Magyarországon lassan megszoktuk, hogy amikor megérkeznek a PISA-eredmények, van okunk
bánkódni. Az Infovilág nemrég részletesen foglalkozott a legújabb magyar adatokkal is. A kép
valóban nem szívderítő: a magyar 15 évesek eredménye matematikából és szövegértésből
tovább romlott, és mindkét területen rosszabb a korábbi méréseknél. Természettudományokból
legalább nem következett be újabb jelentős visszaesés. Az OECD szerint Magyarország
matematikából és természettudományokból nagyjából az OECD-átlag körül, szövegértésből
pedig alatta teljesített.
Könnyű volna ebből újabb történetet írni a magyar oktatás bajairól. Csakhogy van egy bökkenő:
ezúttal nemcsak velünk van baj. A The Economist szeptember 12-i száma meglehetősen
provokatív címmel közölt elemzést: „Are teenagers growing dimmer?” (Butulnak a tinédzserek?).
A cikk nem Magyarországról szól, hanem arról, hogy a fejlett világ jelentős részén valami nagyon
nincs rendben az iskolákban. Az OECD szeptember 8-án közzétett PISA 2025-ös eredményei
pedig elegendő muníciót adnak az aggodalomhoz.
A felmérésben 91 ország és gazdaság 760 ezer tizenöt évese vett részt. Az OECD-országokban
a matematika és a szövegértés átlageredménye soha nem volt olyan alacsony, mint most. 2015
óta szövegértésből 28, matematikából 22 pontot veszített az OECD átlaga – ez nagyjából másfél,
illetve valamivel több mint egy tanévnyi tanulási különbségnek felel meg. Minden ötödik 15 éves
már mindhárom vizsgált területen – olvasásban, matematikában és természettudományban –
gyengén teljesít. 2022-ben még 16 százalék volt az arányuk. Vagyis a magyar iskola bajai
nagyon is valóságosak. De ez egy sokkal nagyobb történet része.

Nem lehet mindent a Covidra fogni
Kéznél van a magyarázat: világjárvány, iskolabezárások, online oktatás. Gyerekek millióinak
tanulásából estek ki hónapok, és ennek nyilvánvalóan ára volt. Csakhogy az időrend nem
stimmel. A szövegértési eredmények az OECD-ben már nagyjából 2012 után lefelé indultak. A
természettudományos teljesítmény hosszabb ideje lassabban romlik, a matematikában pedig
2018 után következett be különösen nagy esés. A Covid tehát súlyosbította a problémát, de nem
ez teremtette.
Akkor vajon mi? Itt kezd érdekes lenni a történet. Mert miközben a gyerekek iskolai teljesítménye
romlik, soha nem volt ennyi tudás ilyen könnyen hozzáférhető. Egy mai tizenöt éves a zsebében
hordja azt az eszközt, amelyen néhány másodperc alatt elérheti Shakespeare-t, a periódusos
rendszert, a Pitagorasz-tételt, a Louvre gyűjteményét, egy japán nyelvleckét vagy akár egy
mesterséges intelligenciát, amely készségesen elmagyarázza neki mindezt. A tudás elérhetőbb
lett. A gyerek viszont nem feltétlenül tud többet. Ez korunk egyik különös paradoxona.

Olvasni tud – de végigolvassa-e?
A PISA 2025 egyik legérdekesebb megfigyelése nem is egy pontszám. Az OECD kutatói külön
vizsgálták az úgynevezett „hasty readers”, vagyis a kapkodó olvasók viselkedését. Ezek a diákok

nem feltétlenül nem tudnak olvasni. Gyorsan olvasnak – és gyorsan válaszolnak. Csak éppen
rosszul.
2018 és 2025 között jelentősen nőtt azok aránya, akik gyors, de hibás válaszokat adtak. Közben
csökkent azoké, akik egyszerűen el sem jutottak a nehezebb feladatokig. Mintha egyre több
gyerek gondolná úgy: inkább gyorsan mondok valamit, mintsem hosszabban törjem rajta a fejem.
A teljesítmény ráadásul a teszt későbbi szakaszaiban kimutathatóan jobban romlott, mint az
elején – ami az OECD szerint a figyelem, a kitartás vagy a nehéz feladatokkal szembeni
önbizalom gyengülésével is összefügghet. Ehhez társul egy másik változás: kevesebbet olvasunk
örömmel, szabadon választva. A The Economist által idézett adatok szerint az Egyesült
Államokban a kilencéveseknek már csak 37 százaléka mondja azt, hogy kedvtelésből olvas,
miközben az 1990-es években még közel 60 százalékuk tette ezt.

