Az NFM a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. (KTI) Zöld Autó Központja által vezetett kutatási-fejlesztési programban való részvételre kérte fel az ABB-t alternatív hajtások alkalmazása, a hibrid és tisztán elektromos gépkocsik használatának segítése és az elektromos töltőállomások elterjedése céljából.
Hazánkban ma alig több mint 200 tisztán elektromos gépkocsi üzemel. Az NGM jelenleg formálódó Jedlik Ányos-programja az e-járművek elterjedésének ösztönzését és az ehhez szükséges műszaki-technológiai és gazdasági felkészülést szolgálja. Az NFM felügyeletével kidolgozott közlekedési stratégia részeként a Közlekedéstudományi Intézet máris elkészített egy közlekedési energetikai és klímamodellt. Eszerint 2050-re Magyarországon közel 3,5 millió db elektromos (hibrid, plug-in-hibrid, és tisztán elektromos) gépkocsi, főként személy-, és kisteher gépkocsi lesz.
Már fogalmazódik az Európai Parlament és a Tanács irányelve az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának bevezetéséről. Ennek értelmében Magyarországnak 2020 végére gondoskodnia kell elegendő nyilvános elektromos töltőállomás megépítéséről avégett, hogy legalább a városi és elővárosi agglomerációkban és más sűrűn lakott területeken, illetve fő közlekedési hálózatokon közlekedhessenek az elektromos járművek.

Az ABB kiterjedt nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik az elektromos autóknál használt egyenáramú gyorstöltők piacán, és elkötelezett a fenntartható fejlődés, így a környezetkímélő közlekedési technikák iránt. Két évvel ezelőtt a MOL egyik töltőállomásán üzembe helyezte az első ultragyors e-töltőállomást Budapesten, amely mindössze 15-30 perc alatt képes menetkészre feltölteni egy CHAdeMO csatlakozóval rendelkező elektromos autó akkumulátorát. Az elektromos autózás elterjedése akkor lehetséges, ha a töltő-infrastruktúra is kiépül.
Kiváltságok a német elektromos autóknak
(Haszon Hírek) Ingyenes parkolás, buszsávhasználati jog, felmentés a belvárosi behajtási tilalom alól. Ilyen és ehhez hasonló eszközökkel tenné vonzóbbá a német kormány az elektromos autókat. A tervezet még a nyáron a kormány elé kerül és jövő év februárjától vezetnék be. Cél, hogy az elektromos autók száma 2020-ra elérje az egymilliót. Jelenleg csupán 12 ezer ilyen járművet és 85 ezer hibrid autót tartanak forgalomban, ami a 43,9 milliós németországi gépkocsiállomány mindössze 1,6 százaléka.
A hazai adaptációs fejlesztési első fázisa az e-mobilitás műszaki-technológiai feltételeinek feltárása, és a további tervezéshez szükséges alapvető jellemzők meghatározása üzemi kísérletek keretében. Először a konnektorból tölthető hibrid (PHEV), az akkumulátorral működő (BEV, BEV+RE), esetleg az üzemanyagcellás (FCEV) e-töltési megoldások hazai alkalmazását tervezik bevonni a munkába. Az ABB az üzemi kísérlethez szükséges eszközöket (telepített töltőegység), valamint a technológiai és technikai támogatást (fogyasztásmérés, időbeli eloszlás) adja.
Az elektromos közlekedés piacának kiszolgálására az ABB termékpalettájában megtalálhatók a lakossági és kereskedelmi használatra kifejlesztett egyenáramú gyorstöltők, váltóáramú normál töltőoszlopok, valamint a töltőállomások hálózati, akár országos üzemeltetésére szolgáló integrált fizetési, távfelügyeleti szoftver megoldások.
Az ABB egyenáramú gyorstöltő technológiája már 18 országban bizonyított, a többi között a hagyományos töltőállomások mellé a Hollandia egész területére kiterjedő, elektromos jármű gyorstöltő-állomás hálózat kiépítésére kapott megbízást. Ennek köszönhetően, a 16,7 milliós népességű országban 50 kilométerenként áll majd rendelkezésre ilyen töltőállomás.
A másik nagy állami megbízást az észt kormány adta: 2013 első felében a világon elsőként Észtországban kezdte meg működését 165, internetkapcsolattal ellátott egyenáramú (DC) ABB gyorstöltőből álló országos hálózat.
Az ABB 2014. elején együttműködésre lépett a kínai Shenzhen BYD Daimler New Technology Co., Ltd.-vel (BDNT): a következő hat évben az ABB szállíthatja az új DENZA elektromos autóhoz az egyenáramú gyorstöltőket Kínában. A töltők prototípusát Magyarországon gyártották.

