Simonyi András úgy látja, hogy Magyarországnak semmi keresnivalója sincs Oroszország környékén, de a demokráciáért küzdő Ukrajnának sincs – olvasható a Fuffington Postban. A volt NATO- és washingtoni nagykövet szerint Kelet-Európába visszatért a tekintélyelvű, hatalomközpontú, antidemokratikus fejlődési modell, amelynek jellemzője továbbá a korrupt átláthatatlan gazdasági rendszer, benne az oligarchák uralmával. Ezen felül a társadalmi élet és az oktatás túlszabályozott, az emberi jogokat felülírja a „közjó általános érdeke”. Viszont elnyomó a nemzeti vagy egyéb kisebbségekkel szemben, idegengyűlölő, és ilyen-olyan fokon megtalálható benne az antiszemitizmus. A gazdasági bajokért ugyanakkor a külvilágot teszi felelőssé. Fontos tényezője az erőskezű vezető, aki körül lojális „udvar” épül ki. A vezér csak nulla végösszegű játszmákban hisz. 

Simonyi a legolvasottabb amerikai hírportálon kiemeli, hogy ez a rendszer nem demokratikus, viszont veszélyes. A demokrácia elleni harcot Oroszország vezeti, és Magyarország is visszafelé csúszik ezen az úton, Moszkvával kapcsolatos magatartása aggasztó. Az elitek Kelet-Európa jelentős részén csalódást okoztak népüknek. A mohóság és a korrupció megeszi a születő demokráciákat, de segíteni kell ezeknek az államoknak. Az EU ugyanakkor nem lehet büszke magára, mert nem látta meg, hogy Ukrajna az egész földrész sorsát befolyásolja, vagyis hogy ott közvetett háború folyik a demokrácia, a szabadság, illetve a tekintélyelvű út között. Csak nehogy az legyen, mint 56-ban, amikor az ígéret ellenére nem érkezett meg a segítség! E szempontból mindenesetre biztató az amerikai külügyminiszter müncheni beszéde. 

Gonosz németek, jó magyarok című vendég-kommentárjában Ungváry Krisztián arra figyelmeztet a Die Pressében: nem véletlen, hogy a német megszállás emlékművét nem vették bele a holokauszt-emlékév programjába. A kezdeményezők ugyanis tudták, hogy a szobor azonnal vitát gerjeszt, amin keresztül természetesen sok radikális választót lehet mozgósítani a Fidesz mellett és a párt a nemzet megmentőjeként ünnepeltetheti magát. Miközben a Jobbik úgy látja: elvették az egyik témáját.

A szerző úgy értékeli, hogy az ízléstelen művészi megvalósítás történelemhamisítással jár együtt, mert 1944-et nem lehet a gonosz németek és a jó magyarok párharcára leszűkíteni. Így pl. miközben a megszállás állítólag gúzsba kötötte a lakosságot, aközben az elit elosztotta maga között 800 ezer ember vagyonát. Azon kívül a zsidók számára az ország már a bevonulás előtt sem volt a béke szigete. A tömeggyilkosságokat nem a Wehrmacht, hanem a magyar hatóságok készítették elő, és részben hajtották végre.

A megszállás után a nyilasok nem kaptak helyet a kormányban, sőt Szálasi ellenezte a deportálásokat, mert félt a munkaerő egy részének elpazarlásától. A németek hosszú távon sem tervezték az egész magyar nép megsemmisítését. A történész rámutat, hogy az emlékmű nem egyszeri kisiklás, hanem logikusan következik az alaptörvény hazug preambulumából, és része annak a nemzeti hazugságnak, amely nem néz szembe a bűnrészességgel. A Fidesz ugyan világgá kürtöli a holokausztban viselt magyar felelősséget, ám ez csak szemforgatás. 

A nemzetközi lapszemle itt olvasható teljes terjedelmében; tessék kattintani.