A helyszínről. Budaörsön, a Jókai Mór Művelődési Központban szeptember 11-én Frigyesi András igazgató és Berzsenyi Bellaagh Ádám művészeti vezető részvételével tartotta évadnyitó társulati ülését a település színháza, az egykori Játékszínből átalakult, új, Budaörsi Latinovits Színház. Így a városnak ez a játszóhelye egyszerre hozza létre felnőtteknek és az ifjúságnak készült saját bemutató előadásait és fogad be külső produkciós színdarabokat és előadóesteket.
A kiállításról. Nágel Kornél 1981-ben született grafikusművész első kiállítását 2000-ben tartotta, amit azóta több mint 50 egyéni és számos kollektív tárlat követett. Sokszorosító és egyedi grafikával foglalkozik, 2005 óta magyar költők műveit illusztrálja. Művei megtalálhatók magán- és közgyűjteményekben, valamint könyvekben, folyóiratokban és a nagy sikerű Hangzó Helikon sorozat Faludy- és Radnóti-albumában is. Turek Miklóssal 2006-óta dolgozik együtt, a költészet, az alkotóművészet és a színművészet együttes megjelenése új élményt és mélyebb megélést nyújt a nézőknek. A Budaörsön látható gondolatébresztő fekete-fehér linó- és fametszetei nem egyszerű illusztrációk, hanem újrafogalmazásai a költői élménynek, melyet leginkább részletekben fogad be a szemlélő.
Érdemes a versszínházi előadás előtt és után is meg-megállni a lapok előtt, hogy a hatások egymást erősítsék a néző számára. Ez a folyosószakasz nem a legalkalmasabb ugyan képzőművészeti bemutató térnek, de a rendezők lámpákkal és gyertyákkal igyekeztek megtenni minden tőlük telhetőt, hogy a megnyitó közönsége megfelelő élményhez jusson.
A versszínházról Turek Miklós megfogalmazásában: „A versszínház a költészet és a színművészet határvidékén született különleges kompozíció, amely nem egyenlő a hagyományos pódium előadással. A dramaturgiát az élet, a szövegkönyvet pedig maga a költő írta. Amiként egy vers a pillanatok impressziója, úgy a versszínház láncra fűzi a költő életének valamennyi fontos és jelképes állomását, hogy a néző teljes képet kapjon a történelmi korról, a személyes drámákról és magáról a sorok írójáról is.”
Ettől persze ez még nyugodtan lehetne hagyományos pódiumelőadás is – teszem én hozzá. Turek, mint színész, szeret azonos gondolat köré monodrámává összeépíteni egy versek tégláiból összehordott, nem csupán elmondott, de színészi játékelemek, kellékek, hatások habarcsával összeépített emlékművet, sőt ha úgy veszem, ezúttal maga a képzőművészeti kiállítás is szerves része ennek az általa rendezett komplexebb élmény-együttesnek, amelynek a végén, akár egy közös beszélgetés is belefér a versszínházi produkcióba.
Az idén 40 éves színész a Színház- és Filmművészeti Egyetemen töltött évek után egyszerre dolgozott színtársulatokban és filmforgatásokon, kereskedelmi reklámokban és önálló előadóesteken. 2004-ben mutatta be Faludy Györgyről szóló első önálló előadását, amely programja az eltelt 10 év alatt versszínházi monodráma-sorozattá bővült (Faludy György, József Attila, Radnóti Miklós, Petőfi Sándor), és kiegészült Pilinszkyt és Faludyt bemutató verszenei, műsorokkal, amelyek megalapozták a Versszínház™ létrejöttét.
Szögezzük le: ezzel együtt a versszínház fogalmát nem Turek Miklós találta fel, de ennek a színházi pódiumműfajnak egy magára alkalmazott változatát manapság ő műveli nálunk a legprofibb módon.
A „Tanuld meg ezt a versemet” estről. Átélni a 20. századot többféleképp, mégis sok tekintetben hasonló módon lehetett, legalább is itt, Európa közepén. Turek koncepciójában – aki, mint látjuk, évek óta nagyjából ugyanannak a gondolatkörnek a vonzásában alkot –, ezúttal a „párhuzamos különbségek – különböző párhuzamok” felismerése alkotja az előadás gerincét. Felismerve, hogy József Attila, Radnóti Miklós és Faludy György kortársak és bizonyos értelemben sorstársak (a század elején 5 éven belül születtek, ugyanabban az országban, éveiket tekintve eltérően bár, de ugyanazokat a történelmi időket élték meg, mindhárman költőként fejezték ki gondolataikat, érzelmeiket, világnézetüket), mégis három, egymástól eltérő személyiség és különböző életút, sors!
Verseik néha félelmetesen párhuzamosak és olyan mélyebb azonosságot sejtetnek, melyek a magyar kultúra közös gyökeréről fakadnak. A monodráma tehát ezeknek a költőóriásoknak személyiségét, élet- és világérzését mutatja be különbözőségükben és párhuzamosságukban, Turek Miklós szerkesztői, rendezői és előadói olvasatában.
Az előadás teljes sötétben, Ray Bradbury: Fahrenheit 451 című művéből elhangzó idézettel, a könyvégetésre vonatkozó sorokkal indul. Ez nyilvánvaló utalás a könyvmáglyákra, amikkel a fasiszták igyekeztek megsemmisíteni a nekik nem tetsző gondolatokat és alkotóikat, és hasonlóképp utalás a mai miskolci újnácik november 9-én, az úgynevezett „megtisztulás éjszakáján” elkövetett provokációjára, amellyel újságokat, könyveket és Radnóti Miklós verseskötetét is elégették. Mert a 20. század nem csupán az egykor Mensáros László által ragyogó versszínházi előzményként összefoglalt időszak, de mérgező ideológiáival máig ható, tanulságként soha nem feledhető összetett példa is.
