Sárközi Tamás professzor, a Magyar Jogász Egylet elnöke.Sok ponton fog változtatni a március 15-én hatályba lépő új Ptk. a jelenlegi rendelkezéseken, hiszen a statisztikák szerint 3968 bekezdésének 42%-a minősíthető vadonatúj szabálynak. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a rendelkezések jóval több, mint felének már van valamilyen jogszabályi előzménye. A bekezdések 7%-a egyezik meg szóról szóra a régi szabályokkal, 18 százalék pedig tartalmilag azonos. A rendelkezések további harmadának szintén van ugyan valamilyen előképe, csak ezeken az új Ptk. érdemben változtat.

A statisztikák szerint a legradikálisabban a család- és a társasági jog változott: a családjogban a rendelkezések 85%-a vagy teljesen új, vagy látványosan módosult. A jogi személyek jogánál (amelyet most még nagyobbrészt a gazdasági társaságokról szóló törvény szabályoz) ez az arány 75 százalék. A másik végletet az öröklési jog képviseli, amelyben az új bekezdések száma22, aváltozatlanoké, vagy alig változottaké 43 százalék.

A számoknál azonban fontosabb lehet, hogy az új Ptk. fontos koncepcionális változásokat is bevezetett. „Ketté választotta például a szerződésen kívül okozott kár szabályait a szerződésen belülitől, és ezzel egy régi magyar jogi hagyománnyal szakított” – fejtette ki Sárközy Tamás egyetemi tanár, a Magyar Jogász Egylet elnöke az egyik fontos változást.

Az új Ptk. ezen változásainak az elmélyítéséhez időre és szakmai háttérre is szükség van. Ződi Zsolt, az Opten jogi szakmai igazgatója úgy véli, hogy a magas szakmai színvonal támogatásához minden segítséget meg kell adnia egy felelős jogi kiadónak. Ezt megerősítendő tartottak ma a Budapesti Ügyvédi Kamarában telt házas Ptk.-konferenciát (az Opten és a Magyar Ügyvédi Kamara szervezésében); a résztvevők kitűnő szakemberek előadásait hallgathatták meg.

Ződi Zsolt igazgató szerint az érdekképviseleti szervezetek egyre nagyobb szerepvállalása figyelhető meg abban is, hogy tagjaik magas színvonalú jogi hátterének finanszírozásában is szerepet vállalnak.

Az idén 20 éves, és a céginformációs piacon népszerű Opten Kft. már jó évtizede foglalkozik jogi információs szolgáltatásokkal, jogi adatbázisokkal és kiadványokkal.