Most egy fiatal művészekből álló csapat komplex kulturális és civil közösségi teret, Művelődési Szintet tervez kialakítani a budapesti, Blaha Lujza téri Corvin Áruház évek óta kihasználatlanul álló harmadik emeletén. Ez a MűSzi nem az a MÜSZI, de talán ezt is felkapja majd a hírnév, ha beindulását követően egyidejűleg ad majd helyet közösségi tevékenységeknek, nyilvános művészeti és társadalmi eseményeknek, valamint zárt ajtók mögött folyó műhelymunkának. Mindezt az állami forrásoktól független módon szeretnék megvalósítani!

Miután az állam egyre gyorsuló ütemben kivonul a színházak és kulturális rendezvények anyagi támogatásából, a színjátszóhelyek, koncerttermek és kiállítóterek alkotóközösségei kénytelenek új lehetőségek után nézni. Közülük is a legkreatívabbak azok, akik alacsony költségvetéssel, és a polgári ízlésnél igénytelenebb környezettel, de nagy lelkesedéssel, és főleg a megmutatkozás és önmegvalósítás mindennél előbbre való igényével megtalálják a „leglehetetlenebb” helyeken is az alternatív kultúra életben maradásának feltételeit. Így jönnek létre a város szlömösödő részeinek elhagyott raktáraiban, gyárépületeiben, bárházaiban kialakított, romkocsmákból kinőtt, alternatív kulturális centrumok, amelyek főként a fiatal alkotók és befogadók találkozási pontjai, akárcsak egykor az off-Broadway színházai, vagy napjainkban a legfrissebb európai trendeket követő komplex közösségi terek.

Tavaly ősszel egy fiatal művészekből álló csapat tagjai rábukkantak a pesti, Blaha Lujza téri Corvin Áruház (Legnagyobb áruház, legnagyobb választék!, Minden szinten szinte minden!) évek óta kihasználatlanul álló harmadik emeletére. Meglátták az óriási térben rejlő lehetőségeket és elszánt munkába kezdtek, hogy megvalósítsák Budapest közösségi alkotóterét, a Művelődési Szintet, MűSzi-t! A terület birtokba vétele után decemberben Bársony Júlia, Tillmann Lili és Kálmán Mao Mátyás ötletgazdák pályázatot írtak ki alkotóműhelyek bérlésére, az érdeklődés pedig minden várakozásukat felülmúlta. Alig két hét alatt csaknem 80 alkotócsoport nyújtotta be pályaművét, amelyből szakmai kuratórium választotta ki a nyertes alkotókat. Ezalatt a Studio Nomad építészcsoport folyamatosan dolgozik az alkotóterek kialakításán. Újra felhasználható anyagokkal, a térelválasztó falak és a vizesblokkok kialakítását is „zöld” építőanyagok felhasználásával oldják meg.

A Művelődési Szint komplex kulturális és civil közösségi tér kíván lenni, mely egyidejűleg ad helyet közösségi tevékenységeknek, nyilvános művészeti és társadalmi eseményeknek, valamint zárt ajtók mögötti műhelymunkának. Értékvilágának meghatározó elemei a társadalmi és környezeti tudatosság, a fenntarthatóság, az alulról szerveződés, az innovatív és együttműködői szemlélet és a függetlenség.

A Művelődési Szint koncepciója a legfrissebb európai trendeket követi, és újszerű a hazai kulturális életben. Az állami forrásoktól független piaci művészetfinanszírozás irányába kívánják elmozdítani az alkotókat és a ház működtetését. A helyszín kialakítása a válság hatásaira reagáló közösségi építészet trendjébe simul. A külön terekben (irodákban, stúdiókban, műhelyekben) megvalósuló, a városban elszórtan tevékenykedő művészeti kezdeményezéseket egyetlen környezettudatosabb és gazdaságosabb közös térbe integrálják, ahol lehetőség nyílik a terhek megosztására és a közös alkotómunkára is. Így sokrétű átjárás válik lehetségessé az alkotóművészek, az alkotók és a házban megrendezésre kerülő kulturális rendezvények, a művészek és a házban helyet találó co-working irodát látogató szakemberek között, mely későbbi munkakapcsolatok, tapasztalatcserék, új gondolatok és innovációk születésének első momentuma lehet. A MűSzi alkotócsapatában reprezentálják magukat külföldi művészek is, erősítve ezzel a nemzetközi kapcsolathálót és megágyazva a rezidensprogramoknak.

A tervek szerint éjjel-nappal nyitva tartó alkotóbázis és kulturális központ színház- és táncstúdiókon, képzőművészeti alkotóműhelyeken és raktárhelyiségeken kívül közösségi tereket, valamint prezentációs és konferenciatermet is magában foglalna.

A MűSzi csapata a megkezdett munkálatok folytatására ezen a weboldalon is gyűjt támogatókat. Itt a tervek mevalósításához, a kezdeményezésekhez szükséges pénzt a „sok kicsi sokra megy” elve alapján a közösség „dobhatja össze”. A támogatók a felajánlott összegért cserébe különböző juttatásokban részesülnek. Aki 5000 Ft-tal támogatja az ötletet, fűszernövényt kap ajándékba, egyedi tervezésű, recycling tartóban. Tízezer forint felett az alkotóművészek által készített egyedi képeslappal, illetve egyéves tagsági kártyával jutalmazzák a segítséget, valamint a mecénásokat meghívják az exkluzív nyitó bulira; az 50 000 forintnál többet adományozók az előzőek mellett a házban alkotó művészektől kisebb méretű, személyesen nekik készített műalkotást kapnak ajándékba (grafika, festmény, rajz). Aki támogatja a MűSzi megvalósítását, részese lehet Budapest egyik legizgalmasabb helyszínének, és így létrejöhet a város legpezsgőbb kortárs, független kulturális csomópontja. Bővebb információ: doridud@gmail.com.