A Brightoni tengerpart című festmény a hiányos kronológia alapján 1962-ben bukkant föl a londoni Leger Galériában, majd onnan a Worchester városában levő Broadway Art Gallerybe. Ott vásárolta meg P. M. Rainsford; az asszony a képet a Tate-nek adományozta 1986-ban. Az egykori Hatvany-gyűjtemény örökösei 2012-ben nyújtották be igényüket a képre a Spoliation Advisory Panelhez, amely a holokauszt idején a nácik által elrabolt javak ügyében hivatott eljárni.
Peresztegi Ágnes, a restitúciós ügyek nemzetközileg is elismert jogi szakértője, aki az örökösöket az eljárásban képviselte, elmondta: „Még ha a Spoliation Advisory Panellel nem értettek is mindenben egyet, a testület akkor is méltányos és igazságos döntést tudott hozni a Washingtoni Alapelvek alapján, mert nem a jogi manőverekre helyezte a hangsúlyt, hanem a morális igazságot kereste, hiszen a jogbiztonságot segítő szabályok – amelyek ebben a helyzetben jogtechnikai akadályként léphettek volna fel – nem vonatkozhatnak egy olyan helyzetre, amikor a holokauszt idején elkövetett borzalmak részeként elrabolt műtárgyakat kell visszaszolgáltatni a jogos tulajdonosnak.”
A Spoliation Advisory Panelt, azaz az Elrabolt Műkincsek Tanácsadó Bizottságát 2000-ben hozták létre az Egyesült Királyságban, és a „holokauszt (kulturális javak visszaadása) -törvény (2009) alapján azért jár el, hogy a vészkorszak alatt elrabolt műkincsekkel kapcsolatos igényeket rendezze, ha a kérdéses műtárgy ma az Egyesült Királyság valamelyik nemzeti gyűjteményében található. Az Elrabolt Műkincsek Tanácsadó Bizottsága tagjait a brit miniszterelnökséget vezető államtitkár nevezi ki.
A testület nemcsak a jogi helyzetet vizsgálja, hanem az erkölcsi követelményeket is, beleértve az igény erkölcsi alapjait és a műtárgyat őrző intézmény magatartását, amely megalapozhatja a visszaszolgáltatási kötelezettséget akkor is, ha jogtechnikai okok miatt (elévülés, elbirtoklás stb.) nem lenne köteles visszaadni a műtárgyat.
Ha a kérelmező elfogadja az Elrabolt Műkincsek Tanácsadó Bizottsága javaslatát, akkor végrehajtják, mert a testület javaslatának feltétele, hogy a kulturális, média- és sportügyeket felügyelő kormánytag jóváhagyja. Ezzel a folyamattal egyben azt a közigazgatási eljárást is lefolytatják, ami ahhoz szükséges, hogy egy közintézményben őrzött tárgyat töröljenek az állami tulajdoni listáról, és ezáltal azt az intézmény visszaadhassa jogos tulajdonosának, a kérelmezőnek.
A példaértékű brit döntés indoklása mintául szolgálhat a közeli múltban elfogadott magyar visszaadási törvényhez. Így ugyanis méltányosan rendezhetők a múlt évtizedekben elhúzódó restitúciós ügyek. A törvény ugyanakkor a Magyar Állam számára is különleges alkalmat nyújt, hogy teljesítse az 1998-ban aláírt Washingtoni Alapelveket.
„Csak a múlt három évben Lengyelország, Németország és most az Egyesült Királyság is visszaadott olyan műkincseket, amelyeket a holokauszt magyar üldözötteitől raboltak el, és ezzel megerősitették a Washingtoni Alapelveket és a Terezini Nyilatkozatot, amely a vészkorszak idején elrabolt műkincsek visszaadására szólít fel” – jelentette ki Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke. „Bízom benne, hogy a nemrég elfogadott magyar műkincs-visszaszolgáltatási törvény alapján Magyarország végre abban a helyzetben lesz, hogy a műkincs-visszaszolgáltatási kérelmeket az ügy érdemét figyelembe véve tudja vizsgálni, és a visszaszolgáltatás morális kötelezettségét is szem előtt tudja tartani, mint a mostani brit döntés.”
Bővebben a Hatvany-gyűjteményről itt: Dunai Andrea: Az eltűnt képek nyomában – Báró Hatvany Ferenc széthullott gyűjteménye, tessék kattintani!
