A három évvel a kiegyezés után, 1870 tavaszán megnyitott Budavári Sikló Európában második ilyen létesítmény volt a maga korában. (Az elsőt a franciaországi Lyonban építették 1862-ben Rue Terme–Croix Rousse között, és 1967-ig működött.). Gróf Széchenyi Ödön, a „legnagyobb magyar” fia kezdeményezte 1867-ben a lyoni mintájára, hogy a Várhegy lejtőjére gőzhajtással működtetett kötélvontatású vasút épüljön. Hetvenöt éven át hibátlanul működött az egyedülálló közlekedési eszköz, csodálatos panorámát kínálva az utazóknak a városról. Óriási forgalmat bonyolított le: 1873-ban 1,5 millió utast szállított. 1943-ban a bevétel elérte a kétmillió pengőt.

Az eredeti gépészeti megoldások olyan tökéletesen szolgálták a célt, hogy a háromnegyed évszázad alatt mindössze egyetlen üzemzavarról maradt feljegyzés, az is a hajtógép jogosulatlan kezelése miatt történt: 1896. június 17-én a miniszterelnök estélyéről, a Várból lefelé induló újságírók a fűtőt kérték, hogy szállítsa le őket a kötélvasúttal, aki azonban nem volt megfelelően kiképezve az üzemeltetésre. Unszolásuknak azonban kénytelen volt engedni, és meg is történt a baleset: a kocsi a késői fékezés miatt az első ütközőbaknak rohant. Időközben a Siklót többször is átalakították, de a gépészeti rész érintetlen maradt – egészen 1945-ig, amikor az ostrom idején 1944 utolsó heteiben a felső állomást és a kocsit bombatalálat érte.

A Siklóban esett háborús károk felmérése 1947-ben kezdődött, akkor úgy látszott, hogy helyreállíthatatlan a 
szerkezet; 1948–49-ben a még meglévő gépeket, berendezéseket elszállították, a pálya sínanyagát a romeltakarítási, vasgyűjtési mozgalom „hasznosította”. A városlakók azonban nem felejtették el azt az élményt, azt a képet Budapestről, aminek nagyszerű eleme a Várhegyre fölemelkedő Sikló. Mérnökök, várostervezők, építészek, a 
főváros értékeinek tisztelői rendszeresen fölvetették a szakmai beszélgetéseken, hogy – bár a Vár közlekedését 
megoldja a háború után megszervezett buszjárat – a hangulatos, lépcsős kocsikkal működő Siklónak van 
létjogosultsága a Budapesten is.

A Közlekedéstudományi Intézetben már 1966-ban megalakult Sikló-bizottság adatokkal érvelt amellett, hogy jótékonyan hatna a város közlekedésére a Sikló újraépítése, de sokáig nem történt semmi az ügyben. A rendszerváltás előtti évtizedben egyre erősödött a társadalmi akarat a Sikló újjáépítésére. 

Abban az időben, amikor civil szervezetek még nem alakulhattak, civil mozgalom tűzte zászlajára az ügyet. Végül 1980-ban a főváros megbízást adott a METRÓBER vállalatnak, hogy készítsen tanulmánytervet a Sikló 
újraépítéséről. Ez lett az alapja a további helyreállításnak. A BKV dolgozói nagy lelkesedéssel és tetemes 
társadalmimunka-felajánlással támogatták az ügyet. Jellemző a Sikló körüli civil buzgalomra az akkor meglepően 
merész jelmondat, amit a tervezés kezdetén összegyűlt szakértők egy minden résztvevő által aláírt feljegyzés aljára 
kanyarítottak: „Éljen és virágozzék a megbonthatatlan vonókötél!” (A jelszó eredetije: Éljen és virágozzék a 
megbonthatatlan magyar–szovjet barátság!) 

A völgy- és hegyállomásra vonatkozó építészeti terveket, valamint a jármű technikai kidolgozásának 
dokumentációját nem csupán a főváros illetékeseinek és a műemléki felügyelőségnek, hanem a Budapesti Városvédő (akkor még Városszépítő) Egyesületnek is bemutatták a tervezők.

Ma a két kocsi – a Margit és a Gellért – reggeltől estig szállítja az utasokat a mindössze 95 méter hosszú pályán. Az 
alsó és a felső állomás közötti szintkülönbség 50 méter. Miközben az egyik kocsi felfelé indul; a másik lefelé. Kocsinként egyszerre 24 utast tud szállítani. A jelenlegi szerkezet 3 m/mp sebességre lett kiépítve, de az utasok kérésére, hogy több idejük jusson a gyönyörködésre a páratlan látványban, a tempót a felére csökkentették 1988-ban. A civil mozgalomból állami, fővárosi program lett és 1986. június 4-én, éppen 25 évvel ezelőtt üzembe helyezték a Budavári Siklót. Az építésre, az újratervezésre emlékezik a Budapesti Városvédő Egyesület kiállítása. 

A kiállítás felidézi Széchenyi Ödön alakját, bemutatja az 1860-as évek végén készült terveket és fényképeket, majd az 1986-i újjáépítés dokumentumait, terveit, fotóit. Látható a járműről készült tömegmakett és az a bronz emlékérem is, melyet 1986-ban, az ünnepélyes átadáskor a főváros ajándékozott a résztvevőknek, sőt még a Sikló avatási ünnepségén átvágott szalag egy darabja is. Külön érdekesség az a fotóalbum, amelyet a helyreállításban dolgozók helyszíni, munkaközi fényképeiből állítottak össze.

A Budapesti Városvédő Egyesület emléktáblát helyez el a Fővárosi Önkormányzattal közösen a Sikló alsó 
végállomásának épületére. A réztáblán nemcsak az első építésről, de az újjáépítésről is megemlékezik a szöveg. Azok neve lesz olvasható rajta, akik az újjáépítést irányították.