Tunézia biztonságos, a politikai frakciók és a nép egy emberként mondott és mond nemet az erőszakra – hangsúlyozta a napokban újságírók előtt Abderraouf Betbaieb, az afrikai ország budapesti nagykövete. A tájékoztatót abból az alkalomból rendezték, hogy kétéves szünet után újra megnyílt a Tunéziai Turisztikai Hivatal irodája Budapesten.  

A beutazók száma a forradalom előtt meghaladta a hétmilliót, ám 2011-re ez a mutató hatmillióra mérséklődött. A mostani idegenforgalmi aktivitásról az illetékesek azt várják, hogy a turizmus az idén ismét eléri a forradalom előtti szintet.

Leith ben Zakour képviseletvezető elmondta: Tunézia nemzeti össztermékének hét százaléka származik az idegenforgalomból, s a kormány reményei szerint ez az arány tovább növekszik. A devizabevételek csaknem ötödét szintén a turizmus adja. Az aktív népesség 12 százaléka, összesen 400 ember dolgozik közvetetten vagy közvetlenül ebben a szektorban.

Bár a tengerpart1300 kilométerhosszú, ennek csak mintegy hét százalékát hasznosítják, és a turistákat 856 szállodában fogadják. Kevesen tudják, hogy az afrikai országban rengeteg a termálforrás, s ennek köszönhetően a vízi gyógyászatnak is nagy a múltja. A termálforrások terápiás hatásait már a római korban is felismerték. A magas színvonalú klinikák világszerte elismertek, a tunéziai orvosok és plasztikai sebészek szintén keresettek.

A turistahivatal újranyitása révén szeretnének növekedést elérni Magyarországról is. Ami a jelek szerint sikerülhet is, hiszen a lefoglalt charterhelyek száma máris húsz százalékkal nőtt, s ha sikeres lesz a szezon, az idén 25 ezer magyar utas keresi fel az országot. Három év alatt pedig az eredményt akár meg is lehet duplázni. Vonzó lehet a magyar turisták számára továbbá a sivatagi turizmus, a háromezer éves történelmi múlt, a világörökségi helyszínek megismerése.

Tunézia turisztikai kínálata rendkívül sokszínű, egyaránt kedvez a tengerparti üdülésnek, egészség-, gyógy-, golf-, sivatagi, kulturális és ökoturizmusnak. A tunéziai idegenforgalom gerincét a tengerparti üdülések képezik, modern hotelek és gyönyörű strandok várják az érkezőket. Évente hetvenezren érkeznek Tunéziába, hogy a tíz működő pálya valamelyikén golfozzanak. Hamarosan további nyolc golfpálya készül el az afrikai országban.

Aki a következő hetekben a budapesti 4/6-os és 47/49-es villamosokon utazik, találkozhat a tunéziai utazásra csábító hirdetésekkel. Lesznek utcai plakátok és tévéreklámok is. Két hónap alatt körülbelül 2600 reklámszpot lesz látható a kereskedelmi tévécsatornákon; találkozhatunk Tunéziával egy 500 négyzetméteres megaboardon is a budapesti Bajcsy-Zsilinszky út egyik épületének falán. Tunéziának ez a magyarországi kampány mintegy 200 ezer eurójába fog kerülni.

Számítanak az észak-afrikai ország idegenforgalmi szakemberei a hazai kollégákra is, a magyar utazásszervezők támogatására és együttműködésére, és szó van a Budapest–Tunisz légi járat újraindításáról is.