A miniszter kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: helyes döntés, hogy a kormány nem ünnepel, hanem tiszteletben tartja az elmúlt néhány hét társadalmi vitáit, megszólalásait, az emlékművet sérelmezők fájdalmát, „félreértéseit”, és így nem lesz avatóünnepsége a budapesti Szabadság téri emlékműnek. Az alkotás elemeit vasárnap reggelre emelték be a helyükre, emiatt civilek és ellenzéki politikusok azóta is tiltakoznak.
Lázár az újságírókkal azt is közölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök – várhatóan még hétfőn – nyilatkozatot ad közre, amelyben ismerteti álláspontját az ügyben. A miniszter képzőművészeti „ízléskérdésben” egyébként nem kívánt állást foglalni, szerinte „az ügy nem a tetszik vagy nem tetszik kérdése”. Az emlékmű nem valakik ellen szól, hanem „valamire emlékeztet mindannyiunkat”, a kormány pedig senkinek sem szeretné sérteni a személyes érzékenységét – mondta.
„Mi megpróbáltunk korrektül, tisztességesen és lelkiismeretesen eljárni. Lehet, hogy voltak hibák, egyeztetési hibák adott esetben, amelyek beárnyékolhatták a döntések meghozatalát” – jegyezte meg. Hangsúlyozta azonban: világosan kőbe akarták vésni, egyértelművé tenni a jelen- és az utókornak, hogy „a magyarországi zsidóság deportálása, a magyar holokauszt a német megszállás nélkül nem következett volna be”. „Úgy tartom tisztességesnek, hogy ha a holokausztról, az abban viselt magyar felelősségről és a magyar holokauszt előidézésében viselt német felelősségről egyszerre tudunk beszélni normálisan” – mondta Lázár János, aki sajnálja, hogy „a normális párbeszéd elmaradt”.
Azt is kiemelte ugyanakkor: annak hangsúlyozása, hogy német megszállás nélkül nincs deportálás, nem azt jelenti, hogy az akkori magyar kormányzatok vagy állami hivatalnokok személyes, illetve közösségi felelősségét elvitatnák. „A Magyarország ellen Németország által elkövetett bűn nem mentesíti Magyarországot, nem mentesít bennünket az általunk elkövetett bűnök felelősséget alól” – jelentette ki a tárcavezető.
Azzal kapcsolatban, hogy az emlékművön nyelvi hiba lehet, azt mondta: megvizsgáltatja az ügyet, és ha valóban hibát követtek el, azért bocsánatot fognak kérni, és intézkedni fog a javításról…
Demszky Gábor, Budapest 1990–2010 között, öt cikluson át volt főpolgármestere ma késő délután beszédet mondott az emlékműnél. Felszólalását az Infovilág rendelkezésére bocsátotta:
„Ha…
A 25 éve lerombolt berlini fal nemcsak az elnyomatás emlékműve volt, hanem a hatalom gyávaságáé is. A hatalom annyira félt saját polgárai szabadságvágyától, hogy 1961 egy forró nyári éjszakáján a sötétség leple alatt emelte a város közepén. Ez a szobor itt ugyancsak a gyávaság emlékműve. Egy kormány gyávaságáé, amely nem mer szembenézni az itt 100 napja tüntető bátor emberekkel. Egy kormányé, amely fél szembenézni a magyar történelemmel. Persze ha szembenézne, azt is tudná, hogy az éj leple alatt emelt építményeknek idővel mindig ugyanaz lesz a sorsuk.
Ha én most polgármester lennék, kijönnék ide a térre.
Ha én kerületi polgármester lennék, itt mondanám el a következő beszédemet. Előtte elgondolkodnék, hogy hová vezetett az aláírásom azon a bizonyos emlékműállítást engedélyező határozaton. Elgondolkodnék és felülvizsgálnám a korábbi álláspontomat.
Nem venném el a történészek kenyerét, de felidézném Istóczyt és az általa alapított antiszemita pártot, a numerus clausust, a 40-es évek antiszemita törvényeit, az újvidéki vérengzést és Kamenyeck-Podolszkijt. És rámutatnék, hogyan ágyazott meg az évtizedeken át folytatott kormányzati antiszemita propaganda a deportálásoknak. Felidézném, hogy az „Endlösung” előtt mi minden történt. Abban a meggyőződésben tenném ezt, hogy nekünk, magyaroknak mernünk kell szembenézni a soában játszott szerepünkkel. Mert nekünk kell megpróbálnunk jóvátenni a túlélőkkel szemben mindent, ami még lehetséges. Ehhez csak empátia kell és a beismerés képessége. Ha én polgármester lennék, a testületemhez fordulnék, és kimondanám, hogy vessünk véget az önbecsapásnak, amiért tudom, hogy a karrieremmel fizetnék.
