A huszadik század legnagyobb indiai festőjeként ismertté vált Amrita Sher-Gil (1913–41) Budapesten született magyar anya és indiai apa gyermekeként. A 20. század első felének egyik legérdekesebb, legtitokzatosabb és legtragikusabb művésze volt, aki önálló festészeti ágazatokat hozott létre. Kultúrák keresztútján, örömök és szenvedélyek viharában alkotott. Fiatalon, 28 éves korában halt meg máig tisztázatlan körülmények között. India, Magyarország és Párizs háromszögében élt és alkotott. Festészete az indiai és európai művészet fúziója.
Az ő korában India erős hatását gyakorolt az európai művészetekre, divattá vált – mondta Somi Panni, a Sivasakti Kalánanda Táncszínház vezetője, a darab koreográfusa; ez az első olyan táncszínházi előadása, amelyben prózát is alkalmaz. Amrita hasonlóan ötvözte az egyes kultúrák technikáit, mint amire ő törekszik művészetében, így mély inspiráció számára Amrita életműve. E táncjátékban színek, szenvedélyek, kultúrák kavarodása, álmok és emlékképek állítanak táncos emléket e különleges művész előtt tisztelegve.
Bár Amrita naplójának részletei megjelennek a darab prózai részében, az előadás nem életrajzi jellegű, hanem a festmények hangulatán és témáján keresztül próbál a festőnő alkotásai mögé látni.
A jelenetek a festmények mögött meghúzódó alkotót, az ambivalens helyzetekkel és érzésekkel, a környezet előítéketeivel küzdő magyar–indiai nőt hivatott ábrázolni. Mindezt nagyon izgalmas munka volt táncszínpadra adaptálni. Egy-egy pillanat erejéig élőképként megjelennek majd Amrita festményei is a színpadon – tette hozzá Somi Panni.
Az előadás zenéjét Lerch István, díszleteit, kellékeit Oldal István, jelmezeit Csekő Etelka készítette. Bemutató november 26., kedd, 19,30-tól, Nemzeti Táncszínház (Budai Vár, Színház utca 1–3.)
