Az első pillantások. Egy vajszínű kisautó várt az ABB udvarán. Mai kor szerinti vonalvezetés, lassan minden autó egyforma ívekkel és stílussal jelenik meg – ez is benne van a dizájn fősodorban.
Kívülről semmi különös, hacsak nem a festés – de erről később. Nézzük meg inkább, hogy mi van a motortérben! Ott egy nagy villanymotort vártam. Döbbenten tapasztaltam, hogy a motorházfedő alatt egy szokványos benzinmotoros autó képe fogadott. Igaz manapság a benzinmotorok sem olyanok, mint az előző évszázadban. Szóval egy nagy, fényes téglatest – rajta a Nissan embléma –, meg egy másik szürke téglány, abba vezet két gyújtókábel. Ez utóbbi lenne a motor? És kéthengeres? Ha nem tudnám, hogy villanyautó, akkor erre az összeállításra fogadnék. Van benne még pár apróság, egy autóakku és elől a klíma hűtője. Ez utóbbi kettő volt az, amit jól felismertem.
A fényes tégláról kiderült, hogy az egy villanymotor – annak ellenére, hogy nem henger alakú. A másik a vezérlés. Be kell vallani férfiasan, eltévedtem a motorházfedél alatt.
Belülről. Az rögtön látszott, hogy a pedálok közül egyet kifelejtettek, erre számítottam is. A sebességváltó karja sem volt a helyén, egy kis gomb helyettesítette. Ez is kalkulálható volt, hisz’ mi kell ide: előre és hátra.
Sokkal lényegesebb volt számomra a volán mögé beülni. Mint egy szokvány „full extrás” autó, kormányról igazgatható hangrendszerrel és tempomattal. Középen egy nagy képernyő, amely a tolatókamera, a navigációs rendszer, a szórakoztató központ vezérlője, netán még a telefonunk kijelzője is. A középkonzolon levő kis billenőkapcsoló a kézifék, amely egyben rögzítőfék is. Baloldalon számos kis kapcsoló, amellyel egyes elektronikus segédeket lehet kikapcsolni, mint például a kipörgésgátlót vagy a „jövök” figyelmeztetést. Ez utóbbi arra szolgál, hogy a nesztelenül lopakodó autóra egy kis hang felhívja a figyelmet – lassú haladás esetén szól.
A középpontban levő műszer eltér a szokásostól. Van egy elektromos állapotjelző, amely a fogyasztást és a visszatöltést (lásd rekuperáció) jelzi. Vízhőfok helyett az elektronika hőfokát mutatja a műszer, és a leglényegesebbet: még hány kilométer rejtőzik az akkumulátorban a következő föltöltésig. A sebességmérő természetes, a környezetvédő kijelzés pedig szokatlan. Ahogy haladunk, kis felnövekvő fácskák jelzik, hogy miként vezetünk, azaz mentünk meg egyet-egyet.
Start. Az irányváltó kar menet állásba kapcsolásával el is indult a teszt, azaz az autó. Mint afféle automata váltós kocsi, rögtön elkezdett kúszni. A fékre lépés persze azonnal rendbe tette a dolgot. Ismeretlen autót legelőször illik kipróbálni – még a cég udvarán lavírozva: gáz, sebességváltás (kuplung) és fék. Itt az elsőt nem is tudom, hogy nevezzem, hiszen nem adok gázt, hanem villanyt. Azért maradok a megszokott elnevezésnél. Finoman rálépek, finoman indul. Sebváltó kimarad, jön a fék, finoman rálépek, finoman reagál. Minden rendben. A forgalomba óvatosan sorolok be, majd következik az alaposabb gázra lépés. Hohó, hát ebben van erő! Azt tanulmányaimból tudtam, hogy a villanymotornak van a legtetemesebb indító nyomatéka, de ki tudja, hogy ezt mennyire korlátozzák az akkuk élettartama miatt. Nos, annyira, amennyivel a kerekeket ki lehet pörgetni – ha nincs benn a kipörgésgátló. Még négy személlyel megterhelve is bele tudott szorítani az ülésbe.
