A szakmai eseményen részt vettek az európai nemzeti turisztikai marketingszervezetek vezető szakemberei is. A Magyar Turizmus Zrt.-t Horváth Gergely vezérigazgató képviselte, aki december elején fogadta el az Európai Turisztikai Bizottság (ETC) felkérését arra, hogy képviselje a közép-európai országokon belül a V4 országokat (Cseh-, Magyar-, Lengyelország és Szlovákia) az ETC igazgatóságában.
A Pekingben tartott közös szakmai bemutatkozáson Petra Herdorfer, az ETC elnöke elmondta: a szervezet rendkívül nagy lehetőséget lát az Európába irányuló kínai turizmusforgalom növelésében, ezért az európai marketingszervezet új stratégiájában kiemelt súlyt kapott Kína mint Európa egyik legfontosabb küldőpiaca, ahonnan nagyszámú, fizetőképes beutazó forgalom várható hosszú távon. A közös visiteurope.com honlap kínai változatának megnyitásával kinyilvánították: hivatalosan is meghívják a kínai utazókat Európa gazdag kulturális turisztikai kínálatának felfedezésére.
Az Európai Bizottság turizmusért is felelős igazgatója, Pedro Ortún Pekingben hangsúlyozta: az Európai Bizottság elkötelezett az európai turizmusipar támogatásában, és az ETC-vel közös erőfeszítések célja, hogy megragadják a kínai piacban rejlő lehetőségeket is. Ortún hozzátette: a kínai állampolgárok utazását a jövőben a schengeni térség vízumpolitikájának könnyítése is segítheti.
A Kínában tartott szakmai rendezvényen részt vett a kínai turizmuságazat több mint kétszáz képviselője (vezető légi társaságok, utazásszervezők és szolgáltatók), több mint százan képviselték a kínai sajtótermékeket, továbbá megjelentek az európai turisztikai marketingszervezetek képviselői is, az ETC és az Európai Bizottság szakembereivel együtt.
A Magyarországra irányuló kínai turizmusforgalom jellemzői
Kína ma Magyarország számára még a feltörekvő, de az egyik legnagyobb potenciállal rendelkező küldő piaci kategóriába tartozik. A KSH legfrissebb, 2011. január-októberi statisztikai adatai szerint, a kínai vendégek 43%-kal több, összesen közel 100 ezer vendégéjszakát töltöttek el a hazai kereskedelmi szálláshelyeken az előző év azonos időszakához képest. A Magyar Turizmus Zrt. a 2012. évi marketingtervében foglaltakkal összhangban, továbbra is nagy súlyt fektet a távolabbi piacokon való együttműködésekre, a többi között az Európai Turisztikai Bizottsággal.
Magyarország turisztikai képe egyértelműen pozitív Kínában. Az MT Zrt. célja élményalapú marketing-tevékenységen keresztül annak bemutatása, hogy miként lehet a már ismert termékeket (városlátogatás, gyógy és wellness, gasztronómia) másképpen ötvözni, bemutatni, különlegességgé tenni, azaz mitől lesz az élmény nálunk más. Új célcsoportként a 25–40 év közötti korosztályt jelöli meg a társaság, új termékekként pedig a „slow tourism”, a „Budapest – a gyönyörű buliváros” és a „Magyarország-koktél” (egy hely, ahol minden megvan, de így együtt egyedülálló ízt kínál) lehet a hagyományos termékeket kiegészítő új, dinamikusabb, figyelemfelkeltőbb irány.

