Én, Te őt! – avagy jó színészek egy halvány bohózatban

Ron Clark és Sam Bobrick, bár külön is alkotnak, több darabban szerzőtársak: 1979-ben vitték színre a Broadway egyik színházában a Murder at the Howard Johnson’s (Gyilkosság a Howard Johnson szállodában) című, közös krimi-bohózatukat. A darabnak a tihanyi Bujtor István Szabadtéri Színpadon augusztusban már megvolt az elő-bemutatója, most a Karinthy Színházban játsszák.

Ez a komédia egy szerelmi háromszögre épül. Adva van a férj, Paul (Bajor Imre) aki használtautó-kereskedőként akár lopott kocsikat is készséggel értékesít, imádja a feleségét, ezért elhalmozza mindennel, főként karórákkal. Arlene (Dobó Kata) 12 évi házasság után összeszűri a levet Mitchellel (Csonka András), aki a fogorvosuk és fiatalabb is náluk, ezért szeretne elválni Paultól, aki viszont hallani sem akar válásról. Nincs más hátra, mint hogy a Howard Johnson Szálloda egyik 9. emeleti szobájába felcsalják és eltegyék láb alól a gyanútlan férjet.

Az ember, látva a három felvonást azt gondolná, hogy egyazon történet három különféle variációját látja majd a színpadon, de ez, így, csak félig igaz. A gyilkosság ugyanis nem egészen sikerül, Paul életben marad, sőt, most már baráti segítséget nyújt ex-nejének, hogy ugyanazon helyszínen, pár hónappal később ők végezzenek a fogorvossal, aki ezúttal az asszisztensével csalta meg Arlene-t. A szerzőknek annyira megtetszett a variábilis ötlet, hogy a harmadik felvonásban a mégis csak életben maradt Mitchell Paul segítségével készül szilveszteri akasztásra, ahol Arlene-nek kéne végezni a szobában ácsolt (!) akasztófán. Hogy mindez hogyan sikerül, arról szól a darab.

A meglehetősen abszurd ötletet a szerzők sajnos nem az abszurd humorával írták meg, hanem a legkommerszebb amerikai bulvár stílusában, mint aki Neil Simont szeretné tromfolni, de nem megy neki. A potenciális áldozatok szinte minden jelenetben baráti segítséget nyújtanak saját kivégzésükhöz, mintha ez is egy hármasban folytatott szerelmi játéksor része lenne. Nem először jut eszembe: mi lehetne ebből a darabból Molnár Ferenc tollán?! Csak sajnos, Clark & Bobrick a mai stand up szintjén humorizál, amiben nem az a baj, hogy „csak szórakoztatni akar”, hanem hogy ehhez kevés és nem elég igényes bennük a tehetség.

Ez a darab így vagy sok, vagy kevés. Durván háromszor 30-40 percet látunk, amit vagy össze kéne húzni egy pergős, három jelenetre osztott egyfelvonásossá, vagy ki kéne tölteni elegendő humoros tartalommal az ismétlések helyett. A színészek mindent megpróbálnak, de a dramaturgiai arányok és tartalom nem állnak össze rendesen.

A látott előadás nekem azt sugallta, hogy Verebes és csapata megpróbálta erősen feljavítani és magyarítani az uncsi amcsi alapanyagot, mint mikor valaki az ízesincs amerikai konyhába megpróbál ízeket varázsolni, elvégre valami azért csak van benne! Ez részben sikerült is, az előadás nézhető, szórakoztató, mégis valami hiányzik belőle.

Bajor Imre mai magyar színpad egyik legjobb komédiása, különösen, amióta kisiklásait követően összeszedte magát minden értelemben. Fegyelmezetten dolgozik, és ez darabról-darabra meglátszik az alakításain. Humorforrása már nem a ripacskodás, hanem az elmélyült szerepépítés, a meg nem írtak hozzájátszása, a verbális és non verbális elemek teljes kiaknázása a figuránál. Ez a Paul a simlis és lúzer dolgaiban is szeretni való kisember.

Dobó Kata először játszik bohózatot, de jól áll neki, mint az is, hogy egyre több színdarabban mutathatja fel: a szépségen túl igazi karaktereket is el tud játszani. Arlene minden színe átjön a játékából, ami a nőiesség szerethető és kevésbé szerethető összetevőiből tevődik össze. Van humora, sugárzása, igazán sokoldalú nyeresége ő színházművészetnek.

Csonka Andrást régen láttam ilyen nem zenés, táncos szerepkörben, de örülök, hogy elvállalta a feladatot. Minden tekintetben telitalálat az ő kiválasztása is, és érezni, hogy ez a három ember mennyire jól érzi magát egy színpadon.

Lorán Lenke a kabaréjátszás egyik nagyasszonya, aki sajnos, hajlamos a ripacskodásra is. Nem láttam viszont ebben a szobaasszony szerepben Balázs Andreát, de ő valószínűleg kevésbé hajlamos, hogy ennyire túlzóan magára vonja a figyelmet akkor is, mikor az nem helyénvaló, darabban, vagy a tapsrendnél. Nem ismerem az eredeti darabot, de kötve hiszem, hogy ott „csúzlit csinálok a tökeiből” és hasonló szövegekkel lenne teletűzdelve ez a szerep. Földvári Péter Howard nyúlfarknyi jelenlétében megfelelt mindennek.

Verebes István jól érti ezt a műfajt, gyanítom, hogy a szövegbe is ő nyúlt bele, illetve engedélyezte színészeinek jobbító szándékú közreműködést. A játék tempóján talán még javíthatott volna, de a szórakoztatásért ő is mindent megtett. Mira János díszlete, Tordai Hajnal jelmezei, dr. Gyarmati-Paor Zoltán zenéje mind jól szolgálják az előadást.

Aki szeptember 15-én, 29-én, október 3-án, 19-én, 24-én és az esetleges későbbi időpontokban elmegy Karinthy Márton színházába, elsősorban ennek a három kitűnő színésznek a játékáért tegye, illetve azért mert ezt a színházat akkor is kell és lehet szeretni, ha éppen nem a tízes körbe talált a lövés.