Ha én szoborba öntött Gábriel arkangyal lennék, azonnal rabruhát öltenék, és sárga csillagot tűznék fel. Vagy munkaszolgálatossá változnék, és ezzel csodát tennék. Aki rám tekintene, a deportálások áldozatait gyászolná.
Ha én német sas volnék, hazarepülnék, és Angela Merkel ablakán kopogtatnék. Rávenném, hogy biztassuk a magyar politikai osztályt: szálljon magába a magyarság, és kezdődjön el ott is az, amit mi németek a hatvanas évektől végigvittünk, a Vergangenheitsbewaeltigung, a múlt bevallása. Nézzenek ők is szembe a múltjukkal. Talán nem ártana néhány halk és udvarias német szó.
Ha én jobboldali konzervatív politikus lennék, olyan embereknek emelnék szobrot, mint Schlachta Margit, a bátor apáca, aki elsőnek emelte fel a szavát, amikor a magyar állam – bőven a németek bevonulása előtt – zsidó polgárait Ukrajnába toloncolta a biztos halálba. Vagy a jobboldali Bajcsy-Zsilinszky Endre szobránál hajtanék fejet, aki 1942-ben tetemre hívta az Újvidéken zsidókat és szerbeket legyilkoló magyar honvédséget, akik ott nem Gábriel arkangyal, hanem a Gonosz megtestesüléseként viselkedtek. Ezt tenném, mert ez a szobor itt az ő emléküket is sérti.
Ha én főpolgármester lennék, azt követelném, hogy ez a büszke és múltját jól ismerő város kapja vissza az autonómiáját. Hadd döntsön Budapest közönsége arról, hogy miről és milyen módon kíván megemlékezni. Ne erőltesse ránk a kormány azt, ami sérti az áldozatok emlékét. A múlt bevallásával önmagunknak is, gyermekeinknek is adósok vagyunk még.
Ha én rendőr lennék, megkérdezném a sok civilt itt a Szabadság téren, hogy miért nem családi körben töltik az estéiket. Talán fraternalizálnék is velük, otthon sok mindent elmesélnék, belépnék a rendőr szakszervezetbe, és pokolba kívánnám azokat, akik ide vezényeltek.
Kedves barátaim!
Budapest volt főpolgármestereként gyakran szólaltam fel a budapestiek nevében különböző hibás kormányzati intézkedéseket vitatva. Ma azért jöttem el, hogy elmondjam: szolidáris vagyok mindazokkal, akik immár 102. alkalommal tiltakoznak a kőbe vésett otromba és giccses hazugság ellen, ami sebeket tép fel: rendszerhibaként és tévedésként kezelve el kell bontani és a városszéli szoborparkba küldeni. Mert „ez a szobor jelképez mindent, ami Magyarországon az elmúlt években aljas volt, dagályos, kapzsi, hazugan sovén, lelkendezően és fenyegetően öntelt”. Ezt a jobboldali Márai Sándor írta a naplójába, amikor másfél évvel a felállítása után, 1944. október 6-án felrobbantották Gömbös Gyula szobrát.
Nincs is mit hozzátenni ehhez.”
Orbán-nyilatkozat az emlékműről
(MTI, 17:43) A német megszállás áldozatainak emlékműve arra hivatott, hogy kifejezze azt a fájdalmat és megpróbáltatást, amelyet szabadsága elvesztése miatt a magyar nemzet érzett és elszenvedett – írtaOrbán Viktorkormányfő az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyilatkozatában a budapesti Szabadság téri emlékműről.
A miniszterelnök szerint vasárnap – amikor helyére emelték a köztéri alkotást – a kormány eleget tett kötelességének, amellyel „az alkotmányos rendnek, az egykori áldozatoknak és ma élő magyaroknak tartozunk2.
Az emlékmű „mindannyiunkat arra emlékeztet, hogy hazánk függetlenségének elvesztése tragikus következményekkel járt”, sok százezer ember életét követelte, és további millióknak okozott tengernyi szenvedést – írtaOrbán Viktor, emlékeztetve, hogy 1944. március 19-től 1991-ig Magyarország területén folyamatosan állomásoztak megszálló csapatok.
„A megszállás hosszú évtizedei alatt olyan szörnyű dolgok történtek Magyarországgal és a magyar állam polgáraival, amelyek függetlenségünk és nemzeti önrendelkezésünk megléte esetén sohasem következhettek volna be” – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Gyermekeinket és unokáinkat arra figyelmeztetjük – folytatta –, hogyha szabad, békés, boldog életet akarnak, ha a Magyarországon élő emberek közötti egyetértést kívánják, és ha az elődök által fölhalmozott értékek fennmaradását fontosnak tartják, mindenekelőtt Magyarország függetlenségét és önrendelkezését kell megvédeniük, megtartaniuk, és ha a szükség úgy hozza, visszaszerezniük. „Legyen ez mindannyiunk számára egyszerre tanulság, intelem és parancsolat” – zárta nyilatkozatát a kormányfő.