A képernyő és a mesterséges intelligencia kettős szorítása
Nem lenne tisztességes azt állítani, hogy megtaláltuk a tettest, és annak neve mobiltelefon. Az
oktatási teljesítményt a családi háttér, a tanári minőség, a tanterv, a hiányzás, a motiváció, a

szegénység és még számos más tényező alakítja. Ám a PISA-adatok figyelmeztetnek. Az OECD-
országokban a diákok 28 százaléka arról számolt be, hogy társai a legtöbb vagy minden

természettudományos órán digitális eszközök miatt elkalandoznak. Az ilyen osztályok tanulói
átlagosan gyengébben teljesítenek, kevésbé kapcsolódnak be a tanulásba, és kevésbé érzik
magukat az iskola közösségéhez tartozónak. A képernyő tehát lehet ablak a világra – és függöny
is előtte.
Az AI belépése az osztályterembe
A mesterséges intelligenciát persze már nem lehet kitessékelni az osztályteremből. Akkor sem,
ha fizikailag egyetlen számítógép sincs benne. Az OECD-országok 15 éveseinek 46 százaléka
legalább hetente használ AI-chatbotot a tanuláshoz. Magyarországon ez az arány valamivel
kisebb, 37 százalék. A magyar diákok negyede már szövegek összefoglalására is használja, 29
százalékuk pedig írásbeli feladat megfogalmazásához.
Itt kezdődik az új oktatási dilemma. A PISA szerint azok a tanulók, akik nem használtak AI-t arra,
hogy helyettük fogalmazza meg az írásbeli feladatot, jobban teljesítettek azoknál, akik igen.
Ugyanakkor a rendszeres AI-használók közül azok értek el jobb eredményt, akiket megtanítottak
arra, hogyan használják az AI-t a tanulásra, és hogyan ellenőrizzék a gép által adott információ
minőségét. Vagyis nem az a kérdés, hogy AI vagy nem AI, hanem az, hogy ki gondolkodik. Ha a
gép segít nekem gondolkodni, nyertem vele. Ha helyettem gondolkodik, könnyen lehet, hogy
veszítettem.

Miért nem butul mindenki egyformán?
A hanyatlás nem természeti törvény. Szingapúr, Japán, Korea, Tajvan, Észtország és az
Egyesült Királyság a 2025-ös mérésben mindhárom alapvető területen a legjobban teljesítő
oktatási rendszerek között szerepelt. Más országok pedig látványosan javítottak bizonyos
területeken: Törökország, Szlovákia, Montenegró, Katar és az Egyesült Arab Emírségek például
egyszerre növelte a természettudományokban kiemelkedően teljesítők és csökkentette a
gyengén teljesítők arányát. Érdemes tehát körülnézni náluk. Nem azért, hogy holnaptól
Magyarország legyen Szingapúr. Nem lesz. Észtország sem leszünk, és az angol iskolarendszert

sem lehet becsomagolni, repülőre tenni és Ferihegyen kicsomagolni. De a jó gyakorlatok
utazhatnak.
Első pillér: a tanár
Az OECD egyik legfontosabb következtetése szinte zavarba ejtően régimódi: a jó oktatáshoz jó
tanár kell. A sikeres kelet-ázsiai rendszerek több esetben kevésbé ragaszkodnak a mindenáron
kis osztálylétszámhoz, mint a nyugatiak. Inkább kevesebb, gondosan kiválasztott tanárt
alkalmaznak, akiket jobban képeznek, és akiknek a munkáját nagyobb társadalmi megbecsülés
övezi. Ezt már a The Economist elemzése is az egyik figyelemre méltó különbségként emeli ki.
Az OECD most ugyanerre jut: a jól működő rendszerek beruháznak a pedagógusba, és nemcsak
a szaktárgyi tudását fejlesztik. Fontos, hogy világosan tudjon magyarázni, osztályt vezessen, a
figyelmet fenntartsa és motiválni tudjon. A világ legmodernebb interaktív táblája sem veszi észre,
hogy a harmadik sorban ülő gyerek tíz perce elvesztette a fonalat. Egy jó tanár igen.
Második pillér: a tudás
Anglia érdekes példát szolgáltat. Az elmúlt másfél évtized oktatási reformjai nagyobb hangsúlyt
helyeztek a tudásban gazdagabb tantervre, a szigorúbb vizsgákra és a következetesebb
ellenőrzésre. A 2025-ös PISA-ban az Egyesült Királyság mindhárom hagyományos területen a

legjobban teljesítő rendszerek közé került; természettudományokból pedig azon kevés OECD-
ország egyike volt, amely 2022-höz képest javított.

