Az üzleti szférán belül az ipari és szolgáltató cégek várakozásai romlottak, az építőipariak és kereskedelmiek viszont kedvezőbbek lettek. Az ipari bizalmi index júliusban kéthavi emelkedés után ismét csökkent egy keveset. Romlott az elmúlt időszaki termelés, a rendelésállomány – ezen belül az export – megítélése, a készleteké stagnált, egyedül a következő időszak termelési kilátásait látták valamelyest kedvezőbbnek a válaszadók.

Az egy negyedévvel ezelőttihez képest azonban egyaránt javult a kapacitáskihasználásnak, a várható kereslet és a meglevő kapacitások viszonyának, a versenypozíciónak, a szerződésállománynak és a várható exportkeresletnek a megítélése. Egyedül az új rendelésekből érzékeltek kevesebbet a válaszolók. Az építőipari bizalmi index 2013-ban eddig szinte folyamatosan és jelentősen emelkedett, ez júliusban, ha a korábbinál kisebb ütemben is, de folytatódott.

Számottevően javult az előző három hónap termelési színvonalának és arendelésállománynak a megítélése. A kereskedelmi bizalmi index a júniusi csökkenést követően, annál kisebb ütemben nőtt. Az eladási pozícióról és a rendelések várható alakulásáról alkotott vélemény – kissé növekvő készletszint érzékelése mellett – javult. A szolgáltatói bizalmi index júliusban kissé csökkent. Az üzletmenet és a várható forgalom megítélése rosszabb, az előző időszak forgalmáé jobb lett.

Az iparban és az építőiparban a foglalkoztatási szándék gyengült, a kereskedelmi és szolgáltató cégeknél erősödött, s mérséklődött a lakosságnak a munkanélküliségtől való félelme is.

Az iparban az ár-várakozások stagnáltak, a többi ágazatban kissé erősödtek. A fogyasztók inflációs várakozása viszont jelentősen enyhült. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése minden ágazatban, különösen a kereskedelemben romlott, de a fogyasztók körében javult.

A jelentés teljes szövege itt olvasható, tessék kattintani!