Forgalomban. Erre a napra sok rohangálás volt beütemezve a városban, ezzel jól ki is lehetett ismerni a masinát a tágas Váci úton és a belvárosi dugóban egyaránt. Amikor beraktam a tempomatot a megfelelő sebességre és haladtam a zöld hullámban, akkor elkezdtem furcsán érezni magam. Városi úton tempomattal az enyém is csendben suhan, de itt a csend még jobban érezhető volt. Nosza, egy kis zenét, nehogy valami baj legyen. Szóval ülök a koncertteremben, semmi zavaró zaj – az első szirénázó mentőig.
Miután teljes komfortban éreztem magam és mindennel összeismerkedtem belülről, volt arra is időm, hogy a külvilág reakcióit is figyeljem. A parkolóból indultam, ketten figyeltek, hogy mi lesz most – hiszen a kocsi oldalán levő felirat hirdeti: „100% elektromosság – 0% emisszió”. Zajtalanul kitolattam, majd zajtalanul elpörköltem. A tükörből figyeltem, miként igazítják vissza leesett állkapcsaikat a leskelődők. Avagy amikor egymás mellett araszoltunk, a szomszéd autó vezetője, olvasva a feliratot, elismerően átintegetett. Rettenetesen büszke voltam, hogy ebben a környezetvédő autóban ülök.
Keresztül-kasul járva a városban – hirdetve a 0% emissziót – a műszerfalon levő szám egyre kisebb értéket mutatott. Ez a még megtehető kilométerek számát mutatta. Számolgattam, hogy mennyi még a budai, Istenhegyi úti töltő, ráadásul az hegymenet. Viszont egyre melegebb van, mi lesz, ha bekapcsolom a klímát? Arra számítottam, hogy látványosan csökken a még megtehető kilométerek száma. Ezzel szemben a belső hőmérséklet csökkent, és én megint komfortosan éreztem magam. Kényelmesen felszaladtunk a hegyre a töltőhöz.
Tankolás. A MOL-kút parkolójában van egy kútoszlop, ami szintén hasonlít egy hagyományos benzinkút-oszlophoz, de nem benzin csordogál belőle, hanem elektronok. A kocsi motorházfedelét szokásosan a vezető bal lábánál lehet nyitni. Ám itt két nyitó van, egyik a motorház, másik a tankolófedél – mivel az is elől van. A kutas udvariasan türelmet kért, hozott egy kártyát. Bedugta a „betöltő csövet” az autóba, a kártyát odaérintette a kút előlapjához, és elindult a tankolás. Az előlapon folyamatosan jelezte, hogy hol tartunk, hány százalékosan van tele a „tank”, azaz az akkumulátorok. Ez a folyamat nem olyan gyors, mint amikor 30 litert bezuttyantunk a kocsinkba egy perc alatt. Itt negyed–fél órát is eltölthetünk, míg a gyorstöltő telenyomja az akkukat. Sőt, teljesen nem is tölti tele, csak 80 %-ig, utána már lassú töltésre kellene kapcsolni az akkumulátorok védelme végett.
Amikor szóltam a kutasnak, hogy eleget szippantott az autó, ismét jött a kártyával, kikapcsolta a töltést, lecsatlakoztatta az autót és mehettem utamra. Az ABB kialakított egy komplett rendszert, amely az energia-átalakítástól (hálózati váltóáramból töltő egyenáram) az elektromos kútoszlopon át a számlázó rendszerig terjed. Az ABB töltő tehát a kártya alapján küldi a számlát egy háttér-rendszeren keresztül – szerencsére nem nekem. Azt ma még senki sem tudja, hogy ha a saját autómmal álltam volna oda, akkor mennyit kellett volna fizetnem, de nagy valószínűséggel kevesebbet, mintha benzint vagy gázolajat tankolok. Amit nem lehet sejteni, az a tankolt villanyt sújtó áfa mértéke.
