Ha a kiállítás fogalmát úgy értelmezem, mint műalkotások, ipari és mezőgazdasági termékek stb. nyilvános bemutatását, akkor ez nem is kiállítás, csupán élmény. De ha azt veszem, hogy a jó kiállításokból az ember többet tud meg a világról, néha még önmagáról is, akkor ebben az értelemben nagyon is kiállításról van szó, noha az ember nem is lát semmit. Paradoxon.
Otthon, ha egyszerre elmegy az áram, az emberek zöme azonnal gyertyát, zseblámpát kezd keresgélni, holott egy lakásban ritka a vaksötét, és elvben legalább is ismernünk kéne már annyira az otthonunkat, hogy ne essünk pánikba a fény hiányától. Mégis megszoktuk, hogy öt alapvető érzékszervünk közül elsődlegesen a szemünk tájékoztat bennünket a legtöbb információról.
Igen ám, de vannak közöttünk olyan embertársaink, akik születésük, vagy megváltozott állapotuk miatt egy, vagy több érzékszervük nélkül kell, hogy éljenek: vakok, illetve siketek. A természet megpróbálja ugyan kompenzálni a hiányt: a vak ember hallása, tapintása, szagérzékelése kifinomodik, a látó siket ember jobb megfigyelő, mint az átlag, de azért el lehet képzelni, hogy nem könnyű azoknak az embertársainknak az élete, akiket valami megfoszt érzékelésük valamelyikétől.
Nem kell elképzelni: ki kell próbálni!
Bizonyára sokan játszották el behunyt szemmel, hogy ők most tapogatni fognak, mint a vakok. Aztán az első, második akadálynál gyorsan ki is nyitották a szemüket. A Láthatatlan kiállítás olyan helyzeteket imitál, amelyekben a vakoknak és gyengén látóknak a nap minden percében élniük kell. A fogadó helyiségben még látsz Braille-írásjegyeket kártyán, dominón, megnézheted a kitapintható számlapú órát és egyéb apróságokat, de aztán bemész egy sötét labirintusba, ahová semmi fény sem szűrődik be. Közel egy órán át teljes feketeség vesz körül, és ebben kell felfedezned magadnak a berendezett világot. Ez a lényeg: a világ felfedezése az első számú érzékszerv nélkül. És közben lassan a magad felfedezése is, a saját alkalmazkodóképességedé a megváltozott, ismeretlen valósághoz, és közben módosul viszonyod a vakok iránt, mert belekóstoltál az ő valóságukba.
A vak ember nem világtalan, csak amennyiben a világ világosságot jelent. Ő nagyon sokat, egyes esetekben még többet is tud a világról, mint a látó, csak az ő világában pl. a színek nem léteznek, és a formák is csak korlátozottan: amennyiben kitapinthatók. A látogató helyzete annyiban könnyebb, hogy a kiállításban vakok vezetik végig a 8-10 fős csoportot, akik „látók” ebben a világtalan világban, míg te magad, a látó válsz világtalanná benne. A hétköznapi életben ők az elesettebbek, ők szorulnak a te segítségedre.
De még a segítségnyújtást is meg kell tanulni. Először is illik megkérdezni, hogy akar-e segítséget, és miben? A vak bácsit nem kell átkísérni az úttesten, ha épp nem akar átmenni, mint a régi úttörőviccben. Aztán a vakot nem kell megfogni, s legkevésbé sem a botot tartó kezét, ami átvitt értelemben az ő szeme, hanem hagyni, hogy ő karoljon beléd, vagy tegye kezét a karodra, válladra. Arra persze nem árt szavakkal is figyelmeztetni, ha akadály kerül elénk, hogy felkészülhessen a fel-lelépésre, kikerülésre. A vaknak nem azért illik átadni az ülőhelyet, mert nem tud kapaszkodni, hanem azért, hogy a váratlan helyzetekben, pl. hirtelen fékezésnél kevésbé érje baleset. Ilyen, és ehhez hasonló „normális” segítséget várnak el tőlünk, nem szánalmat, vagy különleges felkészülést.
A látó még azt sem igazán figyeli meg, hogy míg ő fejjel előre hajolva tapogatózik, a vak ember kicsit merev, inkább hátra, semmint előre hajló tartása tulajdonképpen annak szolgál, hogy ne verje bele a fejét az előtte lévő akadályba, s ha lehajol valamiért, akkor is inkább leguggol, semmint előre hajlik. A kiállításban erre sem árt figyelni!
A kiállítás helyszíneket imitál. Lakást, utcát, erdőt erdészházzal, patakkal és híddal, szabadtéri szoborkiállítást és egy presszót, vagy bárt. Látva érdektelen helyszínek, no de kitapintva, pláne gyakorlatlanul! A berendezők arra is vigyáznak, hogy lehetőleg minél kevesebb tárgyba tudd beleverni a sípcsontodat, kobakodat és ne kelljen félned attól, hogy elgázolnak a járművek. Ez azért a kinti életben nem ennyire biztonságos. Van, ahol hangok is irányt adnak, és végső esetben ott a vak kísérő, aki irányít, szavaival is vezet.
Jó a hangulat és segítőkész, pedig a csoport tagjai nem ismerik egymást. Nekem azt hiszem könnyebb, mert a bot, amire támaszkodom, egyben meghosszabbított tapogató is, főleg a lábam elé figyelésben. Hallom, ahogy mások kommentálják a saját felfedezéseiket, és magam is igyekszem hasonlóval viszonozni szívességet.
Az utolsó helyiségben letelepszünk, pincérek hozzák, amit megrendeltél: kávét, üdítőt, egy harmonikás pedig dalokkal szórakoztat. Kifelé halvány derengés, de érzem, a szememnek is jót tett ez az órányi tétlenkedő pihenés. Megpillantom vezetőnket, Adriennt, bájos lány, akinek sorra megköszönjük a segítséget. Nélküle nem lett volna jó egyedül botorkálni a sötétben, de magunkra és őrá utalva, benne vakon megbízva minden simán lezajlott.
Tudjuk-e viszonozni neki, vagy valamelyik sorstársának, ha az utcán összefutunk? Próbáljuk meg!
Évente mintegy 50 ezer magyar és külföldi látogató vesz részt ezeken a magyar, angol, német, francia, olasz, spanyol és portugál nyelvű túravezetéseken. Eddig kb. 250 ezren látták a Láthatatlan kiállítást. A rendezők egyéb alternatív programokat is kínálnak, például csütörtökönként a „Láthatatlan vacsorát” vak pincérekkel és tánclehetőséggel, ahol néha az ízérzékelésünket is sikerül becsapni, elbizonytalanítani, annyira megszoktuk már az ételek, italok látványával együttes élményét. „Láthatatlan masszázs” szolgáltatásra is van lehetőség a sötétben vak masszőrök segítségével akár lazító, akár gyógymasszázs formájában.
Akiket ez a különleges program érdekel, tájékozódhat róla a www.lathatatlan.hu honlapon, az info@lathatatlan.hu drótpostacímen, vagy Faragó Éva kiállítás szervezőnél a +36 20 771 42 36 telefonszámon. Az esetleges várakozások elkerülése végett különösen a csoportoknak, de egyéneknek is célszerű előre regisztrálni! Belépőjegyek a helyszínen kaphatók.
Láthatatlan kiállítás, ahol vak vezeti a látót

