A Samsara – A lét örökös körforgása című fotópályázatra az azonos című film képi világához hasonló témájú színes, vagy fekete-fehér képeket várnak a szervezők. A versenyen életkortól, lakóhelytől, foglalkozástól függetlenül bárki részt vehet, nevezési díj nincs. Egy induló legfeljebb 3 képpel pályázhat, melynek a szerzői jogaival rendelkezik, s amelynek tartalma nincs számítógépes utómunkával megváltoztatva. Feltétel, hogy a beküldött képek hosszabbik oldala 1200 pixel méretű legyen, a fájl mérete pedig nem haladhatja meg a 3 megabájtot. A beküldött alkotások címének tartalmaznia kell (ékezetekkel): a pályázó csaladineve_keresztneve_akepcime.jpg. A képeket elektronikus úton kell eljuttatni a szamszara@adsservice.hu címre, és feltölteni a Samsara – A lét örök körforgása magyar facebook-oldalára.
A beérkezett pályaműveket az On the spot című műsor készítői, Cseke Eszter és S. Takács András, valamint a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke, Szamódy Zsolt bírálja majd el. A legjobb fotó készítője 12 napos korzikai gyalogtúrát, a második helyezett a Mont Blanctól a toszkán tengerpartig tartó 10 napos gyalogtúrát, a harmadik helyezett pedig ötnapos gyalogtúrát nyer a Dolomitokba a www.utazom.com jóvoltából. Az első három helyezett műveiből, valamint a zsűri által kiválasztott további 10–15 képből az ADS Service Kft. kiállítást szervez. A pályázat beküldési határideje december 5. Az eredményhirdetés december 14-én lesz, a hivatalos díjátadó pedig december 17-én, a film díszbemutatóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A részletes pályázati feltételek itt olvashatók, a film előzetese pedig itt látható.

A Samsara – A lét örökös körforgása című film december 20-tól látható a hazai mozikban. A „Világok arca: Baraka” című film készítőinek legújabb munkája szintén szöveg nélkül, kizárólag a képek és a zene erejével ragadja magával a nézőt egy 100 perces utazásra a világ különböző tájait, kultúráit bemutatva. A stáb öt éven keresztül, öt kontinens 25 országában forgatott. A csodálatos felvételeken a szent földek, a katasztrófa sújtotta övezetek, ipari komplexumok és természeti csodák lélegzetelállító látványa adja.

