Az országgyűlésnek olyan médiatörvényt és médiahatóságot kell teremtenie, amely megvédi a médiát a rá nehezedő politikai és gazdasági nyomástól. A Freedom House szerint a médiatörvények első generációjának elfogadása után több pontot javult a sajtószabadság helyzete például Bulgáriában, Magyarországon és Szlovéniában, ám a magyar helyzet a második generációs, 2010-es médiatörvények után megint romlott. A többpárti ORTT-vel szemben az egypárti Médiatanács nem puffer, hanem transzmissziós szíj: nem hárítja, hanem továbbítja a kormányzati nyomást.
A médiatörvény sem védi meg a médiumokat a nyomásgyakorlással szemben, hanem – gumiparagrafusaival és az azok megsértőinek kijáró milliós büntetésekkel – Damoklész kardjaként lebeg fölöttük. Az intézményes feltétel ma nem teljesül Magyarországon.
Viselkedési feltétel
A politikai döntéshozóknak el kell fogadniuk, hogy a sajtószabadság az egyetlen érvényes szabály. Önkorlátozást kell gyakorolniuk. Nem szabad például pártkatonát – a Fidesz volt országgyűlési képviselőjét – kinevezniük a Médiahatóság élére. Mert ennek az ellenkezőjére is van példa: a bolgár médiahatóság elnöke a független értelmiségiként tisztelt veterán újságíró, Georgi Lozanov.
(Azt, hogy Bulgária ma rosszul teljesít a sajtószabadság-teszteken, a magánmédia helyzete magyarázza, míg a bolgár köztévé a közvélekedés szerint az egyik legfüggetlenebb médium az országban.) Ma a viselkedési feltétel sem teljesül Magyarországon.
Attitudinális feltétel
A polgároknak támogatniuk és védeniük kell a média szabadságát. A Cseh Televízió 2001-es válsága során például százezer ember vonult az utcára, és maradt ott mindaddig, amíg az alsóház új televíziótörvényt nem fogadott el, és ki nem rúgta a csatorna kompromittálódott elnökét.
A Milla-tüntetések arra utalnak, hogy az attitudinális feltétel ma teljesül Magyarországon – de az sem kizárt, hogy a korlátozó médiatörvények találkoznak a csendes többség akaratával (erre az utal, hogy a kormánypártok mindeddig alig vesztettek népszerűségükből).
Szakmai feltétel
Az újságíróknak a sajtó szabadságát kell az egyetlen elfogadható szabálynak tekinteniük, és együttesen kell fellépniük az azt csorbító intézkedésekkel szemben. Szlovákiában például 2008-ban a Fico-kormány válaszadási törvényének elfogadása után a nagyobb napilapok – a SME, a Pravda, a Hospodarske Noviny, a Novy Cas, a Plus 1 Den és az Új Szó – tiltakozásul üres címlappal jelentek meg.
A következő kormány – már 2011-ben – visszavonta a vitatott jogszabályt. Magyarországon ez a feltétel sem teljesül; a hírmédiumok például nem vállaltak szolidaritást az Index parlamentből kitiltott újságíróival.
Befektetői feltétel
Egy médium üzemeltetését az üzletembereknek elsősorban gazdasági befektetésnek kell tekinteniük. A profitorientált médiumok jellemzően független tájékoztatásra törekednek, hogy közönségük egyetlen részét se veszítsék el. Ezt példázza a két szlovéniai napilap, a Delo és a Dnevnik, amely egyik párttal sem vállal közösséget.
Magyarországon ez a feltétel csak részben teljesül: a médiumok egy része veszteséget termel, pusztán politikai okokból tartják fenn, és pártpolitikai szemüvegen át szemléli a világot.
Gazdasági feltétel
Gazdasági függetlenség nélkül nincs politikai függetlenség. Ugyanakkor minél erősebb a gazdaság, annál pezsgőbb a reklámpiac, és annál nagyobb szabadságot élveznek a médiumok. Bevételek hiányában azonban egyes médiumok arra kényszerülnek, hogy – állami hirdetések reményében – összeszűrjék a levet a politikai pártokkal. A közép- és kelet-európai országokban az összefüggés egyértelmű: minél magasabb az egy főre eső GDP, annál nagyobb a sajtó (Freedom House által mért) szabadsága. A gazdasági válságtól különösen sújtott, ugyanakkor sajtóalap nélküli Magyarországon, ahol az állami hirdetéseket pártpolitikai szimpátiák alapján osztogatják, ma ez a feltétel sem teljesül.
Külső feltétel
Az Európai Unióhoz való csatlakozásra készülő kelet-európai országokban többé-kevésbé folyamatosan javult a médiaszabadság helyzete, mert a tagjelölteknek meg kellett felelniük a csatlakozási kritériumoknak. A belépés után azonban – külső kényszer híján – a tíz országból nyolcban a Freedom House adatsora szerint romlani kezdett a helyzet; kivételt csak Csehország és Románia jelentett. Magyarországon ma a külső feltételek csak részben teljesülnek.
Az Európai Bizottság nyomására 2011 februárjában a kormánytöbbség több ponton módosította ugyan a vitatott 2010-es médiatörvényeket – ám a legvitatottabb rész, az egypárti Médiatanács változatlan maradt. A fenti feltételek persze különböző súllyal esnek latba, és talán továbbiakat is lehet találni. Hogy a különböző volt kelet-európai országokban milyen mértékben szilárdult meg a sajtó szabadsága, az magyarázhatja, hogy e feltételek miként teljesülnek: minél több feltétel minél nagyobb mértékben teljesül, annál szilárdabb a sajtó szabadsága.
Néhány javaslat
A hét feltételből ma egy-másfél teljesül Magyarországon. Ez kevés! Bár ez sem csodaszer, a leggyorsabban az intézményes feltételen lehet javítani, a médiapolitika eszközeivel. Különösen arra lenne szükség, hogy a Médiatanács kiegyensúlyozott módon működjön: az ellenzéki pártok delegáltjainak is helyet – és akár többségi szavazatarányt – kellene kapniuk benne. A médiatörvény magánmédiumokra vonatkozó tartalmi előírásait, amelyek megszegését a médiahatóság dermesztő hatású büntetésekkel szankcionálhatja, törölni kell. A rádió- és tévéfrekvenciákat „szépségverseny” helyett egyszerű sorsolással kell kiosztani. Gondoskodni kell az állami vállalatok és hivatalok hirdetéseinek transzparens és politikailag semleges módon való elosztásáról, meg kell fontolni egy sajtót támogató sajtóalap felállítását. És újra be kellene vezetni az előfizetési díjat, helyreállítva a közszolgálati média és a közönség közötti megrendelői viszonyt.
