A kiállítás tehát bő 120 év képzőművészeti, anyagából válogatva, a saját műtárgyakon túl magángyűjteményekből, Pécsről és Szlovákiától is kölcsönözve a nemzeti művészettel kapcsolatos fogalmak, motívumok, művészi kerettémák bemutatására törekszik 251 ismert és kevésbé ismert festmény, grafika, szobor segítségével.
A társtudományokban, elsősorban a történettudományban és az irodalomtörténetben kb. a ’80-es évek óta folyik a
diskurzus a nemzet eredete körül. Mindkét iskola egyetért abban, hogy a 19. század ebben a legmarkánsabb
korszak, amikor megszületik a nemzet megkonstruálása. Ehhez az irodalom éppúgy hozzájárult, mint a
képzőművészet. Szűcs Jenő már az 1970-es években fontos tanulmányokat adott közre ebben a témában, az ő
gondolatai később beépültek az irodalomtörténetbe és történettudományba. A kiállítás tematikus termeinek két
alapvető aspektusa egyrészt a képzőművészeti témacsoportok összegyűjtése, másrészt a kurátorok megpróbáltak
reflektálni is a nemzettudat történelmileg változó fogalmaira is.
Miközben a látogató időrendben végigköveti a látnivalókat, a saját nemzettudatának változásairól is egyre többet tud meg. Miközben ezeknek a képeknek egy része beépült nemzeti identitásunkba, tehát önképünk része lett, nem
szoktunk reflektálni rá. Nem gondolkozunk el azon, hogy pl. amit látunk Markó Károly Puszta című képén, az a
miénk. Ezt evidens módon tudjuk. Újdonsága a tárlatnak az is, hogy a modernizmust is beemelte a nemzeti eszme
továbbélése szempontjából fontos momentumként.
Miközben a képzőművészet „nyelve” mindvégig egyetemes, a 19. század egyik központi törekvése a tehát nemzeti
művészet megteremtése volt. Eközben létrejött egyfajta nemzeti vizuális motívumkészlet (és egy ezzel összefüggő
jelentésrendszer), mely máig nemzeti önképünk egyik pillére. A kiállítás e sémák, toposzok eredetét, egykori
kontextusát mutatja be, feltárva azokat a – gyakran nemzetközi – vizuális forrásokat, amelyeken alapulnak, és a
motívumok jelentésváltozásait a „hosszú 19. század” alatt. A kiállítás látogatója ezáltal tudatosabban viszonyulhat a nemzeti önkép eme alapelemeihez.
A „hosszúnak” nevezett évszázad a polgári nemzet kialakulásának korszaka: a nemzetépítésé és a nemzeti keretek
közötti önmeghatározásé. Noha alkotóink az európai akadémiákon megismert festői sémákat követték, a magyar
történelemből vett példák, a nemzeti dicsőség és áldozat képei, vagy a tájfestészetben gyakran ábrázolt történelmi
emlékek mind a nemzeti múltat idézték. Miként Európa több népénél, akként Magyarországon is a nemzeti művészet
megteremtésének igénye a nemzeti önállóságért való küzdelem kulturális vetületében is értelmezhető. Ekkor jött
létre az a vizuális motívumkészlet (és ezzel összefüggő jelentésrendszer), mely magában foglalja a nemzeti hősök,
népies figurák, emblematikus hazai vidékek és szokások ábrázolási mintáit. A kiállítás tematikus nézőpontból,
történeti megközelítéssel, hat nagyobb egységbe illesztve értelmezi a 19. század hazai művészetét.
A hazai művészet, tudomány és kultúra intézmény-rendszerének megteremtését a 19. század első felében az
európai kultúr-nemzetekhez való felzárkózás szándéka ösztönözte. Ferenczy István Pásztorlányka, avagy A szép
mesterségek kezdete című szobra szimbolikusan jelzi az önálló nemzeti művészet megteremtésének sürgető igényét.
A 18. század végétől a magyarországi tájak, nemzetiségek és viseletek egyre gyakoribb témái lettek a széles körben terjedő grafikai sorozatoknak is. A népi típusok ábrázolása a 19. század első két évtizedében vált igazán népszerűvé. A műalkotások a népet, mint az idealizált romlatlanság, a nemzeti sajátosságok, hagyományok őrzőjét és továbbörökítőjét ábrázolják.
A 19. század első felében festőinket, szobrászainkat már a sajátos nemzeti karakterjegyek megragadásának
gondolata, s ennek megfelelő újszerű témák megfogalmazása foglalkoztatta. A század közepének
képzőművészetében egyre inkább kikristályosodtak a jellegzetesen „magyar” figurák ábrázolásának típusai, amelyek részben nemzet-karakterológiai toposzokon alapultak. A betyár vagy a szilaj táncot járó paraszt azoknak a sztereotípiáknak is megfelelt, amelyeket külföldön alkottak a magyarokról. Hasonló motívum volt a búsuló magyar alakja is: ennek szép példája Munkácsy Mihály betyárja.
