Jóllehet ezeken a napokon a látogatottság elmarad attól, ami például a nyári hétvégéken jellemző, ám a múlt évek tapasztalatai alapján sok ember számára fontos, hogy ezeken a napokon is nyitva találja az állatkertet. Számos családban például az a szokás, hogy december 24-én délelőtt a nagyszülők az állatkertbe hozzák az unokákat, amíg a szülők otthon az ünnepi előkészületekkel foglalkoznak. Január elsején pedig a Budapesten szilveszterező külföldiek keresik fel nagy számban a városligeti intézményt, annál is inkább, mivel kevés más látványosság tart nyitva a városban az év legelső napján.

Az ünnepi időszakban a szokásos látnivalók mellett a Parasztudvarban betlehemi élőkép várja a látogatókat, és meg lehet tekinteni a kert legfiatalabb lakóit, például a december 9-én született orangutánkölyköt. December 25-én ráadásul ingyen léphetnek be a kertbe mindazok, akik az idén az állatkertnek ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát. Ez utóbbi kedvezménnyel elsősorban azoknak szeretne kedveskedni az intézmény vezetése, akik egyedül, családtagok és barátok nélkül kényszerülnek eltölteni az ünnepeket.

A Parasztudvarban betlehemi élőkép teszi teljessé az ünnepi hangulatot. A tizennégy figurából álló betlehem ember nagyságú alakjait Mónus Béla fafaragó művész 2007-ben, két és fél hónapnyi munkával készítette. A betlehemek hagyományaihoz híven a szent család mellett a napkeleti bölcsek, három pásztor és az angyalok is szerepelnek a kompozícióban.

Eltért viszont a művész a szokásoktól a tekintetben, hogy a figurákat nem a bibliai tájakon egykor viselt öltözékben, hanem a magyar pásztorművészet hagyományos motívumait felelevenítve, magyaros viseletben ábrázolta. Az alkotó ilyen módon igyekezett utalni arra a kulturális-néprajzi jelenségre, hogy az eredetileg tisztán vallási hagyományok a világ minden táján, így Magyarországon is oly módon épültek be a helyi kultúrába, népművészetbe, illetve a népszokások közé, hogy egyszersmind hozzáidomultak a helyi hagyományokhoz, motívumokhoz, gondolatvilághoz.
A faragott szobrok anyagául szolgáló roppant kőrisfa eredetileg a Margitszigeti Kisállatkertben állt, és kiszáradása miatt volt szükség a kivágására évekkel ezelőtt. A margitszigeti faóriás most betlehemi figurák formájában született újjá.

A parasztudvari betlehem természetesen nem csupán Mónus Béla nagyszerű szobraiból áll: eleven háziállatok – egy-egy csacsi és magyartarka tehén – teszik teljessé a látványt. A különleges kompozíció felállításával az állatkert arra törekedett, hogy az ünnepi hangulathoz olyan látnivalóval járuljon hozzá, amely egyrészt művészi érték, másrészt feleleveníti az ünnepekhez kötődő hagyományokat, és utal az ember és az állatok sok ezer éves kapcsolatára is.