A Magyar Telekom Nyrt. (Magyar Telekom) 2009. október 2.–december 30. között bonyolította le a „90 Golf, 90 nyertes” elnevezésű játékát, melyet széles körben, intenzív kampánnyal népszerűsített. A játékban a nyeremény naponta egy – a teljes játék időtartama alatt – összesen 90 Volkswagen Golf típusú személygépkocsi volt, melyhez a nyertes – a legtöbb nyereményjátékkal szemben – nem sorsolás útján juthatott hozzá.
A játékban részvételhez a 1727-es számra küldött, tetszőleges tartalmú (pl. Golf) sms-sel kellett a fogyasztóknak regisztrálniuk, mellyel egyben vállalták, hogy fogadják mobiltelefonjukon a kérdéseket és a kvízjátékkal kapcsolatos egyéb tájékoztató sms-eket. A regisztráció után minden játékos kapott egy újabb sms-t, amely fejtörőkérdést tartalmazott, három lehetséges válasszal. A játékos a 1727-re 300 forint ellenében küldött sms-ben küldhette el a helyesnek vélt válasz sorszámát. Helyes válasz esetén a játékos pontot kapott, majd a rendszer új kérdést küldött neki. Akkor is új kérdést küldtek, ha a játékos helytelen választ adott, amelyért nem járt pont. Mindennap az az adott napon is játszó játékos nyert, akinek a legtöbb pontja volt, azaz az elért pontok a nap végén nem vesztek el, hanem minden nap egy helyes válasz elküldésével újra játékba kerültek. Az előző játéknapok során gyűjtött összes pont átkönyvelődött az aktuális játéknapra és erre a játéknapra vonatkozóan számolták el.
A kvízkérdésektől függetlenül, időről időre aktiváló és tájékoztató üzeneteket kapott a játékos a 1727-es számról, amelyek tájékoztatták a nyereményről és – legtöbb esetben – az aktuális pontszámáról. A játék folyamán minden tájékoztató üzenet mellé újra elküldték az utolsó olyant kérdés is, amelyet a játékos nem válaszolt meg. Az ilyen jellegű sms-ek fogadását ingyen le lehetett mondani a 1430-as ügyfélszolgálati számon vagy a 1727-re küldött sms-ben, a STOP szó elküldésével.
A játékkal kapcsolatosan a Magyar Telekom tehát alapvetően háromfajta sms-t küldött a fogyasztóknak. Az első csoport a promóciós sms-ek csoportja volt, melyek egy része a regisztációt megelőzően érkezett a fogyasztókhoz, más része a regisztrációt követő tájékoztató üzeneteket tartalmazott, illetve játékra buzdított, valamint a helyes/helytelen/érvénytelen válaszok küldését követően jelent meg a játékosok „postaládájában”. A második csoportot maguk a kvízkérdések alkották, a harmadikat a promóciós sms-ek letiltásának lehetőségéről tájékoztató üzenetek.
Eljárásában a GVH megállapította, hogy a játékban naponta átlagosan több ezer, egyes napokon több tízezer fogyasztó vett részt, aki igen sok sms-t küldött 300 Ft ellenében, tetemes bevételt eredményezve a Magyar Telekom számára. A játékban érintettek többsége csak egy regisztrációs sms-t küldött meg, a nem csak egy regisztrációs sms-t megküldő fogyasztók negyede a regisztrációs sms-en kívül csak egy kvízkérdésre adott választ. A játék alatt nyertes fogyasztók által küldött sms-ek száma igen magas, átlagosan több ezer volt.
A versenyhivatal a játék promóciójával kapcsolatban egyrészt azt értékelte, hogy – a játék egyes fenti jellemzői tekintetében – megtévesztette-e a Magyar Telekom a fogyasztókat a játékba behívó, illetve a regisztrációt követő egyes sms-ekkel és más kereskedelmi kommunikációkkal, másrészt azt, hogy a játékban a már regisztrált fogyasztók részére megküldött sms-ekkel tanúsított magatartása tisztességtelen, agresszív kereskedelmi gyakorlatnak minősült-e.
A regisztrálást megelőzően megküldött sms-ek kapcsán a GVH – többek között – megállapította, az a tény, hogy a játékban érintett fogyasztók többsége csak egy regisztrációs sms-t küldött 300 Ft-ért, tehát a kvízjátékban valójában nem vett részt, már önmagában arra mutat rá, hogy a Magyar Telekom által a játékkal összefüggésben megvalósított kereskedelmi gyakorlat alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére.
Az sms-ek tartalmai, szövegezései a GVH szerint alkalmasak voltak arra, hogy a fogyasztók egy nem reális képet alkossanak a játékról. A fogyasztó alappal vélhette ugyanis, hogy a „Golf” szó megküldésével a játékban való részvétele biztosított, az nem igényel további fogyasztói aktivitást – amely azonban nem felelt meg a valóságnak, figyelemmel a játékszabályzatban foglaltakra.
A Magyar Telekom a fenti magatartással tehát a fogyasztók regisztrálását megelőzően megküldött sms-ek révén megtévesztette a fogyasztókat.
A regisztrálást követően megküldött sms-ek kapcsán a GVH a fogyasztó nyerésközeli helyzetére, az aznapi nyerés lehetőségére, esélyére történő utalást, illetve az utolsó napi nyeremény megnyerésének lehetőségéről szóló tájékoztatást kifogásolta. A kereskedelmi gyakorlat agresszív jellege kapcsán a GVH – többek között – kiemelte, hogy a regisztrálást követően a játékban résztvevők akár tucatnyi (kvízkérdést tartalmazó, aktiváló és egyéb promóciós jellegű) sms-t is kaphattak egy-egy válasz sms között, továbbá, hogy ezen sms-ek célja egyértelműen a fogyasztó sürgetése volt annak érdekében, hogy további emelt díjas sms-eket küldjön meg az eljárás alá vont részére. Ezzel a gyakorlattal viszont a Magyar Telekom az érintett fogyasztókat a jogszabályokba ütköző módon, agresszíven ösztönözte a játékban való részvételre.
A bírság meghatározásánál a GVH a promócióból származó árbevételből indult ki, valamint súlyosbító tényezőként értékelte többek között azt, hogy a jogsértés több hónapot ölelt fel, illetve az ügyfelek széles körét érintette.
Az ügy hivatali száma: Vj-3/2010.