És ne feledjük: ebben a Bradbury-kisregényben jelennek meg azok az „élő könyvek” is, akik megtanulták, ezért fejben éltetik tovább az emberiség számára az elégetendő könyveket és gondolatokat. Tudjuk, ez sem új, mert éppen Faludy, a polgár, a „pokolbéli víg napjai” során vette rá fogolytársait egy-egy ott született új költeményének megtanulására, hátha ő nem élné túl a borzalmakat, de akkor ők, a túlélők még hazahozhatják majd a verseit. És még korábban, a Bori notesz testnedvekkel megpecsételt lapjai bizonyítják, hogy a vers, a gondolat még inkább élni akar, mint létrehozójuk, tehát az égre is írni kell, ha minden összetört, mert a költő tudja: meghalhat, de reméli: „az új falak tövében felhangzik majd szavam”! Vagy az a másik, a vonat alá térdeplő proletár, aki szerint „S hol táborokba gyűlt bitangok verseim rendjét üldözik, fölindulnak testvéri tankok szertedübögni rímeit.”
Turek a színpad elején ül és az előadás alatt szakaszokra bontva, részletekben mondja végig a címet adó Faludy-verset. (Hogy azért a nézőnek egyben is meglegyen, az előadás végén, a reklámanyagon egészben is hazaviheti mindenki.) Aztán felugrik a színpadra, ahol egy hokedli, egy karosszék és egy fotel jelképezi a három emberi univerzumot. Hol ide, hol oda lép, elé, vagy mögé áll, beleül, s mondja a verseket. Cím nélkül, de külön felismerhetően, mégis egy gondolati folyamban. Közben vissza-visszatér a címadó vers részletéhez. Időnként még képek vetülnek a hátsó vászonra, mintegy jelezve, kitől is idéz, a költők, vagy szerettei képe tanít archoz rendelni a gondolatot.
Az előadás 60-70 perce alatt elhangzik József Attila öt verse, köztük az Óda, A Dunánál, a Hazám, Radnóti Miklóstól hat költemény, benne a Levél a hitveshez, a Töredék és a Sem emlék, sem varázslat. Faludy Györgytől hat mű, olyanok is, mint a Monológ életre-halálra és Zsuzsának a tömlöcből. Ez utóbbihoz cellát képzel magának, s falának dőlve játszik hozzá. Máskor a földre fekszik-rogy, a Hazám vers egyenesen egy mai fekvő, ülő otthontalan szájából hangzik el.
Didaktizmus? Az. De az is kell ebben mai verselhagyó valóságban. Mert másként hallgatjuk ám mi is a verset! A magamfajta filosz, aki még memoriterek tucatjain pallérozódott az iskolában, akibe csodálatos előadóestek marták bele a sorokat és rímeket, hogy aztán versesköteteket is szeressen olvasni, mi tudjuk, ismerjük ezeket, s azt figyeljük: hogyan mondja, értelmezi őket a versmondó művész, s gondolatban már próbáljuk is kitalálni, mi lesz az erre rímelő, következő vers.
De akiket a túlterheltségtől óvó, rosszul értelmezett tanügyi politika megfoszt irodalmunk megtanulandó soraitól, akiket úgy nevelnek „hazafivá”, hogy abba nem tartozik bele költői sorok tucatjainak pontos ismerete, akik idegenül néznek azokra a költeményekre, melyek egy fokkal is magasabban állnak, mint egy mulatós, vagy popsláger szövege, azokat minden eszközzel meg kell fogni, el kell hozni az élményhez, akár didaktikusan is. Turek, ha teljesen nem magányos harcos is, de azon keveseket képviseli, akiknek fontos még az írott szó, a gondolat teremtő ereje, és ezért minden tisztelet megilletné még akkor is, ha nem volna jó előadó.
De az! Jó kiállással, szép orgánummal, okos gondolati értelmezéssel, egyéni szerkesztéssel és előadásmóddal makacsul áll és szolgál. Mennyivel több hazaszeretet van abban, hogy valaki költőket emel fel, mint ha valaki költőket dob ki, éget el! Mennyivel több szolgálat verset vinni, okosítani a verset nem ismerőknek, mint pusztán ostoba, kommersz és közhelyes műsorokkal kiszolgálva hülyíteni a népet!
A műsor végén Turek elmondja Petőfi Sándortól A XIX. század költői-t és az utolsó részt a keretező Tanuld meg ezt a versemet-ből, és vége. Bár az utolsó sor szerint „Felejtsd el ezt a versemet”, azért mi ne adjuk fel ilyen könnyen! Szebb volna, ha a címet megfogadva inkább megtanulnánk ezt és minél több verset, még akkor is, ha mi nem vagyunk, nem leszünk előadóművészek.
Akik az élményre kíváncsiak a Móricz Zsigmond körtérről 40-es és 240-es jelzésű kék buszjárattal egyenesen juthatnak el a Budaörsi Latinovits Színházhoz (Budaörs, Szabadság út 26., telefon: 06 23 41 44 61, e-mail: szinhaz@budaorsijatekszin.hu; Web: www.budaorsijatekszin.hu; www.latinivitsszinhaz.eu;). A műsor további időpontja: december 4., 19 órától, illetve Versszínház Turek Miklóssal – december 13., 15 órától József Attila, és december 17., 15 órától Radnóti Miklós.
