Véleményem szerint Kína elérte teljes „termelési kapacitását”, ami üzleti modellje szerint azt jelenti, hogy a gazdaságnak nevezett fekete doboz bemeneti oldalán olcsó munkaerőt és olcsó tőkét pumpál, eredményként pedig emelkedő életszínvonalat és nemzeti jövedelmet termel. A probléma az, hogy 10-15 év elteltével ebben a ciklusban a határhaszon, avagy a megtérülés negatívba fordul. A GDP növekedésével párhuzamosan több „üzemanyag” szükséges egy százaléknyi növekedés előállításához. A kínai ipari forradalom posztulátuma szerint az ország fél-ipari társadalomból most alakul át iparosodott nemzetté. Az iparosodás felé vezető úton a legnehezebb feladat ennek a „tűnek a fokán” áthaladni, mert a gazdaságnak a fent említett olcsó munkaerőről és tőkéről át kell állnia a szellemi tulajdonra, az innovációra és a valódi piacnyitásra ahhoz, hogy az államilag irányított bankrendszer és hitelezés alkalmatlan modelljét a hiteles verseny váltsa fel.
A múlt évben az új hitelek több mint 50 százaléka Kínában keletkezett (Forrás: McKinsey Global Report), így nyilvánvaló „hitelbuborék” alakult ki, és olyan bankrendszer, amelynek a mérlegén túlságosan sok minden “döglődik”. Félreértés ne essék: Kína megteheti, hogy ezt a buborékot kipukkasztja, és létrehoz helyette egy másikat, de csak a lassabb növekedés árán.
Ráadásul mintha a kínai kereskedelmi mérleget kezdődő deficit terhelné. Megjegyzem, a sajtó egyre gyakrabban kárál gyenge „termelésről”, a Reuters pedig ‘Gloomy outlook for China exporters as factory closure wave looms” címen ad érdekes összefoglalást a dolgok állapotáról. Lehet, hogy Shakespeare tévedett: Nem Dániában, hanem Kínában bűzlik valami?
Mads Kofoed, a Saxo Bank vezető makrogazdasági szakértője készítette nekem a következő grafikont Hong Kong és Kína növekedéséről (GDP). A bal oldali tengely Kína, a jobb oldali Hong Kong növekedését mutatja. Mads barátom regressziós számításai szerint a kettő egybevág, és ezért kölcsönösen függ egymástól. Ha tehát az előrejelzést készítőknek igaza van, és Hong Kong valóban ZÉRUS vagy negatív növekedést él át, akkor az ennek megfelelő kínai érték 6 százalék vagy kevesebb lesz a (Bloomberg féle) konszenzusos 8,6%-os előrejelzéshez képest, ami drámai VISSZAESÉS, és ezért a defláció, vagy a kár a stagfláció kockázatát is növeli.
Kína és Hong Kong GDP adatai
A világ eddig a görögökkel volt elfoglalva, most az olaszokra figyel, és közben a világ jelentős gazdaságaiban rosszabbnál is rosszabb helyzet alakul ki, így kockázati szempontból nem sok jót jelent, ha a „bejelentett kockázat” világából visszatérünk a fundamentumokhoz. Jelenleg a „nemkívánatos” állampapírokból a részvények biztos kikötőjébe még menekülhetünk, de a vállalkozások a rogyadozó növekedés piacán igyekeznek a profitot és a forgalmat fenntartani. A következő grafikon a G10 csoport országainak konszenzusos GDP előrejelzését mutatja be 2012-re és 2011-re.
Kína és Hong Kong növekedésének illesztése regressziós számítás alapján
Az elefántcsont-toronyba visszahúzódott elemzők utólag serényen csökkentik a prognosztizált növekedési számokat, csakhogy a viharok viharának fellegei már gyülekeznek a láthatáron, és le is csapnak, ha a világgazdaságot valami be nem bikázza. (Mert a végtelenített mennyiségi könnyítés nyilván nem fogja…)
Következtetések
Amikor a válság 2008-ban mélypontra jutott, Kína óriási költségvetési ösztönzéssel mentőövet dobott a világgazdaság 2008-as és 2009-es növekedésének. A krízis második menetében, a Válság 2.0 hajnalán Kínának ismét tennie kell valamit export piacainak védelme érdekében. Egyre inkább úgy érzem, hogy szinte elkerülhetetlen az, amit barátom, a Xerion Alapnál dolgozó Daniel Arbess, 2012 jelentős makrogazdasági meglepetésének titulált: be fogják vezetni a CNY teljes vagy közvetett konvertibilitását. Lehet, hogy Kína számára ez a lépés a kereskedelmi egyenleg deficitbe fordulása miatt túlságosan is kockázatosnak hangzik, és a kínai megtakarítóknak épp elég eszköz áll rendelkezésre a befektetéshez. Ironikus, de elképzelhető, hogy ezzel az egyetlen lépéssel újra beindul, és újra forogni kezd a tőke.
A Bloomberg elemzőinek konszenzusos GDP prognózisa 2011-re és 2012-re
Kína és Olaszország az a két központi figura, amelyet a 2012 felé tartó sakkjátszmánkban védenünk kell. Két olyan birodalmat kell védeni, ahol a gazdaságirányításon változtatni kell ahhoz, hogy az országok a G-7-ek asztalánál visszakapják az őket megillető helyet. Hamarosan látni fogjuk, mit hoz a végjáték, mert a negatív fundamentumokat a pénzügyi piacokon gravitációnak hívják.
