A meghökkentő előrejelzésekkel a Saxo Bank olyan eseményeket állít középpontba, amelyek valószínűtlenek ugyan, mégis nagyobb eséllyel valósulhatnak meg, mint amire a piac számít. Az előrejelzéseket a bank nem prognózisnak szánja, azt azonban fontos a befektetőknek figyelembe venni, hogy az események bekövetkezésének valószínűsége alulértékelt. Ha mégis megtörténnének, hatalmas horderejű piaci hatásuk lenne.
A Saxo Bank „Meghökkentő előrejelzései” 2012-re:
1. 50%-kal zuhan az Apple részvények árfolyama a 2011. évi csúcshoz képest
Jövőre az Apple-nek a leginnovatívabb termékei, az iPhone és iPad piacán egyre több versenytárssal kell szembesülnie, mint pl. a Google, az Amazon, a Microsoft/Nokia és a Samsung. Az Apple képtelen lesz (az Androidnál háromszor nagyobb) 55 százalékos, valamint az iOS és az iPad termékeknél meglévő 66 százalékos piaci részesedését megtartani.
2. 2012-ben az EU növeli a banki munkaszüneti napok számát
Az EU finanszírozási szükségleteinek kielégítésére az európai alapszerződés decemberi változtatásai elégtelennek bizonyulnak (különösen Olaszországra nézve), és az év közepére megerősödve visszatér az adósságválság. Erre az értéktőzsde megadja magát és rövid időn belül 25%-kot zuhan, ezért az EU politikusai hosszabb banki munkaszünetet rendelnek el, és az európai tőzsdék, bankok működését egy hétre, vagy akár hosszabb időre is beszüntethetik.
3. Amerikában olyan jelölt nyeri a választásokat, aki még nem jelezte indulási szándékát
1992-ben, a texasi milliárdos Ross Perot a recesszióban levő gazdasági helyzetet és az USA politikájával szembeni ellenszenvet kihasználva, a szavazatok 18,9%-át szerezte meg. Mivel Obama a múlt három évben alig hozott változást, és az USA politikai rendszerével szemben általánossá vált a kiábrándultság, megérett a helyzet egy harmadik párt jelöltje számára. 2012 elején valódi változásokat hirdető programmal valaki várhatóan ringbe száll, és az USA történetének egyik legnagyobb fordulatát hozó általános választás után a szavazatok 38%-ával novemberben átveszi a Fehér Ház kulcsát.
4. Ausztrália recesszióba kerül
Ázsia feltörekvő óriásának lassuló gazdasága a Csendes-óceán térségben mindenütt érezteti hatását, és több országot is recesszióba juttat. Ha egyetlen olyan országot kellene megnevezni, amely kimondottan függ Kína gazdasági helyzetétől, akkor az a bányászatára és természeti erőforrásaira támaszkodó Ausztrália lenne. Mivel azonban e termékek iránt Kínában visszaesik a kereslet, Ausztrália recesszióba kényszerül, s a gondot csak tetézi a lakáspiac már régen esedékes, és a világ többi részéhez képest fél évszázadot késő összeomlása.
5. A Bázel III és a jogszabályok miatt Európában 50 bank válik állami tulajdonnná
2012 elején az új tőkekövetelmények és a szigorodó jogszabályok miatt a tőkeáttételt sebesen csökkentő európai bankrendszerben egyre nő a feszültség. Ez a pénzügyi eszközök áron aluli eladásához vezet, mert a piacon kevés a vevő. A fizetésképtelen állami szereplők betétbiztosítási rendszerei iránt bizalmukat vesztő, ideges betétesek a bankközi hitelezés befagyása láttán megrohamozzák a bankokat. Az állam több mint 50 bankot vesz át, és sok ismert kereskedelmi bank megszűnik.
