Fellép csütörtökön este az emlékkoncerten a Frank Zappa–Syrius emlékzenekar, valamint az egykori zenész- és kortársak közül Pataki László ésTátrai Tibor, Török Ádám; a fiatalabb nemzedéket Tóth Vera képviseli. Orszáczky Miklós, minden idők legnagyobb magyar fúziós jazz-zenésze volt. Születésnapi koncertjének fellépői felidézik emlékezetes szerzeményeit.
Jackie a hetvenes évek elejétől Ausztráliában élt, utána többször koncertezett itthon. Utolsó nyilvános szereplései 2007-ben voltak, akkor több helyszínen – köztük a Sziget Fesztiválon és az A38 Hajón – is fellépett. Voltak vidéki állomásai is az utolsó turnénak: Veszprém, Szentendre, Dunaújváros és Gyula. Vele együtt szerepelt – nemcsak ezen a nyáron, hanem azelőtt is – élettársa, Tina Harrod új-zélandi születésű énekesnő. Jackie különleges basszusgitáron, piccolón játszott – ezt a hangszert Miles Davis zenekarában hallotta először, s előnye a „hagyományos” basszusgitárral szemben, hogy alkalmasabb a szólókra.
A Hajón adott kitűnő koncert anyaga dvd-n is megjelent, ezért is természetes a mostani helyszínválasztás. A dvd-t az A38 stábja készítette, s jelenleg is megvásárolható. Az magyarországi koncertsorozata kapcsán elmondta e sorok szerzőjének, hogy 60. születésnapi hangversenyét a Művészetek Palotájában tartja. Csakhogy néhány hónappal előtte bekövetkezett halála miatt erre nem került sor. Akkor arról is beszélt, hogy amikor egészsége engedte, 200–250 koncertet is adott egy évben – Európán kívül Ázsiában is.
A csütörtök este főszereplője, a Zappa–Syrius Emlékzenekar 2000 őszén, Zappa 60. születésnapja alkalmából alakult a budapesti Medúza klub felkérésére. Az első koncert után a tagok a további együttműködés mellett döntöttek, s bár az idők folyamán rengeteg tagcsere történt, az együttes azóta is folyamatosan koncertezik Zappa dalainak fel- és átdolgozásaival. A tagok más neves magyar zenekarokban is játszanak.
Tíz év működés után a meglévő Zappa-műsor mellé felvették repertoárjukba a zseniális és túlzás nélkül legendás magyar prog-jazz-rock együttes, a Syrius szerzeményeit is.

Tavalyelőtt Széttört álmok címmel a Syriust megidéző nagyszabású „szcenírozott” koncertet tartottak a Művészetek Palotájában a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével.
A mostani műsor két részből áll majd. Az elsőben Frank Zappa számai csendülnek fel, azok, amelyeket Jackievel egykoron együtt játszottak a legjobb magyar fúziós zenészek Orszáczkyval az élen, aki maga is nagy rajongója volt a Mesternek. A második részben Jackie Orszaczky saját szerzeményei lesznek hallhatók, amelyeket ausztráliai évei alatt írt, valamint néhány feldolgozásdarab, amelyet még itthon adott elő jam-session-ok alkalmával.
A zenekar tagjai: Vasicsek János ének, Vastag Gábor gitár, ének,Vincze Pál billentyűsök; Vojnits Attila szájharmonika, furulya; Szkladányi András basszusgitár; Lukács Gábor altszaxofon; Abbas Murád harsona;Csizmadia Gábor trombita és Bensó Pál dob. A zenekar honlapja itt érhető el, tessék kattintani!

