A díszlet fő eleme egy hatalmas DNS-spirál, a színpadképbe ugyanakkor éppúgy beleférnek a boszorkányszombat-jelenet chippendale táncosai, mint a jövő álomvilágába menekülő Faust és Elena futurisztikus inkubátorai. A különleges vizuális és zenei élményt ígérő produkciót kettős szereposztásban láthatja a közönség, a főszerepben Bretz Gábor és Palerdi András, Fekete Attila és Gaston Rivero, Létay Kiss Gabriella és Bazsinka Zsuzsanna. Az előadásokat Kovács János és Köteles Géza vezényli.
G. B. Shaw ezt írta a műről 1889-ben: „Gounod muzsikát költött Fausthoz, Boito megzenésítette Faustot. Az előjáték dübörgő recsegései és rezes visszhangjai azonnal a végtelen térbe ragadnak bennünket; és a végén a hangszerek roppant zengése, miközben az éggel dacoló ördög füttyei vakmerően kigúnyolják a nagyszerű tetőfokokat, borzongással tölti el a hallgatót. A Mefistofele zenéje nemegyszer tele van szuggesztív fordulatokkal és hangszínekkel, amelyek talán akkor a legszerencsésebbek, amikor inkább csak ösztönös hangszerelési effektusok. Az egész mű azt példázza, hogy mit tud tenni az opera műfajával egy művelt irodalmár, akinek nincsenek eredeti zenei adottságai, viszont tízszer annyi kultúrával és ízléssel rendelkezik, mint egy átlagos rendkívüli muzsikus.”
