Erkel-nap november 7-én – 200 éve született a Himnusz zeneszerzője

A kettős jubileumi év programjait koordináló Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Iroda mellett az Erkel Társaság, a Magyar Állami Operaház, a Duna Televízió, a  Magyar Televízió és az MR3 Bartók Rádió is külön Erkel-tematikus programmal készül a Himnusz zeneszerzőjének születésnapjára.

Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából egész nap sokszínű programok várják Budapesten az érdeklődőket. A Hungarofest KLASSZ Zenei Iroda Erkelre, mint zenepedagógusra emlékezik a kifejezetten gyerekeknek szóló játékos, ismeretterjesztő „Csokikoncerttel” a Millenárison. A nagysikerű, vidám, interaktív gyermekhangverseny-sorozat szervezői ezúttal november 7-én 11 órakor rendhagyó énekórára várják a Fogadóba a klasszikus zene iránt érdeklődő kicsiket és nagyokat. Erkel Ferenc 200. születésnapján a zeneszerző óriásra emlékezve a gyerekek izgalmas előadáson ismerhetik meg a Himnusz zeneszerzőjét és lehetőségük nyílik a Honvéd Férfikarral együtt megtanulni, majd elénekelni néhány ismert Erkel-dallamot. A rendezvényre a belépés ingyenes.

November 6-án és 7-én este a Bánk bán című opera ősváltozatát mutatják be félig szcenírozott előadásban a Magyar Állami Operaházban, melynek szombati előadását a Magyar Televízió rögzíti és vasárnap, november 7-én műsorára tűzi. A vasárnapi előadáson ünnepi megemlékezést mond Kocsis Zoltán, kétszeres Kossuth-díjas művész, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója.

November 7-én a Duna Televízió tematikus Erkel -nappal emlékezik a zeneszerzőre; délután Erkel Ünnepi nyitánya hangzik el, majd a «Magyar történelmi arcképcsarnok» sorozat aktuális részében idézik fel a neves művész alakját. A Kikötő – Extra című kulturális magazinban meghívott vendégek beszélgetnek a nemzeti opera megteremtőjéről, majd főműsoridőben a Káel Csaba által rendezett operafilmet, a Bánk bánt vetítik.

Szintén tematikus napot rendez az MR3 Bartók Rádió és a főváros különböző pontjain emlékezik a zeneszerző óriásra az Erkel Társaság is.