban Sztravinszkij és Bartók – hatására írott saját kompozícióit adja elő.
Szóló improvizációs cd-je az Alerant Zrt. támogatásával Live at Budapest Jazz Club címen szintén 2010-ben jelent meg. A lemez anyaga bizonyítja a 20. századi klasszikus zene, valamint Kurtág és Eötvös Péter műveinek erőteljes hatását Szakcsira, aki jelenleg is Richard Strauss, Bartók, Sztravinszkij műveit tanulmányozza, melyeknek harmóniai világát saját improvizációival ötvözi. A Gipsy Jazz tovább gondolásaként tavaly nagyszabású world jazz
projektet hozott létre, melyben afro-amerikai, indiai és európai cigány származású zenészek is közreműködtek.
A 65. születésnapja tiszteletére, 2008-ban rendezett koncertjének felvétele nemrégiben jelent meg, melyen Chris Potter, Reginald Veal és Terri Lyne Carrington játéka is hallható. Szakcsi Lakatos Béla művészi és zenetörténeti jelentőségét azok névsora is jól példázza, akik születésnapja alkalmából a hazai jazzélet központjában örömzenéléssel, és külön erre az alkalomra készülő meglepetés szerzeményekkel köszöntik fel a hazai jazz szimbolikus alakját, a 70. születésnapját ünneplő Szakcsit.
A június 8-i esten színpadra lép: Babos Gyula, Balázs Elemér, Balázs József, Berki Tamás, Bódy Magdi, Borbély Mihály, Dresch Mihály, Egri János, Elsa Valle, Farkas Mhály, Fekete- Kovács Kornél, Fenyvesi Márton, Fonay Tibor, Gerlóczy Zsigmond, Gyárfás István, ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Kathy Horváth Lajos, Kőszegi Imre, László Attila, Lukács Miklós, Mohay András, Nagy János, Oláh Kálmán, Oláh Krisztián, Orbán György, Pecek Lakatos András, Pecek Lakatos Krisztián, Rozsnyói Péter, Sárközi Lajos, Szakcsi Lakatos Róbert, Vukán György, Winand Gábor, Zana Zoltán…

