A résztvevőket a braziliai helyszínen a Széchenyi Lánchíd mása vezeti majd be a fórumok fórumára. A rendezvény a tavalyelőtti, budapesti WSF-hez hasonlóan zárónyilatkozat kibocsátásával zárul.
A Magyar Tudományos Akadémia által kezdeményezett World Science Forum, amelyet 2003 óta kétévente Budapesten rendeztek meg, az egyetlen olyan tudományos fórum a világon, amely a világ legbefolyásosabb tudományos szervezeteinek erőfeszítésével, intézményesült formában, összetett szempont-rendszerű párbeszédet folytat a társadalommal és a politikai döntéshozókkal a tudomány szerepéről, a tudományos felfedezések etikai, környezeti, gazdasági, szociális és kulturális vonatkozásairól.
Pálinkás Józsefnek, az MTA és a World Science Forum elnökének kezdeményezésére 2013-tól kezdve négyévente egy Európán kívüli helyszín ad otthont a találkozónak, amely világ körüli útjának állomásai között minden második alkalommal visszatér Budapestre.
Az idei, brazíliai fórum a tavalyi Rio+20 ENSZ-csúcstalálkozón megfogalmazott célok jegyében, a fenntarthatóság környezeti, gazdasági és társadalmi dimenzióiban vizsgálja az egyenlőtlenségek szerepét, a tudománypolitika és a kormányzás feladatait, valamint a tudományos kutatás etikai kérdéseit.
A WSF 2013 november 24-i, vasárnap esti ünnepélyes megnyitóján Pálinkás József, az MTA és a WSF elnöke, Jacob Palis, a Brazil Tudományos Akadémia elnöke és a WSF társelnöke, Gordon McBean, az ICSU elnöke és Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója köszönti a résztvevőket. Az eseményen beszédet mond Dilma Roussef, brazil államfő és Sergio Cabral, Rio de Janeiro szövetségi állam kormányzója is. Áder János köztársasági elnök videoüzenetben üdvözli a résztvevőket.
A Brazil Tudományos Akadémia által rendezett idei találkozó előkészítésében a Magyar Tudományos Akadémia mellett a WSF társszervezői és partnerei – az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO), a Nemzetközi Tudományos Tanács (ICSU), az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC), valamint az American Association for the Advancement of Science (AAAS) – is részt vettek.
A Tudomány Világfóruma eseményeiről a Magyar Tudományos Akadémia honlapja folyamatosan beszámol.


