Az INFOmaraton elsősorban 17–22 éves, az informatika iránt érdeklődő fiataloknak szól. Nem szigorú feltétel, hogy a nevezők informatikai tanulmányokat folytassanak, de a részvétel gondos felkészülést, kitartást és csapatszellemet kíván a nevezőktől.

Az INFOmaraton 2012 két fordulóból áll: március 22-én rendezik az online elődöntőt a versenyre benevező csapatoknak, melyek közül a legjobb 20 juthat be a gyulai döntőbe, ahol 24 órája lesz arra, hogy bizonyítsa informatikai rátermettségét és a csapatmunkára alkalmasságukat a komplett rendszer-üzemeltetési feladatokban.

Az INFOmaraton főszervezője, Szloboda Mihály kiemelte, hogy a megmérettetés célja „felhívni a figyelmet arra, hogy a piacképes szaktudást biztosító oktatásnak kiemelt szerepe van abban, hogy megőrizzük versenyképességünket”. A verseny értékes nyereményekért folyik, az össz-díjazás több millió forint, a nyertes csapat tagjai pedig egy-egy Xbox 360 játékkonzollal is gazdagabbak lesznek. A jelentkezési határidő március 21-e, a nevezés helye: a http://infomaraton.hu weboldal.

Az Infovilág szerkesztősége szerfölött sajnálja, hogy az eseményről gyakorlatilag az utolsó pillanatban adtak hírt a szervezők.