A boltokban és az újságárusoknál, sőt mobiltelefonon is befizethetők a csekkek, elterjednek az önkiszolgáló kasszák és a jegyárusító kioszkok. Nagy a küzdelem a mobil és az online-technológiák elterjesztéséért, a vásárlók boltba csábításáért, a magyar áruk minőségének javításáért és az állam jóindulatának visszaszerzéséért is.

Az emberek úgy vélték, a virtuális közösségek, az okostelefonok megjelenése jó szórakozás lesz, de ez kőkemény hatással van a boltokra és a kereskedelemre – összegezte bevezető előadásában a Laurel tulajdonos ügyvezetője. Bessenyei István kiemelte, a változásokra változtatással reagálnak a kereskedők, már készülnek az első felhő alapú szoftverek is az ágazat számára, s csak a Laurelnél évente százezer szoftverfejlesztői órát fordítanak az új megoldások kidolgozására. A cégcsoport is átalakul, ezentúl Laurel Holdingként működik tovább.

„Előadásomhoz gyászjelentést kellene kivetíteni – kezdte előadását a magyar makrogazdaságról dr. Kupa Mihály, volt pénzügyminiszter. A közgazdász a hazai és a nemzetközi gazdasági kilátások konkrét adataival alátámasztva leszögezte: a fogyasztás mind a háztartásokban, mind az üzleti életben, mind a közigazgatás szintjén tovább zuhan majd a jövő években.

A HVG 500-as listáján szereplő kiskereskedelmi vállalatok árbevétele 2007–10 között messze az infláció alatt növekedett, a 2007-i +2 százalékos nettó árbevétel-arányos eredmény pedig 2010-re –2 százalékos veszteségbe fordult – tette hozzá Juhász Attila, a Laurel Holding stratégiai vezetője. Murányi László, a Co-op Hungary vezérigazgatója és Feiner Péter, a Spar ügyvezetője szerint a fogyasztáscsökkenés tényszerű állapot, a válság állandó életkörülmény immár, legalább három évig elfogadható változás nem lesz. Ezért minden üzlettulajdonosnak ehhez kell igazítania üzletpolitikáját.

Dolmányos Gábor, a Tesco operációs igazgatója elmondta: a multiláncnál a kezdeti terjeszkedés drasztikusan visszaesett és felújításokra sem lehet számítani, legfeljebb kisebb üzletekben gondolkodhatnak. Véleménye szerint ma egy kereskedőnek csak a hatékonyságon lehet javítania, csak így lehet a termékek árat csökkentenie, ami alapvető vásárlói igény most.

A hazai kereskedelmi szektor vállalkozóit, a magyar és a nemzetközi üzletláncok vezetőit, a beszállítókat, az érdekképviseleteket és az állami oldalt sikerült egy asztalhoz ültetni ezen a konferencián. A kereskedőket az ágazati különadó, a chipsadó, a 27 százalékos áfa, a dízel üzemanyag illetékének emelése, a plázastop egyaránt sújtja, de egyébként is recesszió van – sorolta a bajokat Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója. Felhívta a figyelmet arra, a szektorban a dolgozók nagy részét valós minimálbéren foglalkoztatják, ennek kompenzáció nélküli emelése megöli a piaci szereplőket.

Sürgette a feketekereskedelem elleni fellépést, ezenkívül a magyar mezőgazdaság és feldolgozóipar mellett érvelt, holott az ma nem tud versenyképes áron, folyamatosan azonos minőségben és kiszolgálásban teljesíteni az igényeket.

Vámos György, a VOSZ főtitkára szerint a politikusok nem szeretik a kereskedőket, a párbeszéd sokszor monológgá silányul. Számos kritika mellett azért bizakodó: a most közös tervezés alatt álló kereskedelempolitikai koncepció a párbeszéd újraindulását jelezheti.

A kereskedelmi láncok, valamint a hazai és külföldi technológiai fejlesztők különféle példákat mutattak be arról, ki hogyan igyekszik felvenni a versenyt a válsággal. Országh Örs, a Magyar Telekom innovációs szakértője a mobilfizetést és a mobil csekkbefizetést mutatta be, szerinte néhány év alatt a mobiltelefon veszi át az összes plasztikkártya helyét, beleértve a bankkártyától a törzsvásárlói kuponokon át a belépőjegyekig. Sok mindent mobillal fizetünk majd, a hotelszobát, a mozijegyet és minden más szolgáltatást.

Nagy Sándor, a G-Roby Netshop Kft. ügyvezetője szerint az internetes áruforgalom tovább nő, jönnek a német mintájú internetes plázák, a közösségi vásárlások lecsengenek és a magas magyar adórendszer kikerülése végett külföldre telepített webshopok jelennek majd meg.