A nemzeti téma másik fontos típusa a fontos hazai hely(szín)ek ábrázolása volt. Olyan helyeké, ahol valós vagy
legendás, de mindenképpen érdekes események zajlottak le valaha. A puszta és a gémeskút pedig nem
történetiségével, hanem az időtlen nemzeti jelleg hordozójaként vált a magyar táj szimbólumává a kor festményein.
A század második felében a műveket bensőségesebb természetszemlélet jellemezte. A magyarság egészének
képéhez hozzátartozó, nevezetes tájegységek, az Alföld, a Hortobágy, a Tisza, a Balaton, a Tátra sejtelmes
mélységei és magasságai néhány festőnk számára a szülőföld legsajátabb, egyéni és lírai módon átélhető
szegmensét jelentették.
A századforduló külföldet megjárt alkotóinak egy része továbbra is a magyar vidék karakterisztikumait és lakóinak
sokszínű életét választotta témájául. A csendes falusi otthon, a kézműves tárgyak, motívumok, a szabad ég alatt
végzett mezei munka megnyugtatóan ismerős világként jelenik meg műveiken. Ehhez az otthonos világhoz, mint
közös forráshoz fordultak a művészek, hangsúlyozva az egy kultúra által összefogott nép közösségét: akár a dolgos hétköznapokat örökítették meg, akár csendéletet festettek. A tárgyak, a népies motívumok Jávor Pál Vásárfia című alkotásán is ezt a mindenki számára ismert hagyományt idézik meg.
A 19. század utolsó harmadában a művészeti alkotásokon megjelenik a modernizálódó főváros. E képekben a
nemzet egyrészt önnön civilizációs fejlődésére, másrészt a városiasodás ellentmondásosságából fakadó, borúsabb
életérzéseire ismerhetett. Az alkotásokon a „földközelben” élő, ezért életerős paraszt alakjának ellenpárjaként
immár feltűnik a robotoló munkás, a dologtalan csavargó és az útonálló zordabb figurája. A századforduló a
társadalmi-kulturális értékek és életérzések valóságos káoszát hozta el.
A népek zajától hangos, konfliktusra készülő Európa és a belső feszültségekkel teli magyar valóság az egység és
közösség mindenféle érzetét is felszámolni készült. A kiállítást a mélyen átélt nemzeti sors emblematikus művei és
az első világháború tragikus képei zárják.
Csontváry Kosztka Tivadar az egyetlen magyar művész, aki személyiségével, formanyelvével, stílusával,
szimbólumaival mindenfajta alkotóközösségen – hazain és külföldin – egyaránt kívül rekedt. Életművében nyomon
követhető az egyetemes horizontra vetített nemzetsors festői artikulálása. Cédrusai a festő saját nemzetféltő
eszméinek és kultúrakritikai vízióinak szuggesztív emlékei. Csontváry emblematikus művei ma is méltó képviselői a
magyar művészetnek, jelenleg Londonban és Isztambulban láthatók nemzetközi kiállításokon, így a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban, illetve a Magányos cédrus című műveket decembertől mutatja be az MNG, a félemeleten.
Nemzet és művészet címmel tehát olyan együvé tartozó műalkotásokat rendeztek csoportokba és tártak a látogatók
elé, amelyek téma- és motívumvilága mindnyájunk kulturális emlékezetében régtől fogva jelen van, s pillérét alkotja
a generációkon átörökített nemzeti önképnek is. A kiállítás létrehozói szeretnék elérni, hogy a kiállítás élménye után
tudatosabban viszonyuljunk nemzeti identitásunk összetevőihez, s hogy megértsük: öröknek gondolt tulajdonságaink történetileg kialakult képi és verbális minták alapján, s időben szüntelenül formálódó értelmezések nyomán fogalmazódtak meg.
A kiállítás kurátorai: Király Erzsébet, Róka Enikő, Veszprémi Nóra.
A 19. század Nemzet és művészet – Kép és önkép kiállításhoz számos kiegészítő program is társul. Ilyenek pl. a
„sétálószombatok”. A kiállítás időszaka alatt minden szombaton 11 órától magyar, 14 órától angol nyelvű
tárlatvezetés várja a látogatót. Művészet-, filozófia-, irodalom- és zenetörténeti szabadegyetemi előadások is
segítenek elmélyíteni, bővíteni a kiállítás kapcsán szerzett ismereteket november 18-án, december 2-án, január 6-án és 20-án, február 3-án és 24-én, március 24-én. Továbbá a kiállítás időszaka alatt minden hónap első péntekén 18–22 óráig koncertek, tárlatvezetések, kreatív sarok várják a látogatót. Mindezekről bővebben a Galéria honlapján.