6. Biztonsági kikötőként Svédország és Norvégia lép Svájc helyébe
Svájc példáján keresztül megtudtuk, hogy a leértékelődő jegybankok világában az ország gazdasága szempontjából kockázatokkal jár a biztonságos kikötő szerepének vállalása. E két ország tőkepiacai a svájcinál jóval szűkebbek, csakhogy Svájc agresszíven igyekszik leértékelni a frankot, és a pénzek kezelői a tőkének új biztonságos kikötőket keresnek. A biztonságos kikötő vonzerejéből adódóan olyan mértékben fokozódik a két ország államkötvényeinek népszerűsége, hogy a 10 éves kötvény árfolyama 100 ponttal alulmúlja még a biztonság iskolapéldájának tartott német papírt is.
7. Nyer a svájci jegybank, és az EUR/CHF árfolyama 1,50-ig katapultál
2012-ben továbbra is eredményesek lesznek a frank felértékelődését akadályozó svájci törekvések. Mivel (különösen az exporttal kapcsolatos) svájci fundamentumokra a CHF múlóban levő ereje 2012-ben további csapásokat mér, az SNB és a kormány még erejét nem kímélve, a meglévő programok kiterjesztett változatait bevezetve, és még a tőkét a hagyományosan biztonságos svájci kikötőből menekülésre késztető negatív kamatoktól sem ódzkodva igyekszik elejét venni a járulékos veszteségeknek, és olyan megoldást találni, amelynek révén az EUR/CHF-árfolyam akár 1,50-et is elérhet.
8. AZ USD/CNY-árfolyam 10 százalékkal emelkedve eléri a 7,00-et
Miközben a milliós szellemvárosok megépítéséből származó megtérülés elapad, és az exportőrök az erősödő kínai jüan (CNY) miatt csak hajszálnyi árrést képesek elérni, Kínába beköszönt a „recesszió”, azaz a csupán 5–6 százalékos GDP-növekedés. A kínai politikusok azzal igyekeznek az exportőrök kedvében járni, hogy a globális növekedés lassulása és az euró-zóna folytatódó szuverén válsága közepette hagyják a jüant a biztonságosnak ítélt, és emiatt erősödő dollárhoz képest leértékelődni, így a devizapár árfolyama 10 százaléknyi emelkedés után eléri a 7,00-et.
9. A Baltic Dry Index 100 százalékkal emelkedik
A 2012-ben várható alacsonyabb olajárak miatt a Baltic Dry Index emelkedésnek indulhat. Brazília és Ausztrália várhatóan növeli vasérckínálatát, így az árak esni fognak, ami Kínában növeli az ipari termelés import iránti keresletet. Ez a monetáris enyhítéssel együtt megnövelheti a vasérc iránti keresletet.
10. 2012-ben megduplázódik a búza ára
A 2011-i rossz teljesítmény után 2012-ben kétszeresére emelkedik a búza ára chicagói határidős tőzsdén (CBOT). A mezőgazdaság viszontagságos évnek néz elébe, hiszen ismét visszaköszönnek a cudar időjárási viszonyok, több mint 7 milliárd lakossal kell számolni a világban és a helyi pénzek is egyre elértéktelenődnek. A búza ára különösen megerősödik, miközben a példátlan méretű short pozíciókat elfoglaló spekulatív befektetők igyekeznek az árfolyamot a legutoljára 2008-ban látott csúcs felé hajtani.
A fentiekről Steen Jakobsen, a Saxo Bank vezető közgazdásza kijelentette:
„Meghökkentő előrejelzéseink annak szellemében készültek, hogy igyekszünk általuk a befektetők gondolkodását a szokványostól eltérő mederbe terelni, és felkészíteni őket a világot megrengető eseményekre. Nem könnyű kizökkenni a megszokott gondolatmenetből, de az sem valami egyszerű, ha olyan kellemetlen meglepetést kell kezelnünk, amelyre nem készültünk fel okosan.
Ha az előrejelzések közül csak néhány is beteljesednék, 2012 iszonyatos változásokkal terhes év lenne. A leghőbb vágyunk ezért az, hogy negatív előrejelzéseink ne bizonyuljanak igaznak, de csak akkor, ha a jegybankok és a kormányok által manipulált ma érvényes paradigmát valami jobb váltja fel.”

