A napi árfolyamon 81,7 milliárd forint értékű ügyletet teljes egészében európai uniós forrásokból finanszírozzák a 2007–13. Stadler Bussnang AG  részeként. Az év végén záruló uniós fejlesztési időszakban Magyarországnak 600 milliárd forint forrás áll rendelkezésére vasútfejlesztésre, ennek négyötöde, 467 milliárd forint már a kivitelezés, illetve előkészítés szakaszában van. Hazánk teljes egészében lehívja a vasúti fejlesztésekre rendelkezésre álló forrásokat is – jelentette ki Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a mai szerződés-aláíráskor. Elhangzott továbbá, hogy az Új Széchenyi Terv szerint 239 kilométeren végeznek vasúti pályán nettó 300 milliárd forint értékű fejlesztést a Közlekedési Operatív Programban.

A Stadler Flirt terepasztalon. (A szerző felvétele.)

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a beszerzés a vasúttársaság modernizációs programjának része. A MÁV 2006-ban már vásárolt 60 Flirt-motorvonatot. Ungvári Csaba, a MÁV-START vezérigazgatója elmondta, hogy az állami vasút személyszállítási ágazatában forgalomba álló új járművek (a jelenlegi tervek szerint) a Budapest–Székesfehérvár, Budapest–Pusztaszabolcs, Budapest–Esztergom, Budapest–Szob, Budapest–Veresegyház–Vác és Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon közlekednek majd.

Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója utalt arra, hogy az általa vezetett társaság a mostani beszerzésen túl nemrégiben négy Flirt-szerelvényt vásárolt, amelyből az első már decembertől szállít utasokat.

Dunai Zoltán, a Stadler Rail csoport ország igazgatója bejelentette: a Flirt-járműcsalád 112 egységből álló flottaállománnyal lesz jelen 2015-től a magyar vasúton. A mostani megállapodás szerint az első szerelvények jövő áprilisában érkeznek, és 2015. szeptember 30-ig valamennyi forgalomba állhat.

A Stadler csoport jelenleg Magyarországon 400 alkalmazottat foglalkoztat, három telephelyén. Látványos fejlesztéseket hajt végre a szolnoki gyárában, a következő beruházást április 18-án adják át, amelynek eredményeként 2015-re 750–800-an dolgoznak majd a Stadler magyarországi érdekeltségeinél.

A Stadler Rail Csoport három leányvállalatán keresztül 2005 óta van jelen Magyarországon. Az első leányvállalat alapítása óta a Stadler összesen 12,5 milliárd forintot fektetett be az országban, amelynek eredményeképpen Pusztaszabolcson létrejött Európa egyik legkorszerűbb és leghatékonyabb vasútijármű-karbantartó bázisa. Szolnokon a legmodernebb technológiával felszerelt gyárat alapított a cégcsoport alumínium vasúti kocsiszekrények előállítására.