„A BTT – ahogyan azt korábban is jelezte – üdvözölte a kormány azon döntését, hogy a Magyarországra beérkező 
importtermékek másodlagos élelmiszer-ellenőrzését bevezeti, s ezáltal csak ellenőrzött termék kerülhet a 
vásárlókhoz. Külön örömünk, hogy a hatóság már megkezdte – és folyamatosan végzi  eredményesen – ez irányú 
tevékenységét” – olvasható a Baromfi Termék Tanács szerkesztőségünkhöz eljuttatott állásfoglalásában, ami ekként 
folytatódik:

„A tojás forgalmazására – mint speciális élelmiszerre – vonatkozó szabályokat az 589/2008 EK rendelet határozza 
meg. Ez alapján az importőr nem tett eleget bejelentési valamint jelölési kötelezettségének. A médiában megjelent 
nyilatkozatok, amelyek szerint minden teljesen szabályosan történt, nem igazak. A BTT érvei: ha az áru 
feldolgozásra érkezett termelés helye szerinti tagállam mentességet adhat ugyan a tojások jelölésére, de csak abban 
az esetben, ha a tojás szállítása a termelési helyről közvetlenül az élelmiszeripari vállalkozáshoz történik. Ilyen 
esetben a tagállamnak – jelen esetben Spanyolországnak – még a szállítás előtt tájékoztatnia kell az érintett 
tagállam (Magyarország) illetékes hatóságát. 

Tudomásunk szerint a léüzem közvetítő cégen keresztül próbálta megvenni a tojást, tehát nem érkezhetett volna 
jelöletlenül még feldolgozásra sem. Ha mégis egyenesen a termelőtől érkezett a tojás; kérdés, hogy a spanyol fél 
bejelentette-e előre a magyar hatóságoknak a rakomány érkezését. Az a gyanúnk, hogy nem.  Feldolgozás céljára 
behozott jelöletlen tojás nem kerülhet raktárba – mint ahogy a hírekből kiderült –, az közvetlenül a feldolgozó 
üzembe kell, hogy menjen. 

Külön kérdés, hogy egy feldolgozásra szánt tojás esetében miért jelölte az egyedi méretet (M) a spanyol cég.  BTT 
tisztázni szeretné az ügyet – s kéri a szakhatóságot, hogy a rendelkezésére álló információk alapján azt alaposan 
vizsgálja ki.

Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi törvényi szabályozások mindenkire vonatkoznak, s nem kivételek ez alól a BTT teljes 
tagsága, de a tagságán kívül eső vállalkozások sem.”