A Magyarországon élő író, műfordító és kiadó, Wilhelm Droste az Édes hazám című verseskötetet elolvasván a Neue Zürcher Zeitung arra a következtetésre jutott, hogy a fiatal magyar demokrácia szüntelen válsága elsősorban a nyelvet érinti: egyre több magyar szó veszti el nyíltságát és ártatlanságát.
Az emberek nem merik kinyitni a szájukat, mert félnek a hatalom megtorlásától, legyen az a közrádió, bármely egyetem vagy iskola, óvoda vagy kórház. A nyelv a monologizálás eszközévé satnyult, ám ez nem meglepő egy olyan államban, ahol Orbán Viktor minden (nemzetközi) katasztrófát a nemzet győzelmeként ad el. Demagóg-képességei kiemelkedőek, ezért nem lehet látni, mikor ér véget az uralma, miközben az országot a fenyegető zátony felé kormányozza, az utasoknak azonban külön-külön és együtt is garantált boldogságot ígérve.
De sajnos, az ellenzék is csak saját magával beszél, de amikor kormányon volt, csak az uralkodó elit gazdagodott. A súlyos panamák még most sem derültek ki. A költészet nyelve nem hazudik, a parlamenti többség viszont megpróbál kisajátítani egy egész szókincset, elvonva azt a lakosság széles köreitől. Ilyen dicstelen példa a „nemzet” szó, lásd a sokszor csókosoknak juttatott dohányboltokat. A „nemzet” szó az önkényuralmi hatalmi kéj fedőnevévé züllött. De ugyanez érvényes a „magyar” szóra is, ami ma állásfoglalásra kényszerít. Drostét egyre inkább a hányinger kerülgeti, amikor el akarják vele fogadtatni a nyelv diktatórikus államosítását.
Magyarország mindinkább olyan hely lesz, amelyben egyre többen éreznek honvágyat, mivel nincsenek otthon saját hazájukban. Különös honvágy, ami az embereket idegen távolba kergeti.
Az Édes hazámban helyet kapott a magyar politika minden lehetséges irányzata, ha költészeti szempontból megállja a helyét. Erre a fasiszták és terroristák nem képesek: az ő nyelvük erőszakos és ostoba, ők ily módon akaratlanul kizárják magukat a közösségből.
Az elemző külön méltatja Kemény Istvánt, valamint Erdős Virágot, akinek „Van egy ország” című verse szerepel is a lapban a politikai líra illusztrációjaként. Az elemző a mű alapján arra a következtetésre jut, hogy az ország addig nem vergődik zöldágra, amíg a mai magyar nem ismeri fel, hogy ő egy személyben mészáros és vágómarha. Addig pedig marad, hogy az ország mindig csak áldozat volt, soha nem vétkezett, és az idegen, gonosz népek miatt sorra szenvedte/szenvedi el az igazságtalanságokat, ami örök sérülést okoz. A költészet azonban jelzést adhat.
A linzi püspökség lapja, a Kirchenzeitung (Forrás: Galamus) első rangú politikai könyvnek tartja az ORF budapesti tudósítójának társszerzőségével megjelent „Üdvözlet Orbán-országból” című kötetet. A méltatás kiemeli, hogy a mű bemutatja a riasztó mai magyar valóságot, vagyis: az ország politikailag messze távol a jobboldalon helyezkedik el, a sajtó nem igazán szabad, és hogy az igazságszolgáltatásOrbán Viktor megbízásából működik. Abban, hogy a miniszterelnök kétharmados győzelmet arathatott, közrejátszott az előző kormányok kudarca, viszont az új vezetés visszaél a hatalommal, az ellenzék ugyanakkor nem tud egységre jutni.
Az EU bírál ugyan, de nem tesz semmit, mert megégette magát az Ausztria ellen jó 10 éve elrendelt szankciókkal. Ha most Magyarországot ellenőrizné, akkor a többi tagállamot is ellenőriznie kellene. A diplomaták azonban attól tartanak, hogy ez erősítené a jobboldali irányzatokat Európában.