Igaz ezt az autót otthon is lehet tölteni, ott pedig villanyáram-költségen pumpáljuk bele az elektronokat. Az otthoni töltővel, amely a megszokott 230 voltos hálózatra csatlakoztatva tölti fel az autót, nyolc óra alatt lehet a 24 kWórás akkumulátoroknál a teljes töltöttséget elérni.
Vallatás.Amikor már újból tele volt a tank, azaz a padló alatt megbúvó akkumulátorok, akkor bátrabban gyorsítottam az emelkedőkön. Hozzánk egy meredek utcán lehet feljutni. Az alján megnyomtam a jobb oldali pedált és megnéztem, hogy mit mutatott a sebességmérő, amikor felértem az utolsó házhoz. Nem írom le az értéket. Fiam szerint a mi 1,6 literes benzinesünk is tudja ezt. Másnap kipróbáltam, de épp hogy elérte az 50 km/órás értéket. A másik probléma az, hogy ezután nálunk jön egy váltás, mert egyesben nem tud 55 fölé gyorsulni. A villanyautó pedig 0-tól 140-ig megszakítás nélkül húz. Persze a végsebességet nem tudtam kipróbálni, mert nem jutottam ki az autópályára.
A kocsiba otthon bepakoltam még három családtagot és így megterhelve az autót vittük vissza az ABB telephelyére. A hátsó ülés előtti lábtartó nem igazán mély, hiszen ott és az ülések alatt vannak az akkuk eldugva. Ennek ellenére azt mondták a családtagjaim, hogy nem volt kényelmetlen hátul ücsörögni. Persze így megterhelve is volt még emelkedő előttünk, a Rózsadombra hasonló fickóssággal csörtetett fel, mint egyedül velem tette korábban.
Rekuperáció. Amint ereszkedni kezdtünk a Rózsadombról Óbuda felé elkövetkezett az, ami csak a humoros történetekben szerepelhet, de a valóságban nem, hogy az autó „kezdi a benzint visszatölteni a tankba”. Itt a töltöttségmérő helyett a „hátralevő kilométer”-t mutató az igazán fontos műszer. Lejtmenetben ez a szám emelkedett! Csorgott vissza az energia! A Rózsa Centertől a Kolossy térig 12 kilométert töltött vissza az autó! Hagyományos autó motorfékkel megy, az elektromos autó meg generátorüzemben. Az egyiknél ma már nincs fogyasztás, a másiknál meg termelődik az áram. Azért az valami, hogy a Kapy úton felfele kivett elektronok nagy részét a másik oldalon vissza lehetett tölteni. (Régen a Ganz-Jendrassik féle sárga fogaskerekű vasút is ilyen visszatáplálással dolgozott. Az ABB egyik alapítója, a BBC Brown Boveri által szállított piros fogaskerekűk erre képtelenek – de az egy régi technika.)
Alternatív energiaforrás. Az autóban 48 akkumodul van, ezek szolgáltatják a villanyt a motornak. Ám a kocsiban van egyéb fogyasztó is, mint például világítás, rádió és még néhány csilivili. Ehhez az elején már felismert normál autóakku szolgáltatja az energiát. No, de ha ég a világítás – apropó a fényszóró LED-es –, szól a rádió, akkor az idevágó akku is kimerülhet, ezért a hátsó tetőspoilerbe beleszereltek egy napelemmodult, amelynek feladata, hogy ezt az akkut töltse.
