A vállalkozás 2011. január 3–2012. november között a Protexin Florea IBS termékének gyógyhatást tulajdonított anélkül, hogy erre vonatkozóan a jogszabályokban előírt engedélyt megszerezte volna, egyes kommunikációiban nem bizonyított, egészségre ható állításokat alkalmazott, valamint azt állította, hogy az általa forgalmazott termék az egyetlen klinikai vizsgálattal igazolt hatású probiotikum Magyarországon.
A GVH megítélése szerint a vállalkozás célja a reklámokkal elsősorban azon fogyasztók figyelmének felkeltése volt, akik kifejezetten egy betegség megelőzése vagy meglévő betegségük tüneteinek enyhítése, gyógyítása miatt vagy egészségügyi állapotuk javítása céljából keresik a különféle terápiás lehetőségeket, módszereket.
Fontos kiemelni, hogy az olyan fogyasztó, akinek valamilyen működési zavar, rendellenesség áll fenn a szervezetében, sérülékenyebb, egészségi állapotánál fogva kiszolgáltatottabb helyzetben van a vállalkozások tájékoztatásaival, reklámjaival szemben.
A GVH megállapítása szerint a vállalkozás nem igazolta megfelelően, hogy a Protexin IBS Florea, valamint az abban található probiotikus baktériumtörzs rendelkezik a reklámokban szereplő hatásokkal. Megtévesztőek a klinikai vizsgálatokra vonatkozó állítások is, mivel a Protexin Florea IBS készítményen kívül Magyarországon forgalomban vannak olyan probiotikumok, amelyek gyógyszer termékkategóriába tartoznak, ennek megfelelően hatékonyságukat klinikai vizsgálatokkal igazolták.
A fentiek alapján a GVH megállapította, hogy a Vitaminkosár Gyógyszer-forgalmazó és Szolgáltató Kft. fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, ezért a hivatal16 000 000 Ftbírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.
A Versenyhivatal a bírság meghatározásánál súlyosító körülményként értékelte, hogy a hosszú ideig elhúzódó reklámozás miatt a tájékoztatások a fogyasztók széles rétegéhez eljutottak, illetve azt a körülményt, hogy a vállalkozás az egészségügyi problémákkal küzdő, sérülékeny fogyasztói réteget célozta meg.
Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-12/2013.