Ebből azért nem következik, hogy minden angol reform sikeres volt, vagy hogy megtalálták a
bölcsek kövét. Maga az OECD is árnyaltabb képet mutat: bizonyos területeken és tanulói
csoportokban továbbra is vannak romló tendenciák.
Egy gondolatot azonban érdemes eltenni: a lexikális tudás és a gondolkodás nem egymás
ellensége. Nem azért tanuljuk meg, mi történt 1848-ban, hogyan működik a fotoszintézis vagy
mennyi hétszer nyolc, mert az interneten ne lehetne három másodperc alatt megtalálni. Hanem
azért, mert abból tudunk gondolkodni, ami valamilyen formában már a fejünkben van.
Harmadik pillér: a technológia
Észtország ebből a szempontból különösen érdekes. Európa egyik legdigitalizáltabb társadalma,
mégis a kontinens legerősebb oktatási rendszerei között maradt, és 2025-ben ismét a világ
élmezőnyében végzett.
A tanulság tehát aligha az, hogy dobjuk ki a számítógépet. Sokkal inkább az, hogy tudjuk, mikor
kell bekapcsolni – és mikor kikapcsolni. Az OECD ugyanezt mondja az AI-ról: célzott
visszajelzésre, gyakorlásra és tanulási segítségre értékes eszköz lehet. De nem helyettesítheti
azt a szellemi erőfeszítést, amelyből a valódi megértés megszületik.
És mit vihetnénk haza mindebből?
Talán többet, mint első pillantásra gondolnánk. Magyarországon 2025-ben a diákok 90 százaléka
olyan iskolába járt, ahol az igazgató szerint az iskola területén nem engedélyezett a mobiltelefon
használata. Az OECD átlaga mindössze 49 százalék. Vagyis ezen a területen Magyarország már
végrehajtott egy meglehetősen radikális fordulatot.
De a telefon begyűjtése önmagában természetesen még nem tanít meg olvasni. A nemzetközi
példákból inkább néhány józan alapelv rajzolódik ki:
 Vissza kell adni az olvasás rangját – és vele együtt az elmélyülés képességét.

 A pedagógus felkészültségét fontosabb kérdésként kell kezelni, mint az éppen divatos
oktatástechnológiai megoldást.
 A gyereknek világosan kell tudnia, mit várnak tőle, és rendszeresen visszajelzést kell kapnia
arról, hol tart.
 A digitális eszközöket és az AI-t nem száműzni kell az iskolából, hanem megtanítani
használni úgy, hogy segítsék, és ne helyettesítsék a gondolkodást.
És van még valami, ami szinte túl egyszerűnek hangzik: a gyereknek ott kell lennie az iskolában.
Az OECD szerint a hiányzások sok országban a járvány után is magasabb szinten maradtak.
Magyarország ebből a szempontból egyébként jobban áll az átlagnál: a magyar diákok 10
százaléka mondta azt, hogy a PISA-vizsgálat előtti két hétben legalább egy teljes napot kihagyott,
szemben a 22 százalékos OECD-átlaggal.
Talán nem egyetlen nagy oktatási forradalomra van tehát szükség, hanem sok, meglehetősen
földhözragadt dologra: jó tanárra, olvasásra, figyelemre, követelményre, gyakorlásra, jelenlétre –
és olyan technológiára, amely tudja a helyét.

Butulnak tehát a gyerekeink?
A PISA erre a kérdésre természetesen nem tud válaszolni. Nem intelligenciateszt, és a rosszabb
eredményekből nem következik, hogy a mai tizenöt évesek kevésbé intelligensek lennének
elődeiknél. Valami azonban történt. A fejlett világ jelentős részében a gyerekek nehezebben
olvasnak, gyengébben teljesítenek matematikából, gyorsabban adják fel a nehéz feladatokat, és
olyan információs környezetben próbálnak tanulni, amelyben a figyelmükért az iskola minden
másodpercben versenyez valakivel. Most pedig belépett ebbe a versenybe a mesterséges
intelligencia is. Lehet belőle minden eddiginél jobb tanulási eszköz. És lehet minden eddiginél
kényelmesebb módja annak, hogy ne nekünk kelljen gondolkodnunk. Hogy melyik lesz, az még
nem dőlt el.
Talán nem a gyerekek lettek butábbak. Lehet, hogy mi teremtettünk köréjük olyan világot,
amelyben egyre nehezebb figyelni, elmélyülni, végigolvasni valamit, megjegyezni és
végiggondolni. Ha pedig ez így van, akkor van a történetben egy jó hír is: amit mi változtattunk
meg, azon változtathatunk is.

Források, további olvasnivaló
OECD – PISA 2025 Results. A nemzetközi felmérés teljes eredményei, országadatokkal és a
hosszú távú teljesítményváltozásokkal.
OECD – PISA 2025: Hungary. A magyar 15 évesek eredményei, az OECD-átlaggal összevetve.
The Economist – „Are teenagers growing dimmer?” (2026. szeptember 12.) A cikk
kiindulópontjául szolgáló elemzés a fejlett országok romló tanulói teljesítményéről és a sikeresebb
oktatási rendszerek tapasztalatairól.
UK Department for Education – PISA 2025, National Report for England. Az angliai
eredmények és a hosszabb távú változások részletes bemutatása.
Infovilág – a magyar PISA-eredményekről. Az Infovilág korábbi írása a hazai eredményekről,
amelyhez ez a cikk nemzetközi kitekintéssel kapcsolódik.