Ez a díj a minőség mércéje – mondta a programot beharangozó sajtótájékoztatón Freed Péter, a Budapest Week Publishing, a díjat alapító kiadó vezetője. Ötvenhat kategóriában 210 nyertest hirdetnek. A díjat nem versennyel lehet elnyerni, hanem folyamatos, magas színvonalú teljesítménnyel érdemelhetik ki a vendéglátó-ipari létesítmények. Az idén több mint hétezer szavazat alapján választották ki őket, amelyeket azután szakértőik – köztük Buday Gábor és Niklai Ákos – személyesen is felkerestek, hogy minősítsék működésüket.
Új kategóriák is vannak az ideiek között. Az „Ikonikus vendéglátóhely” kategóriában azok az éttermek, cukrászdák szerepelnek, amelyeket a nemzetközi útikönyvek szinte kötelező látnivalóként említenek.
Első alkalommal választják meg az éttermek szavazatai alapján az év gasztro-borászát, aki nemcsak az általa készített borral, hanem a vendéglátóhelyek szakemberei iránti figyelemmel, szakmai támogatással, a sommelier-k továbbképzésével, borvacsorák szervezésével is elnyerte a gasztronómia rokonszenvét.
Lépést tartva az informatika fejlődésével – megszületett az első Best of Budapest iPhone alkalmazás, amelyet az Apple befogadott. Ez lehetővé teszi a közeli ajánlott helyek megtalálását, és azonnali asztal- és szobafoglalás lehetőségét is. Az alkalmazás a nyártól használható lesz Android-rendszerű mobiltelefonokon is.
Az idei gála bizarr különlegessége, hogy a helyszínre szállítanak ez alkalommal is egy luxusautót, amelyet most is – mint éveken át minden alkalommal – a Malév catering-kocsija emel be az Intercontinental épületébe. Ez még megmaradt a Malévből.
A gálaesten „A város ízei” elnevezésű program részeként 15–20 kiváló étterem készíti majd a vacsorát. A jótékonysági tombolasorsolás teljes bevételével a Csodalámpa Alapítványt támogatják.

