A Novalis Tx™ számos olyan technológiai újdonsággal rendelkezik, melyekkel a bonyolult, eddig csak nehezen kivitelezhető sugárkezelések válnak elvégezhetővé, illetve a kezelések időtartama több hétről akár néhány napra rövidülhet. Az új sugárterápiás berendezés képes rendkívül pontos kezelésekre, mely bizonyos betegségekben előny a korábbi technikákhoz képest.

A berendezés újdonságai közé tartozik, hogy egy kisebb méretű computer tomográf (CT-) készülékkel építették egybe, melynek segítségével a kezelések előtt vagy akár közben is pontosan meghatározható a daganat elhelyezkedése és aktuális mérete. Egy másik képalkotó rendszer és robotikus pozícionáló eszköz a gammakés-kezelésekkel egyenértékű sugársebészeti eljárások elvégzésére is alkalmas.

Mangel László, a Pécsi Onkoterápiás Intézet vezetője elmondta: „Az új berendezés által alkalmazott besugárzási technika sok szempontból fejlettebb az eddig alkalmazott eljárásokhoz képest. Például a RapidArc™ technikával képesek leszünk az érintett daganatos célterületek ellátására úgy, hogy még kevesebb mellékhatást okozzunk. Éppen e miatt segíthet a Novalis Tx a gyermekekben előforduló tumorok kezelésében, hiszen ott a sugárkezelés okozta kellemetlenségekkel sokáig kell a kis pácienseknek együtt élniük”.

A Novalis Tx készüléken a kezelések megkezdése június közepétől várható, az új sugárterápiás eljárások bevezetése innentől fokozatosan történhet, és akár egy év is eltelhet mire a készülék teljes üzemmódban, a rendszer valamennyi funkcióját kiaknázva működhet. A fejlesztés nagymértékben segíti majd a térség betegeinek az ellátását, kiegészíti az eddigi kezelési lehetőségeket és ezáltal Pécsett is korszerű egyetemi szintű onkológiai centrum alakulhat ki.