Összegzés. Nézzük, hogy mi szól a járgány mellett! Fantasztikus érzés menni vele. A villanymotor nyomatéka egy fürge autót varázsol alánk. Zajtalan és semminemű káros anyagot sem bocsát ki. Aki allergiás asztmában szenved, az tudja csak igazán értékelni, és sajna, egyre többen értékelnénk. Elképesztő, mit művelünk a környezetünkkel! Ez az autó csak a gyártása közben szennyezi a környezetet, ugyanúgy, mint a társai. Használat közben viszont NULLA az emissziója közlekedés közben. Szennyezés a villanyáram megtermelésekor állhat elő, attól függően, hogy víz-, szén- vagy atomerőműben, netán szél- vagy naperőműben keletkezik – más és más módon terheli a környezetet. Sajnos, az nem tudható, hogy mi lesz a kifáradt akkukkal. Az áramtárolók élettartama változó és erősen hőfok- és használatfüggő. Miként szennyezi a környezetet a kipukkadt akku? (Remélhetőleg semmiképpen, hiszen elméletileg környezetbarát módon újra hasznosítható…) Ezek azok a kérdések, amelyeket nehéz megválaszolni, mivel az elektromos autó útja elején járunk.
Miként használható ez a villanyos Nissan Leaf? Öt embernek kényelmes, sőt ha 130–160 kilométerenként ki kell szállni töltés céljából, még jó is, hogy ne zsibbadjon el a társaság a kocsiban. Ez talán meg sem történik, mert a vezetőülés – tapasztalatom szerint – nagyon kényelmesre sikeredett. Csak ez a fránya „akció rádiusz” ne lenne! De mivel van, az autó használhatósága korlátozott. Ám ha másodautóként használjuk, és például bevásárolni megyünk vele – kiváló. A csomagtartó ugyanis tágas – persze, ha nem tíztagú család havi elemózsiáját szeretnénk belepakolni; a kisebb-nagyobb gyerekeket szállítására is ideális. Jól használható munkába, színházába stb. járásra mintegy 50 kilométeres körzetben. Ha meg a munkahelyen is föltölthető, akkor tovább bővül a hatósugara. Miként szerénységem használta, beszerzőkörútra, a városban ide-oda cikázásra, pompás ez az autó.
Ma még kevés az ABB-töltő nem csupán a fővárosban, országosan is. A töltők sokasodásával is kedvet lehetne teremteni az elektromos autók vásárlásához.
És most számoljunk egy kicsit! Akárhogy kalkulálunk is, ma a villanyautó mintegy tízmillióba kerülhet. Ennyiért akár két, hasonló méretű benzines vagy dízelautó is vásárolható. Nem vettem dízel-autót, mert annak a felárát csak mintegy 150 ezer kilométer megtételével tudtam volna ledolgozni a mai körülmények között. Az üzemanyagárak változásai megjósolhatatlanok, legföljebb az tudható, hogy növekednek. Az sem ismert, hogy miként és milyen ütemben csökkentik a hagyományos kocsik fogyasztását, és az sem ismert, hogy ki, mennyit használná az autóját. Annyi biztos, hogy nem három, hanem legalább hat évbe telik, mire az olcsóbb üzemanyaggal megtérül az elektromos és a hagyományos autó árkülönbözete. Csakhogy ne ez legyen a fő szempont, hanem az egészségünk, mindannyiunk egészsége, a környezetünk védelme!
Meggyőződésem, hogy egy ilyen autó megvásárlásához elhivatottság, környezettudatosság, a gyermekeink, unokáink jövőjéért érzett felelősségtudat – és persze pénz szükségeltetik. Akik ismernek, tudják, hogy belőlem (eltekintve az anyagiaktól) egyik sem hiányzik, ráadásul gyakorló allergiásként folyamatosan szenvedek a hagyományos üzemanyagokkal közlekedő és általában jó öreg járgányok károsanyag-kibocsátása miatt. Ekként minden okom és indíttatásom meglenne arra, hogy gondolkodás nélkül átnyergeljek – mondjuk – az ABB Nissan Leaf-jére. Csakhogy egyelőre az anyagiak megakadályoznak ebben. Ezért kénytelen vagyok megelégedni az ABB cég egynapos fölajánlásával. Köszönet érte, élmény volt!