Tetemes bérköltség-megtakarítást értek el hat hónap alatt a hazai Tesco 11 hiper- és szupermarketjében bevezetett önkiszolgáló kasszákkal – mondta el a multilánc operációs igazgatója. Dolmányos Gábor hangsúlyozta, a vásárlók negyede ezt használja, hatodával kevesebb a lopás, mint a hagyományos kasszák esetében, és gyorsabb a kiszolgálás.

A Laurel Holding stratégiai vezetője, Juhász Attila arra hívta föl a figyelmet, hogy a hagyományos üzleteknek (szakzsargonban kőboltoknak) digitálisan fejlődniük kell, mert a vásárlók harmada már online választja ki a termékeket, mobilinterneten rendel és megosztja tapasztalatait másokkal.

A konferencia résztvevői több nemzetközi példát tekintettek át, például az Auchan franciaországi Chronodrive áruházát; a dél-koreai Tesco kétdimenziós QR-kód kioszkjait; a spanyol Ikea okostelefonokon futó kiterjesztettvalóság-programját; az angliai divatboltok varázstükrét, amellyel átöltözés nélkül felpróbálhatók a ruhadarabok.

A PanMedia vezetője, Bognár Tamás úgy fogalmazott, a jövő fogyasztója a digitális szóval lesz jellemezhető, felmérésük szerint a 18–49 éves korosztály 63 százaléka már ma okostelefont választana. A mobilinternet továbbra is dinamikusan terjed és gyorsul, az Ericsson legfrissebb elemzése szerint a mai 900 millióról hat éven belül ötmilliárdra nő a szélessávú mobilelőfizetések száma.

A SuperShop ügyvezetője, Hovanyecz Norbert ehhez hozzátette: a törzsvásárlói kártyával évente 160 millió vevőkontaktus keletkezik, miáltal a vásárlói szokásokhoz igazodhatnak a kínálatok, kedvezmények. A Tesco részéről Méth András, bevételfejlesztési csoportvezető kifejtette: sokkal eredményesebb lenne a digitális kommunikációra helyezni a súlyt a kontraproduktív szórólapok helyett.

Az eladóhelyeken is szükséges a mobilmarketing fejlesztése, mert a legtöbb vásárlói döntés még mindig az üzletben dől el – érvelt Antal Tamás, a Mood Média régióvezetője. Müller Pál, a Kraft Foods médiamenedzsere azt hangsúlyozta, hogy a vásárlókban csak márkahűséget lehet kialakítani, amihez a digitális kütyükön futó tartalmaknak is igazodniuk kell majd.

A Sanoma vezérigazgatója, Szabó György szerint Magyarország a vásárlóerő hiánya miatt a mobilinternet, az okostelefonok és a táblagépek terjedésében is lemaradásban van a világtól. A legnagyobb bajnak azt nevezte, hogy a reklámkommunikációban gyengén képzettek mind a hazai cégek ügyvezetői, mind a marketingesei, marad tehát a középszerűség, ami sajnos, az országot általánosan jellemzi – fogalmazott

Jelenleg az elárusítóhelyeken a mobil kártyafeltöltés hazai forgalma mintegy 300 milliárdra tehető, az autópálya-matricáké pedig 40 milliárd forint. Ezek mellett a közüzemi számlák befizetése és az elektronikus jegyvásárlás színházakba, sporteseményekre, utazáshoz stb. (e-ticketing) várható – mondta el Humayer Balázs, a Laurel Holding stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóhelyettese. Dani Péter, a Magyar Lapterjesztő Zrt. üzletfejlesztési menedzsere bejelentette: Magyarországon évente 200 millió csekket adunk fel; a jövőben akár az újságárusoknál is megtehetjük majd.

Kulcsár Sándor, a Magyar Telekom innovációs és üzletfejlesztési menedzsere szerint viszont az elektronikus-virtuális termékeknek a kifizetése mobilnetes felületeken történik majd, de ez lassan terjed, ezért árusításuknak egy-két évig még van jövője a hagyományos üzletekben is. Ez azért is így lesz, mert míg a bankkártyás fizetés költsége a kereskedőt terheli, a mobil vagy kioszkos fizetés jutalékbevétellel jár az üzlettulajdonos számára – tette hozzá Juhász Attila, a fizetési elszámolási rendszerek kiépítésével foglalkozó SIA Central Europe Zrt. üzletfejlesztési igazgatója.

Kis József, az OMV értékesítés-támogató menedzsere elmondta: minden benzinkútnál autópálya-matricát is árusítanak, csakhogy az árrése csekély, csak azért tartják, hogy a vásárlókat becsalogassák. Benedek Zsolt, a Spar szervezési osztályvezetője szerint egy üzlet kasszájánál az a legfontosabb, hogy minél gyorsabban és kényelmesebben tudjon fizetni a vásárló. Ezt csekkbefizetéssel vagy egyébben nem érdemes terhelni a pénztárakat, ezért az elektronikus szolgáltatások árusítását inkább csak önkiszolgáló kioszkokon tartja elképzelhetőnek.