„Liszt Ferenc nyomában” – akár ezt a címet is választhatta volna a rendezvényszervező, a Starlet Music Management. Hiszen maga a zseniális komponista is „koptatta” a várnegyed lépcsőit – csaknem 150 évvel ezelőtt. A Mátyás-templomban tartott koronázási ünnepségen ugyanis Liszt művét, a Magyar koronázási misét adták elő 1867. június 8-án. Az előadók valamennyien bécsiek voltak, az Udvari Ének- és Zenekart Gottfried Preyer másodkarmester vezényelte, a hegedűszólót Georg Hellmesberger játszotta.

A sors furcsa fintora, hogy Liszt még meghívót sem kapott a koronázásra, csak a Nemzeti Zenede szerzett neki helyet a templom karzatán. A zeneszerző nem is várta meg a ceremónia végét, hanem elindult – gyalog – a szállására, a Belvárosi plébániára. A várakozó, több százezres tömeg természetesen a királyi menetet várta, ám egyelőre csak a nagy művész ünnepélyes alakja közeledett. Ábrányi Kornél írta le a felemelő jelenetet: „amint Liszt a kétfelé osztott nép sorfalai közt haladt, […] folyton hajlongva a tömegeknek e nem várt spontán megnyilatkozó ovációjára, mely láthatólag épp úgy meglepte, megindította, mint egyszersmind feszélyezte is. De hát nem szabadulhatott s egész hazáig ki nem térhetett előle.” 

Más darabokat hallhatunk majd Farkas Gábor zongoraművész mostani, vasárnapi Liszt-estjén, ám a Mátyás-templomtól nem messzire fekvő akadémiai díszterem alighanem sokakat emlékeztet majd erre az 1867. évi eseményre. Farkas egyébként a két évvel ezelőtt Weimarban megrendezett Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny 1. díját kapta. A tehetséges, fiatal művész a Magyar Rádió Országos Zongoraversenyének az 1. helyezését is elérte, és további nemzetközi díjakkal is büszkélkedhet. Sikeres koncerteket adott Bécsben, Berlinben, Stuttgartban, Strassbourgban, Firenzében, Párizsban, Moszkvában, Helsinkiben, Pozsonyban, Calgaryban és Tokióban. Vendégművésze volt a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, a berlini International Piano Forumnak és a gödöllői kastélyban rendezett Liszt-fesztiválnak. Három évvel ezelőtt Prima Junior Díjat vehetett át, majd esztendővel később megkapta a legígéretesebb ifjú zeneművésznek járó Márciusi Ifjak állami kitüntetést.

Az idén januárban, a Liszt-évad nyitókoncertjén a Művészetek Palotájában lépett fel Kocsis Zoltán vezényletével, a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral. Első, „An Evening with Liszt” című albumával nagy sikert aratott, ennek köszönhetően felkérést kapott Liszt összes zongora-versenyművének a felvételére.

A június 5-én, vasárnap este fél nyolckor kezdődő hangverseny programja:

– A Villa d’Este szökőkútjai

-123. Petrarca szonett- Sposalizio

– Il penseroso- Velence és Nápoly

– VIII. magyar rapszódia

– III. magyar rapszódia

– XI. magyar rapszódia

– V. magyar rapszódia

– XII. magyar rapszódia