M. Tóth Géza.Az újabb, második sorozat (Bogyó és Babóca – 13 új mese) moziváltozata a tavalyihoz hasonlóan a műfaj kezdeteit idézi. A vetítővásznon megjelenő, egymást követő rövid epizódok jól érthetők a legkisebbek számára is, és az egyes 
mesék közötti, lélegzetvételnyi szünetben kedvük szerint kommentálhatják a látottakat. Bogyó és Babóca 13 új kalanddal várja vissza a mozivásznak elé a lelkes közönséget. Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány immár 
barátként fedezi fel a kettőjüket körülvevő világot. A kedves, rövid mesék érthetően közvetítenek olyan örök értékeket, mint az önzetlenség, a türelem, a kitartás és a természet szeretete. 

A sorozat zenei aláfestését az óvodások körében népszerű Alma együttes készítette, a mesehősök legendás szinkronhangja pedig az új részekben is Pogány Judit. A 13 új epizód elkészítésében M.Tóth Géza (a képen; fotó: Dobó László) producerként vett részt, a rendezői feladatokat korábbi rendezőtársa, Antonin Krizsanics folytatta. A Bogyó és Babóca 13 új meseepizód elkészítését a KEDD – a filmszakmában egyedülálló módon – önerőből finanszírozta, minden külső anyagi támogatás nélkül.

ORSZÁGOS GYERMEKNAPI RAJZFILMÜNNEP

Ugyancsak a KEDD saját kezdeményezése, hogy a film mozis előbemutatójához kapcsolódóan országos 
rendezvénysorozaton népszerűsíti a gyerekrajzfilm műfaját: május 29-én: az első országos gyermeknapi 
rajzfilmünnep mintegy 30 hazai moziban és rendezvény-helyszínen várja a gyerekeket és családokat. A 
rajzfilmünnep kiemelt eseménye a Bogyó és Babóca – 13 új mese előbemutatója. A vetítéseket számos családi és 
gyermekprogram kíséri.

Az ünnepi készülődés jegyében máris számos városban rajzpályázatot hidettek a mozik a kicsiknek, a legjobban sikerült alkotásokból pedig kiállítást rendeznek a gyermeknapi rajzfilmünnepen. A programokat úgy állították össze, hogy senki se távozzék üres kézzel: minden ügyességi és pontgyűjtő verseny résztvevője kap majd egy-egy apróságot.

Az országos gyermeknapi rajzfilmünnep helyszínein számos játék, fejtörő és kézműves foglalkozás várja a 
családokat május 29-én. Néhány moziban arcfestéssel és jelmezversennyel egészítik ki  a színes programokat. Pécsett és Egerben még gyermekszínházak is előadják Bogyó és Babóca kalandjait. 

A rajzfilmünnep kiemelt fővárosi helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház; számos program várja az érdeklődőket 
a Puskin és a Corvin moziban is. A következő városokban egész nap különféle ügyességi és pontgyűjtő játékokkal 
várják a kicsiket: Cegléd, Debrecen, Eger, Pécs és Szombathely. A mozik maguk szerveznek programot, vagy a 
városi gyereknappal összehangolva egészítik ki a vetítéseket  Győrött, Gödöllőn, Hódmezővásárhelyen, 
Kecskeméten, Miskolcon, Szegeden, Szentendrén, Szolnokon, Tapolcán, és Zalaegerszegen. 

A Bogyó és Babóca – 13 új mese című produkció a május 29-i előbemutató után június 2-tól látható a magyar 
mozik műsorán. További tudnivalók az I. országos gyermeknapi rajzfilmünnepről ITT olvashatók.