E hét szerdán lép fel Bényei Tamás és a Gramophonia Hot Jazz Orchestra a Fővárosi Állat- és Növénykert színpadán. A zenészek száma alapján lényegében big bandnek nevezhető zenekar gerincét a jazz műfajának hazai kedvelői körében igen népszerűnek számító Hot Jazz Band zenészei alkotják, akik ezúttal több más zenésztársukkal összefogva elevenítik fel a hazai jazz-korszak, az 1920-as, ’30-as és ’40-es évek emblematikus melódiáit eredeti, korhű formában és előadásmóddal. A koncert címadó dala, az Este fess a pesti nő is ebből a korszakból való, szerzője Horváth Jenő ésHalász Rudolf volt.

A zenekar tagjai: Bényei Tamás – trombita, bendzsó, ének; Korb Attila/Szalóky Béla – trombita Bera Zsolt – harsona; Fodor László – klarinét, altszaxofon; Dennert Árpád – klarinét, altszaxofon; Mátrai Zoltán/Zana Zoltán – klarinét, tenorszaxofon; Nagy Iván/Korb Attila – zongora; Szabó Lóránt – gitár, bendzsó; Bényei Tibor – szuzafon; Juhász Zoltán – bőgő; Galbács István – dob. A dalokat korabeli és Bényei Tamás hangszereléseinek felhasználásával Korb Attila hangszerelte.

A koncertre augusztus 6-án, szerdán este fél kilenckor kezdődik a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az eseményre váltott jegyekkel már hét órától be lehet lépni az allatkertbe, ahol akár egy esti sétát is lehet tenni a zenei program kezdete előtt. A kedvezőtlen időjárás esetére augusztus 7-ét jelölték ki esőnapnak.

A „Zenés állatkerti esték” koncertsorozatot 2002 óta rendezik meg minden évben a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az intézmény zenei hagyományai azonban ennél sokkal régebbi múltra tekintenek vissza. Már az 1800-as évek végén rendszeres zenei programok zajlottak a kert területén, sőt, abban az időben külön zenepavilon is állt a kert területén Pálffy gróf adományaként. Az 1910-es években az állatkertnek saját, hatvan tagú szimfonikus zenekara volt, a dirigens Wieschendorff Henrik volt. A húszas években az akkoriban alapított Magyar Rádió az állatkertből sugározta az első koncertjét, amint azt az LGT is megénekelte a „Rádió” című dalban.

A II. világháború után a Filharmónia Vállalat szervezett koncerteket az egykori szabadtéri színpadon, amelynek helyét ma a Japánkert foglalja el. A hatvanas években lényegében megszűnt hagyomány csak az 1990-es évek közepén elevenedett meg ismét a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjével.